Dacia népei

Traianus császár második hadjáratával Kr. e. 106 augusztusára befejeződött Decebalus királyságának meghódítása. Az ezt követő évek lázas építőmunkával teltek: megépültek a megszálló sereg tevékenységét biztosító katonai táborok és az azokat összekötő utak, kialakult a római igazgatási rendszer. 110-ben Daciát provinciává nyilvánították: ezzel beillesztették a Római Birodalom adminisztrációs rendszerébe, és rendezték az ott élő lakosság személyi-jogi státusát. A populus Romanusnak, azaz a római polgárok közösségének nem lettek tagjai, hanem annak uralma alatt – „sub imperio populi Romani” – álltak, hódítás utáni helyzetük kifejezésére azonban a római hivatali nyelv nem volt elég fantáziadús, hogy új terminust alkosson, és változatlanul a peregrinus – idegen, külföldi, újabb jelentésében inkább már nem római – titulust alkalmazta rájuk.

A Dák Királyság lakóinak további sorsát tehát alapvetően az határozta meg, hogy hódítás útján kerültek a birodalomba. Az újonnan szerzett terület tartománnyá szervezése lényeges pozitív változást eredményezett helyzetükben: megszűntek hostis, azaz ellenség lenni, és a tudomásul vett, elfogadott – érzelmi szempontból tehát már semlegesen kezelt – peregrinusok több tízezer birodalomlakót magába foglaló kategóriájába kerültek. Ez egyben azt is jelentette, hogy más provinciákhoz hasonlóan Daciában is sajátos kettős jogi-politikai-társadalmi képződmény jött létre: a