Ingyenesen olvasható
Mester Margit Mária édesapja, Mester József 1899-ben szerzett ügyvédi oklevelet, amivel Tamásiban helyezkedett el közjegyzőjelöltként. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Madarász Margittal (aki a közjegyző egyik lánya volt). Mester József és Madarász Margit 1903. április 30-án házasodtak össze. Két fiuk és két lányuk született: Bertalan, Margit, József és Magdolna.
Második gyermekük, Mester Margit 1906. december 10-én született Tamásiban. Az édesapa, dr. Mester József 1910-től Tamási királyi közjegyzője volt, a jómódú család vallásos életet élt, mély hitre nevelték gyermekeiket is. Az édesanya a vöröskeresztnél vállalt önkéntes munkát. A családtagok fennmaradt levelezéséből érezhető a szeretet, a szavak bensőséges, meghitt kapcsolatra engednek következtetni.
Forrás: Mester Margit Mária UNUM Facebook-oldal, 2019. szeptember 5-i bejegyzés
Margit kiskorától pontos, igyekvő gyermek volt, mindig törekedett szülei és tanárai elvárásainak megfelelni. Édesanyjának írt levelében így jellemzi magát (ekkor 15 éves volt): „Komoly, zárkózott, magamba vonuló, szomorúságra, feketén látásra hajló vagyok. De a kegyelem sugárzó szeretetre, vidámságra, bizonyos közlékenységre, mosolygós életszemléletre nevel engem.”
Mester Margit 10-től 18 éves koráig a budapesti Sacré Coeur polgári iskola bentlakó diákja volt, az érettségit csak jóval később, 1935-ben tette le a Sophianumban, a Sacré Coeur nővérek katolikus lánygimnáziumában. Margit nyelvtanári és fordítói munkával tett szert bevételre, ezzel segítette az édesapa 1919-es halála után egyre nehezebb anyagi helyzetben lévő családját és kisebb testvérei tanulmányait. A fordítói munka révén megismerhette a nemzetközi lelkiségi irodalmat is.
Margitnak két fiatalember is udvarolt: az első esetben az egyházhoz való hűség miatt mondott nemet Margit a lánykérésre, ugyanis a fiú református volt, a második udvarlót pedig azért kosarazta ki, mert már érlelődött benne a szerzetesi hivatás gondolata.
Hivatása alapjait Margit egy 1927. áprilisi élményre vezette vissza, amikor egy gyónás után mélyen megérezte Isten szeretetét, a „szeretet lángját”. 1929-ben Érden, a vizitációs nővéreknél, később pedig Budapesten, a Jézus Szíve Népleányoknál töltött idő alatt tisztázódott, hogy egyik sem az ő útja. 1934-ben, amikor munkahelye, a Magánalkalmazottak Biztosító Társasága parádi üdülőjében, a kápolnában imádkozott, megértette Jézus hívását: alapítson egy új rendet.
Mester Margit Mária jezsuita lelkivezetője, Csávossy Elemér atya segítségével megalapította az Unumot. A hivatalos alapítási év 1938: szeptember 15-én Glattfelder Gyula, a Csanádi Egyházmegye püspöke elfogadta az első szabályzatot, és ezzel hivatalosan is megalakult az Unum Társaság (Unum Sanctissimae Trinitas). Az Unum Társaság célja megélni az egység lelkiségét, küldetése pedig, hogy elvezesse az embereket az egységre Istennel és az embertársaikkal. 1938-ban járunk, a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus házigazdája Magyarország.
Évről évre újabb szerzetesi házakat nyitottak: Budapesten, Kassán, Szegeden, Abonyban. A rendek feloszlatását célzó kormányrendeletek azonban őket is súlyosan érintették: 1948 nyarán elvették tőlük az abonyi ház kertjét, 1950. június 10-én a szegedi, július 5-én a budapesti és szeptember 7-én az abonyi házat oszlatták fel. Margit naplóbejegyzése a nehéz időkben is az isteni gondviselésbe vetett bizalomról árulkodik: „Igazán sérelmes volna a mennyei Atyára nézve, ha nem hagyatkoznánk rá egészen. Mert ez azt jelentené, hogy Ő nem tudja megoldani a dolgot.”
A rendek 1950-es feloszlatása után a szerzetesnővérek ismerős családokhoz költöztek, és amikor felmerült a külföldre költözés lehetősége, Margit az itthon maradás mellett döntött: „Felajánlottuk magunkat az egységért, tehát nem futunk el az áldozat elől. Itt is annyi jót lehet tenni, ellenségszeretetet lehet gyakorolni. Annyit imádkozom már most azokért, akik engem verni fognak. A mennyei Atya kezében vagyunk, Ő velünk lesz, s ha meghalunk, az is jó.”
Margit a szétszóratásban is figyelt a rendtársaira, ha tehették, találkoztak, lelkigyakorlatokat tartott nekik, bátorította őket. Margit a mindenkire és mindenre kiterjedő szeretet miatt nagyon szerette a földgömböt. Még letartóztatása előtt tartott egyet az asztalán, egy másik, kicsit a kezében tartva imádkozott, egy még kisebbet pedig medálszerűen a nyakába akasztva hordott. A nagyot gyakran magához ölelte. A Szűzanyával való lelki életközösség következtében az egész világ, a lelkek anyjának érezte magát. Szerette az életrajzokat és az olyan könyveket, melyek a népek, az emberek életmódjáról, körülményeiről szólnak. „Úgy érzem, mintha valami áram kötne össze a világ összes országával” – mondta.
Mester Margit Máriát 1951. május 7-én tartóztatták le, az ellene felhozott vád a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntette. Kilencven kihallgatás után jött az ítélet: öt év börtön. A vádiratban szerepelt az illegális szerzetesi élet és a rendtársakkal való kapcsolattartás is. Margit előbb a budapesti, majd a kalocsai börtönben raboskodott, pontosan öt évig – nem kapott enyhítést vagy időkedvezményt.
A kalocsai börtönben két műszakban napi 12 órát dolgoztak a rabok a varrodában. Margitról a rabtársai visszaemlékezéseiben olvashatunk, ezekből kiviláglik, hogy Margit a börtönben is az áldozatos felebaráti szeretet tanúja tudott lenni.
„Senkit nem oktatott ki, mégis nevelt. Ez csodálatos volt. Nem magyarázott, hanem a magatartásával hatott: hogy ne nyafogjon az étel, a piszkos ruha, a szörnyű zárka, a szag, a matrac vagy a pokróc miatt. A fegyőr gorombaságait mintha nem hallotta volna. A fegyőrök sem mertek vele komiszkodni. Szó szerint nem merték. Hogy megérezték-e, hogy vele nem lehet?”
(Vas Terézia börtöntárs)
„Nehéz, piszkos lópokrócokkal takaróztunk. Bizony mindenki örült, ha kicsit könnyebbhez, tisztábbhoz, finomabbhoz juthatott. Egy alkalommal az egyik ágy megürült (elszállították, vagy szabadult a lakója, már nem emlékszem), valamelyik társunk sietve vitte Margithoz az aránylag könnyebb és jobb külsejű takarót, de ő kedves mosollyal utasította vissza, mondván: hogy majd fog jönni arra a jelenleg üres ágyra is valaki, s annak is jól fog esni a jobb takaró…”
(Degenfeld Klára börtöntárs)
„Mindig a legszelídebben szólt, próbált csendesíteni, segíteni a másikon. Annyira vonzó volt, nem lehetett neki ellentmondani, vagy abba kellett hagyni a vitatkozást, ha ő ott volt vagy hallotta.”
(Melega Mária börtöntárs)
Margit a börtönévek alatt súlyos beteg lett, az utolsó heteket már a börtönkórházban töltötte – észrevették, mennyire legyengült, és nem akarták, hogy vértanú legyen. Pontosan az öt év letelte után, 1956. május 7-én szabadult, és utána ezt vetette papírra: „Csak szeretni jöttem vissza a halálból az életbe!”
Szabadulása után Budakeszin élt, lassan gyógyult, gyenge maradt a szervezete, de a folyamatos megfigyelések ellenére is tartotta a kapcsolatot a rendtársaival, erősítette őket hivatásukban. 1961-ben, a február 6-áról 7-ére virradó éjszaka házkutatást tartottak nála, sok iratát elvitték, emiatt sajnos kevés saját kezű feljegyzése maradt az utókorra. Ez az éjszaka a Fekete Hollók fedőnevű rendőrségi akció része volt. 1961. február 6-án pontosan 22 óra 50-kor az ország sok részén, egyszerre kétszáz helyen tartottak házkutatást, az egyházhoz kötődő személyek, közösségek ellehetetlenítése, megfélemlítése céljából.
Mester Margitnak 1961 júniusában két nőgyógyászati műtétje is volt. Ezek teljesen kimerítették, már nem tudott felépülni, és 1961. június 17-én meghalt. Édesanyja mellé temették, temetését a kortársak diadalmenethez hasonlították. Margit sírján egy Mária-szobor áll, földgömbbel a kezében.
Az Unum Társaság tagjai 2000-ben kértek kutatási engedélyt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, hogy fellelhessenek minden megmaradt iratot alapítójukról, Mester Margitról. 2018-tól 2020-ig tartott a boldoggá avatás ügyének egyházmegyei szakasza, az összegyűjtött mintegy 3500 oldalnyi anyag már Rómában van.
