Cosimo visszatér

Bár manapság sokak számára a Medici családnévhez megszokottan kapcsolódik a Cosimo keresztnév, hiszen később számos további családtag is viselte, első viselője azonban egy konkrét családi eseménynek köszönhetően kapta a nevet. Szeptember 27. a nyugati kereszténység hagyományai szerint a korai mártír és gyógyító ikerszentek, Szent Kozma és Damján ünnepe volt a 20. századot megelőzően, és 1389-benvalóban ikrek születtek a Medici-családba, így a névválasztásra szinte magától értetődően került sor. Bár Damiano valószínűleg röviddel a születést követően, legkésőbb 1390-ben meghalt, a család évszázadokig támogatta és ápolta az ikerszentek tiszteletét, és a Cosimo keresztnevet világhírűvé tették. 

Az olasz levéltárakban folyó történeti kutatás az elmúlt évtizedekben számos újdonsággal szolgált Cosimo di Giovanni de’ Medici élete és tevékenysége kapcsán. Egyre valószínűbb, hogy a korábban biztosnak vélttel ellentétben nem 1389. szeptember 27-én született Firenzében, hanem április 11-én. Ehhez a félreértéshez maga Cosimo is hozzájárult, aki az ikerszentek hagyományának megfelelően szeptemberben ünnepeltette magát.

A város és a család 

Firenze a 14. század végén Észak-Itália egyik közepes államalakulatának számított, sokáig saját tengeri kikötő vagy komolyabb bányavidék nélkül. A város gazdagságát a környező toszkán táj nyújtotta mezőgazdasági háttér mellett a helyi textilipar komoly céhszervezetekbe tömörülő műhelyei és manufaktúrái, illetve a Dél-Itáliából érkező és észak felé, elsősorban francia és németalföldi városok felé haladó nemzetközi kereskedelmi út biztosította. Ezekhez csatlakozott már a 13. századtól kezdve az a pénzváltási, bankári tevékenység, amely ellen számos alkalommal szólaltak fel a korabeli egyházi szerzők, sőt maga a firenzei Dante is. Az uzsora és egyéb korszerűsödő pénzügyi szolgáltatások egyházi rosszallásának ellenére az előkelőknek és polgároknak egyaránt szüksége volt készpénzre, és ebből a késő középkori Európában talán Firenzében volt a legtöbb. Cosimo önálló karrierjének kezdetén, az 1420-as évekre a város híres és értéktartó pénzneméből, az „aranyforintból” (fiorino d’oro) több mint 2 millió is forgalomban lehetett, és ekkor akár 72 pénzváltó céh is működhetett hivatalosan, elsősorban a Mercato Vecchio körzetében.

A városról szóló késő középkori források egyöntetűen említik a firenzeiek büszkeségét saját, köztársasági államformájukra, amelyben a valódi politikai jogokat 21 foglalkozási céhszervezetbe (arte) tömörülő polgárság gyakorolta, egyaránt kizárva a toszkán birtokos nemességet (a grandék) és az alacsonyabb helyzetűek tömegeit. A közélet legfontosabb eseményei közé tartoztak a kéthavonta rendezett „választások”, amelyek alkalmával a választható polgárok neveit tartalmazó zsákocskákból (borsa) kihúzták az államot irányító 8 prior és 1 gonfaloniere (zászlóvivő, kb. a kormányfő) neveit. Ők alkották a Signoriát, és hivatali idejük két hónapjára be is költöztek a város központjában álló Palazzo della Signoriába, vagy másik nevén a Palazzo Vecchióba. Az akut politikai válságok, komolyabb ügyek esetében a palota Vacca („tehén”) nevű harangját félreverve hívták az embereket a főtérre, parlamentót tartani, ahol elhatározhatták egy ideiglenes testület, a balìa felállítását a város ügyeinek megreformálására. A városi összeírások alapján a Medici-család egyes tagjai már a 13. század utolsó évtizedétől megjelentek mint hivatalviselő priorok és gonfalonierék. Cosimo dédapja is betöltötte egyszer a tisztséget 1314-ben, a 14. század végéig azonban keveset tudunk a család politikai ambícióiról.

Cosimo születésének idején a város, Itália más vidékeihez hasonlóan, megrázó traumák sorából próbált regenerálódni. Az 1348-tól kezdve Európán végigsöprő, és a korabeli tudással szinte felfoghatatlan, bibliai csapásnak tűnő pestisjárvány egyes számítások szerint Toszkánában a 60%-os halálozási rátát is elérhette, amely a 14. század második felére kiélezte az egyes társadalmi csoportok közötti feszültségeket. 1378-ban a textiliparban dolgozó manufaktúramunkások (ciompi) felkelést robbantottak ki, amely megrázta az egész államot. A zavargások kezdetén éppen a Medici-család egyik tagja, Salvestro töltötte be a város és állam vezető tisztségét, a gonfaloniere hivatalát, életében már másodszor. A csaknem három évig tartó felkelést a régi firenzei Albizzi család vezetésével verték le. Cosimo de’ Medici születésének és fiatalságának idején a nagyjából 40 ezer fős várost az Albizzi család irányította. 

Bank, pénz, nyilvánosság

Mivel a Medici-család egyik prominens tagja kompromittálódott a Ciompi-felkelés idején, sőt, sokan őt hibáztatták a helyzet eszkalálódásáért, ezért 1382-ben száműzetésbe kényszerült. Firenzében maradhatott azonban másodunokatestvére, vagyis Cosimo de’ Medici apja, Giovanni di Bicci de’ Medici, aki érthető módon inkább saját bankházának megalapításával foglalkozott, és tartózkodott a komolyabb nyilvános vagy közpolitikai szereplésektől. Összesen háromszor vállalt egymástól távoli időpontokban priori tisztséget (1402, 1408, 1411), és mindössze egyszer, idősen  volt gonfaloniere (1421), hiszen ezt a részvételt el is várták a városi polgároktól. 

Mivel a 14. század során a szélesebb rokonságból többen is már a pénzkezeléssel és kölcsönökkel foglalkoztak, így Giovanni önálló tevékenysége előtt az egyik rokona, Vieri di Cambio bankházában dolgozva sajátíthatta el a szakmát. 1397-ben, mikor Cosimo még csak nyolcéves volt, Giovanni megalapította azt a bankházat, amely a Mediciek 15. századi „fénykorának” gazdasági alapját adta. Mire fiatal felnőttként elkezdett részt venni a családi vállalkozás életében, már fiókjuk volt Rómában, Nápolyban és Velencében is. Később Londonban és Brugge-ben szintén lett érdekeltségük, továbbá legalább kettő gyapjúüzem is tartozott az egyre szélesedő portfoliójukba.

Giovanni gyermekeit a legjobb humanista oktatásban kívánta részesíteni, így Cosimo is annál a Roberto de Rossinál tanult, aki a klasszikus ókori műveltség humanista felfogását adta át a fiataloknak. Cosimo, ha tehette, még ifjú felnőttként is visszajárt a tanára által szervezett vitákra. Nemcsak (legalább) 6 nyelven olvasott és beszélt, még héber és görög ismeretekkel is bírt, és egyik legkedveltebb tevékenysége lett a régi kéziratok beszerzése, feltárása. Az egyik firenzei humanista, Niccolò Niccoli hatására csaknem el is indultak a Szent Földre görög kódexeket gyűjteni. Később maga II. Pius pápa is úgy emlegette Cosimót mint aki messzemenően jártasabb az irodalomban, mint általában a kereskedők.

Cosimo 1414-ben kötött házasságot a nemesi családból származó Contessina de’ Bardival, akinek felmenői és rokonsága között egyaránt találhatunk bankárokat és zsoldosvezéreket (condottieri). Giovannitól kezdve – a 14. század vége óta – a család férfitagjai igyekeztek olyan nemesi családokkal házasodni, ahol közös nevezőre találtak a társadalmi és üzleti szempontok kérdéseiben is (például, egy időben Contessina apja vezette a Mediciek római bankfiókját). A korábban egész firenzei utcákat (elsősorban a Via Bardit) építő és birtokló, de egykori vagyonuk jó részét már elvesztő Bardi családnak kiváló lehetőségként adódott a Medici-házasság. Cosimo és Contessina is a Bardi-palotában alapított új otthont, és itt született meg első fiuk, a bankházat később öröklő „Köszvényes” Piero (il Gottoso) 1416-ban.

Ugyanebben az évben még egy fontos feladatot kapott az ifjú Cosimo: a Luxemburgi Zsigmond átfogó szervezőmunkájának köszönhetően megnyíló konstanzi zsinatra kísérte el az egyik pápát, XXIII. Jánost mint annak hitelezője, pénzügyeinek intézője. A pápák már korábban is előszeretettel vették igénybe firenzei bankházak szolgáltatásait a Kúria pénzügyeinek kezelésében, illetve fontosabb tervek, akár háborúk finanszírozásában. Uralkodókkal üzletelni azonban kockázatos volt, hiszen akár egy merényletben vagy csatában bekövetkező elhalálozás, akár a hitelfizetés megtagadása végzetes lehetett a bankok számára. Ilyen esetekre a Mediciek bőven láthattak példákat firenzei kollégáik között. XXIII. Jánost azonban már korábban is ismerték, sőt, eredeti nevén Baldassare Cossát már a bíborosi kalap megszerzéséhez is hozzásegítették, Giovannival való kapcsolatát pedig kifejezetten barátinak tekintette a prelátus.

Maga a konstanzi utazás célját vesztette, amikor az egyház egyesítésének érdekében az eddig párhuzamosan hivatalban lévőket lemondatták, sőt, XXIII. Jánost még el is záratta Zsigmond, ahonnan Giovanni de’ Medici a velencei fiókon keresztül váltotta ki. Cosimo kihasználta a váratlan helyzetet, hogy beutazza az összes Itáliától északra fekvő német, francia és németalföldi nagyobb várost, ahol valamilyen Medici fiók vagy érdekeltség lehetett.

Baldassare Cossa esete a családi politika és a bankház további működésében precedenssé vált. Innentől kezdve a Mediciek bankhálózata, különösen a római fiókok rendszeresen vettek részt a pápai pénzügyek kezelésében, és lehetőleg törekedtek – sokszor sikeresen – a pápákkal a személyes, baráti viszonyok kialakítására is. 

A konstanzi zsinat alatti utazásokat követően Cosimo vette át a római bankfiók vezetését, így pár évig valamennyire ki is került a firenzei közéletet még mindig uraló Albizziek figyelméből. Rómába a családját nem vitte magával, és ezen évei alatt egy fiatal cserkesz rabszolganőtől fia is született. Carlo, akit később többi gyermekével együtt neveltetett komoly egyházi pályán az apostoli protonotáriusi tisztségig vitte.

Giovanni de’ Medici 1420-ban átadta a családi cégek vezetését fiának, és a közéleti szerepléseket tekintve – saját sikeres példája alapján is – visszavonultságra intette őt és öccsét, Lorenzót (Lorenzo il Vecchio) is. Az atyai tanács lényege az volt, ne sértsék meg a gazdagokat, és legyenek jók a szegényekhez és gyengékhez. Ezt Cosimo azonban csak részben fogadta meg. A városban járva általában csak egy szolga kísérte, sok polgárt tiszteletreméltóan elengedett az utcákon, röviden és némi iróniával válaszolgatott csak, ha hozzászóltak. Nem is került az Albizziek célkeresztjébe az 1420-as évek végéig.

Giovanni öröksége 1429-es halálakor összesen több mint 179 ezer aranyforintra rúgott, amelynek csaknem kétharmada a római ügyleteikből származott. Cosimo vezetése alatt a családi bevételek még ehhez képest is megsokszorozódtak.

Albizzi kontra Medici – Kivégzés vagy száműzetés?

Az Albizzi család a kormányzati keretek folyamatos feszegetésével igyekezett a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolni Firenzében. A Signoria rendszeresen olyan polgárokból állt, akik valamilyen formában lekötelezettjei voltak a családnak, és az állami apparátus így segített elfojtani a kritikus hangokat. Rendszeresen előfordultak letartóztatások, száműzetések, olykor kivégzések is, pedig évtizedekig számos népszerű politikai eredményük is volt. Többek között az ő irányításuk alatt álló Firenze szerezte meg a rég vágyott hozzáférést a tengerhez, amikor elfoglalta Pisát és kikötőjét, majd Genovától megvásárolta Livornót is.

A családot 1417-től Rinaldo di Messer Maso degli Albizzi vezette, akinek édesapja barátja, a humanista műveltségű bankár, Niccolò da Uzzano segített a város irányításában. A család viszonya a Mediciekkel ellentmondásos volt. Giovannit többször is megpróbálták bevonni egyes politikai javaslataik támogatásába, így például egy új adórendszer (ún. catasto) bevezetése kapcsán, de ő mindig igyekezett mérsékelt álláspontot elfoglalni. 

1420 után Cosimo népszerűsége, immár a Medici család fejeként és sikeres bankárként, egyre növekedett, amelyhez hozzájárultak bőségesen és jó érzékkel adott támogatásai is. Az Albizziek először megpróbálták bevonni őt is saját politikai és háborús terveikbe, amelyekért Firenze egyre kevésbé lelkesedett. Rinaldo előbb Milánóval szemben hozta katonai konfliktusba a várost, majd 1428-ban Lucca ellen provokált háborút, hogy megszerezze a várost. Utóbbit a Francesco Sforza zsoldosparancsnok vezette milánói sereg segítette. Eleinte Cosimo tisztséget vállalt a hadi cselekményeket Firenze részéről irányító Tízes Tanácsban, azonban egyre jobban ellenezte az egész háborút, azt túl költségesnek és Albizzi irányításával megnyerhetetlennek tartva. És valóban, firenzei sereg csúfos vereséget szenvedett, amikor a Serchio-folyót megpróbálta a luccai védművekre terelni. A városból este kitörő védők az előkészített gátakat lerombolva a firenzeiek táborát árasztották el. 1430-ban Cosimo kilépett a tanácsból, Rinaldót pedig hivatalosan „kirakták”, mivel az a vád érte, hogy saját szakállára fosztogat a hadjárat területén.

Cosimo nem várta meg az Albizziek válaszát, Veronába ment, de az ilyenkor szokásos rágalmazási hadjárat elindult, azzal a téves állítással, hogy biztosan zsoldossereget toborozva tör majd a városra. Az Albizziek oldalán álló nemesek és polgárok megkeresték az akkor már idős Niccolò da Uzzanót, aki viszont óvatosságra intette őket a Mediciekkel szemben (ismerve a népszerűségüket), és egészen 1431-ben bekövetkezett haláláig igyekezett fékezni Rinaldo terveit a Mediciek elpusztítására.

Az Albizziek azonban váratlanul furcsa szövetségesre találtak egy firenzei humanistában, Francesco Filelfóban, akit éppen Cosimo egyik humanista barátja, Niccolò Niccoli hívott a városba, és eleinte élvezte is a Mediciek támogatását. A görögül is jól tudó, antik szövegekhez és a szónokláshoz szintén kiválóan értő Filelfót azonban a Cosimo intellektuális körét alkotó humanistákkal szemben kialakuló sértett viszonya arra vitte, hogy mint a „sértegetés mestere” ajánlkozzon az Albizzieknél. A többségében tőle eredő és politikai támadássá váló pletykák képmutatónak állították be Cosimót, akinek szerénysége, illetve a városnak, a templomoknak és az egyes alapítványoknak juttatott támogatásai valójában csak hiteltelen lelkiismeret-furdalási kompenzációk, hiszen uzsorásként fél az elkárhozástól. Olyan vádakkal támadták a Cosimo-féle szponzorációt, hogy még a „szerzetesek árnyékszékeit” is a labdás Medici-címerrel díszítette.

Miután 1433 elején ismeretlenek vért kentek a városi palotájuk ajtajára, Cosimo nekilátott a kimenekítésnek. Családjával a vidéki Mugellóban lévő régi és felújított birtokra utazott, a bank mozdítható forrásainak nagy részét pedig főleg a római és nápolyi fiókokba szállíttatta át. A Firenzében maradt vagyon további részeit két olyan kolostorban helyezte el, ahol egy esetleges támadás során az Albizziek nem férhettek hozzá.

Rinaldo 1433 szeptemberében elérkezettnek látta az időt a Cosimóval való leszámolásra: sikerült olyan összetételű Signoria megválasztását elérnie, amelyben a tagok többsége (talán csak két kivétellel) egyértelműen az Albizziek lekötelezettje volt. Maga a gonfaloniere hivatalát elnyerő Bernardo Guadagni is úgy kerülhetett egyáltalán a jelöltek közé, hogy előtte minden adósságát Rinaldo segítségével törlesztette.

Cosimót az újonnan hivatalba lépett gonfaloniere visszahívta a városba, pontosabban meg nem határozott „fontos dolgok” megvitatására, de ezekről még személyesen sem akart közelebbit elárulni, amíg a Signoria össze nem ült. Szeptember 7-én azonban az ülésterem helyett a Palazzo Vecchio tömlöcébe vetették Cosimót, majd az épület híres Vacca („tehén”) nevű harangját félreverve hívták a városiakat „parlamentóba”, hogy fontos kérdésről hozzanak külön döntést. Cosimo későbbi visszaemlékezése szerint az ablaka alatt összesen 23 főt számolt meg, mivel a családdal rokonszenvezőket be sem engedték a térre a környező utcákból. Az alkalmilag felállított testület hazaárulással vádolta meg Cosimót, amelyet két, kínzással kicsikart tanúvallomással akartak megerősíteni. Ezzel párhuzamosan Filelfo szónoklataiban számos kirohanást intézett, hogy halálbüntetés legyen az ítélet.

Az Albizziek azonban elszámolták magukat: a bebörtönzés híre nemzetközi visszhangot váltott ki. A Velencei Köztársaság és a ferrarai őrgróf is közbenjáró követeket küldött (mindketten a Medici bankház kliensei), a neves firenzei humanista, Ambrogio Traversari pedig mint a kamalduli rend egyik vezetője járt közben Cosimóért (aki személyes támogatója és barátja volt).

Mivel még Cosimo börtönőre is a Mediciek híve volt, ezért otthonról hozathatott ételt (mérgezéstől tartva), és titokban levelezésben állt a családdal. Sikerült olcsón, mindössze ezer forintért lefizetni a gonfalonierét, aki „beteget jelentett” a per alatt. Öccse, Lorenzo és egy condottiere is sereget toborzott Toszkánában. A széteső-félben lévő eljárást szeptember 28-án gyorsan lezárták, kivégzés helyett száműzetési ítéletekkel, amely érintette Cosimót (10 évre Padovába), Lorenzót (5 évre Velencébe) és unokatestvérüket, Averardót (10 évre Nápolyba), valamint a Mediciek alkalmazásában lévő vezetőket is. A család összes tagját hivatalosan a nemes, vagyis a grande kategóriába sorolták, hogy városi tisztséget se viselhessenek. Cosimo az ítélet felolvasásakor tartott beszédében az engedelmes polgár pozícióját vette fel, aki megy bárhová, ha küldik, és kész bármit elviselni, ha így jót tesz a várossal.

Száműzetésből dicsőséges visszatérés

Cosimo száműzetésének ideje éppen ellentétes eredményt hozott, mint amire Rinaldóék számítottak. Amíg Firenzében tovább üldözték a Mediciek híveit, addig Cosimót ünnepélyes keretek között fogadták Ferrarában és Padovában, majd miután kérvényezte, hogy csatlakozhasson testvéréhez, Velencében is. Firenze közben nem csak a Mediciek által kivont pénz hiányát volt kénytelen elviselni, hanem a családdal együtt távozókét is, akik további tőkét, tudást és művészetet vittek el a városból. Építészeti, festészeti és más képzőművészeti munkák sora állt le. Maga Cosimo vitte magával Velencébe Michelozzo Michelozzit. Az általános Albizzi-ellenes hangulat kialakulásához járult még az általuk feleslegesen kezdett háborúban Milánótól kapott vereség is.

1434 nyarának végén a város már a Mediciekkel szimpatizáló tagokból álló Signoriát választott, amelyet Rinaldo erővel fel akart oszlatni, de erről az egyik mérsékeltebb híve megpróbálta lebeszélni. Rinaldo végül szeptember 25-én nagyjából 500 fegyveresét a Palazzo della Signoria közelében lévő egyik templomba vezényelte, és más híveit is magához hívta. Arra készült, hogy akár meg is ostromolja a várost vezető kormányzat hivatalos épületét. A szervezést azonban megint nem sikerült kézben tartania, vele egyidőben ugyanis a Signoria is megszervezte a maga védelmét. Tartalékot gyűjtve bezárkóztak, és saját városi csapataik már az utcákon járőröztek. Rinaldó szövetségesei elbizonytalanodtak, a saját városuk szimbolikus identitásához kötődő épületet nyíltan megtámadni már nem akarták, így végül távol maradtak.

Firenzében ekkor a városi családokon kívül volt még egy megkerülhetetlen személy, aki befolyással bírt az eseményekre. Római belső konfliktusok miatt éppen a városban tartózkodott IV. Jenő pápa, aki hangot is adott már annak a véleményének, hogy Firenze visszahívhatná a Medicieket. Miközben Rinaldo arra készítette fel embereit, hogy a Medici-hívek házait gyújtsák fel, a pápa tárgyalni hívta a Santa Maria Novella kolostorba, ahol ebben az időszakban lakott. A végül elfogadott találkozóra menve kísérete véres összetűzésbe keveredett az egyik Medici-párti családdal. IV. Jenő egyértelműen foglalt állást: Rinaldo ne harcoljon a város Signoriája ellen. Ha nagy a baj, az életét majd az ő védnöksége megmenti.

Szeptember 28-án a Palazzo Vecchio harangja újra összehívta Firenze polgárait, és felállították a város különleges testületét (balìa) az ügyek rendezésére. Másnap hivatalosan visszahívták Cosimót és a Medicieket, még dicséretben is részesítették őket, a száműzetésben való tisztességes viselkedésük miatt. A hírekre Velencéből elindult Cosmiót már vidéki birtokain is ünneplő tömeg fogadta, és 1434. október 6-án ért vissza Firenzébe. Az Albizzieket és híveiket száműzték, ez több mint hetven embert érintett. Filelfo nem várta meg, hogy rá is sor kerüljön, Sienába menekült, és csak élete legvégén térhetett vissza Firenzébe, Cosimo unokája, a „Nagyszerű” Lorenzo de’ Medici idején.

Cosimo modellje és a Mediciek Firenzéje

A Medici-család és Firenze egészen a 15. század utolsó éveig tartó közös „fénykora” valójában 1434-ben, Cosimo visszatérésével kezdődött. Ugyan ellenséges politikai akciók (például az 1458-as lázadásveszély), sőt merényletek is (például az 1478-as Pazzi-összeesküvés) előfordulhattak, a kríziseken való felülkerekedés egyre jobban megerősítette a Medici-uralmat, és európai uralkodóházak is az ő sikerük titkát, viselkedésük mintáját igyekeztek ellesni. Cosimót még az őt jól ismerő II. Pius pápa is úgy jellemezte, hogy „minden tekintetben király, csak a nevében nem”.

A firenzei államszervezet működésében azonban csak fokozatos módosítások történtek, nyílt dinasztikus uralom kiépítésével nem kísérleteztek úgy, ahogy erre számos itáliai városban sor került (pl. Viscontiak, Sforzák, Esték stb.). Cosimo mindössze háromszor vállalta el életében a gonfaloniere tisztségét, viszont 1434 után ún. accoppiatorik ellenőrizték, mely polgárok neve kerülhet be a Signoria-választás zsákocskáiba, majd 1458 után felállította Százak Tanácsát, amellyel végleg stabilizálni tudta pozícióját. Megszüntette a különbségtételt a nemesek (grandék) és a polgárok között, politikai jogok terén ők is a város népének, a popolónak részévé váltak.

A száműzetés és az Albizzi-támadás megfordításához azonban több kellett temérdek készpénznél vagy politikai érzéknél: Cosimo sikerének két kulcsa a komoly hálózatépítés és a társadalom számára is érzékelhető intellektuális aktivitás volt.

Cosimót megelőzően a legtöbb, valódi ambícióval bíró kereskedő vagy bankárcsalád számára is nyilvánvalónak számítottak azok az előnyök, amelyekre uralkodói kliensekkel, illetve a más vagyonos és/vagy előkelő családokkal való házasságkötésekkel lehetett szert tenni. Azonban a már Giovanni által elindított, és Cosimo alatt kiteljesedő Medici hálózatépítés nem merült ki egy-egy üzleti partnerségben vagy házasságkötésben. Az újabb kutatások feltárták, hogy a Medici-hálózatba valamiképpen bekerült firenzei közép- és felsőrétegek családjainak jelentős része között további kapcsolatok építését segítették elő. A házasságok, üzleti-kereskedelmi-banki partnerségek, közös művészeti vagy társadalmi támogatások, céges és céhes együttműködések, tisztségek kibogozhatatlan hálózata jött létre a Mediciek körül a 15. század első felében, amelynek egyik további érdekes elemévé vált a szolidaritás, a kifejezetten baráti és segítő lépések megjelenése. Ebbe a kapcsolati hálóba pedig nem csak a pénz áramlott Firenzén kívülről. Tudatosan terjesztették ki a városon kívüli szereplők, pápák, uralkodók, kereskedők és humanista értelmiségiek között egyaránt. Cosimo hálózatának egyik legnagyobb sikere, hogy 1439-ben Firenze adhatott otthont annak a zsinatnak, amely a török fenyegetés árnyékában megkísérelte az egyházi kiegyezést Bizánccal, a pápa és a bizánci császár közös jelenlétében.

Cosimo azonban nemcsak ügyes politikus volt, hanem kivételesen művelt is, aki nem pusztán támogatta a humanizmus és a korai reneszánsz művészet alkotóit, hanem őket intellektuális partnernek és barátnak tartotta. Központi szerepet játszott abban, hogy a reneszánsz egy művészeti vagy irodalmi kísérleten túl korstílussá válhasson. Amellett, hogy egész Firenze viseli a Medici-építkezések nyomait, és kisegítette Brunelleschit, neki dolgoztak a reneszánsz első generációjának legnagyobb alakjai. Donatello, Ghiberti, Fra Angelico vagy Gozzoli szobrászati és festészeti minőségében elvitathatatlan szerepe volt Cosimo intellektuálisan aktív patronálásának és stílusérzékének. Hasonló játszódott le a reneszánsz műveltség, tudomány és filozófia terén, ahol Cosimo, aki mindössze három könyv társaságában töltötte gyermekkorát, létrehozta az első nyilvános humanista könyvtárat – ahová belépni csak az ő engedélyével lehetett.

Kórházak, árvaházak és a Firenzei Egyetem előzményének támogatása mellett Marsilio Ficino alakja köré szervezve egy „Platóni” Akadémiát is létrehozott, gyakorlatilag megteremte a reneszánsz filozófia első közös fórumát Európában. Cosimo finanszírozta Platón összes akkor ismert munkájának első átfogó fordítását, majd a Corpus Hermeticum első szövegeiét is. Mindkét esetben a modern nyugati kultúra számára meghatározó lépésekről volt szó. Támogatta az ókori kódexekre, kéziratokra vadászó Poggio Bracciolinit is, aki az európai természettudományos gondolkodás vagy a klasszikus ókor megértése számára nélkülözhetetlen szövegeket tárt fel. Sokszor több mint 40 kéziratmásoló dolgozott a Medici megrendeléseken, hiszen abban az időben könyvet, szöveget igazán megmenteni és terjeszteni még csak manuálisan lehetett.

Mai értékszemlélettel nehéz számszerűsíteni Cosimo de’ Medici sikereit vagy vagyonát, hiszen a maga idejében sokan Európa leggazdagabb emberének tartották. Unokája, Lorenzo szerint 1434 után azonban akár 600 000 firenzei aranyforintot is költhetett építészeti, művészeti és egyéb kulturális megrendelésekre, támogatásokra. Ez modern árfolyamokon nagyjából félmilliárd dollárnak felelhet meg.

A művészet, irodalom vagy a filozófia történetében megszokott dolog teljes életművekről (ouvre) beszélni, hogy bemutassunk egyfajta összetartó fejlődést, amely átvonul egyetlen személy alkotással töltött életén. A Cosimo de’ Medici és Firenze kapcsolatát vizsgáló egyik legalaposabb történész, Dale Kent szerint a 15. század első felében klasszikus művészi életműről még nem egyes írók vagy festők esetében beszélhetünk. Figyelmünket ekkor még az intellektuális vitapartnerként viselkedő, saját ízlését és koncepcióját a művészekkel megvalósító patrónusra kell fordítanunk. A modernizálódó és korstílussá váló reneszánsz mintája valójában Cosimo intellektuális életműve, amelynek felépítésébe már fiatalon belefogott, és 1434-ben végül segített visszajuttatni Firenzébe a Medicieket.

De vajon hogyan folytatódott a Mediciek története? Hogy került végül Toszkána Habsburg uralom alá? És milyen szerep jutott a család női tagjainak?

Fedezze fel a válaszokat Katus László A Mediciek visszatérése című írásából!