rubicon

Csengő egy pap kezében

Evangélikus adalékok a pártállami egyházpolitika természetrajzához
15 perc olvasás

Hosszú és kacskaringós utat járt be a kommunista pártállam egyházpolitikája a második világháború utáni több mint 40 évben. E hosszú időszak kisebb-nagyobb periódusai mindegyikének megvolt a maga sajátos egyházpolitikai „íze”. Az 1956 utáni másfél évtizedben két „alapíz” dominált: egyrészt a pártvezetés a forradalom utáni megtorló hadjáratban gátlás­talanul alkalmazta a Rákosi-korszakból meg­örökölt egyházellenes terror módszereit a lelki nyomásgyakorlástól kezdve az egyházi személyek fizikai likvidálásáig, mondván, a pa­pi köntösök-palástok mögött megbújó ellenforradalmi erőket is meg kell büntetni. Másrészt azonban az „ellenforradalmi sokk” nyomán a pártállam irányítói kény­telenek voltak a történtek egyházpolitikai konzekvenciáit is levonni s a meghirdetett konszolidáció jegyében az egyházakkal kapcsolatos célokat újrafogalmazni. A „nagy felismerést” az MSZMP KB PB 1958. július 22-i határozata rögzítette, amely lényegében megadta a kádári egyházpolitikai kony­ha „kettős ízvilágának” alaprecept­jét. A tartós együttélésre berendezkedve a legfőbb ideológiai ellen­séggel szemben ezentúl kétfrontos harcot kell vívni: „Amíg a vallásos vi­lág­nézet leküzdésében a felvilágosító és nevelő munka eszközeit alkalmazzuk, addig a klerikális reakció ellen a politikai és adminisztratív harc minden eszközét igénybe vesszük.” 

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta