Csalódott csehszlovákok

Amikor a párizsi békekonferencia magyar politikai és területi bizottsága 1946. október 3-án befejezte munkáját, és a 200 000 felvidéki magyar egyoldalú áttelepítésére vonatkozó csehszlovák előterjesztés nem kapta meg a remélt támogatást, a csehszlovák delegáció nem kívánt a nemzetközi sajtó nyilvánossága elé állni. Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter, a delegáció vezetője egyedül a United Press munkatársának tett lehetővé egy beszélgetést, amelyben felrótta a nyugati hatalmaknak, hogy azok nem támogatták Csehszlovákia „igazságos követeléseit” a magyar kisebbség kitelepítésére nézve, s ezt az eljárást egyenesen a müncheni egyezményhez hasonlatosnak minősítette. „Nehéz lesz odahaza megmagyaráznom, hogy miért jártak el velünk szemben így szövetségeseink, mialatt Oroszország és a többi szláv ország bennünket támogattak.” Magyar olvasó számára szinte felfoghatatlanok ezek a szavak, hiszen mi úgy éltük és éljük meg a második világháború utáni rendezést, mint amelynek révén Csehszlovákia – a 20. század folyamán immár másodszor – mindent megkapott, amit akart.