Címerhasználat a középkorban

Mint ahogy sok történet kezdődik azzal, hogy „már az ókori görögöknél”, a címerhasználatról szóló írást sem kezdhetjük másképpen. Az ókori harcosok a testüket védő pajzsokra díszítő, megfélemlítő és nem utolsósorban személyüket azonosító jeleket erősítettek vagy festettek. A pajzs nagy felülete ugyanis igen alkalmas volt arra, hogy ezek a jelvények messziről is felismerhetők legyenek.

A középkori címerhasználat kezdetei a keresztes hadjáratokhoz kapcsolódnak. A 11–12. században Jeruzsálem visszafoglalására indult hadak a világ különböző tájairól összesereglett egységekből álltak. Csak a zászlókra és pajzsokra helyezett jelvények segítették a harcosokat abban, hogy a csata forgatagában meg tudják állapítani, barát vagy ellenség a közeledő, s a csata után az egyes egységek össze tudjanak gyűlni. A keresztes hadjáratokra az ún. lovagi tornán készültek fel, itt szintén elegendő volt egy alkalmi megkülönböztető jelvény, mint például egy színes textília vagy egy festett bőrdarab. A tömeges tornagyakorlatokból rövid idő alatt kifejlődött a királyi, fejedelmi udvarok „szórakoztató műsoraként” a lovagok egyéni párviadala. A talpig páncélba öltözött küzdő felek pajzsukat és a nézőközönség köréből jobban látható sisakjukat látták el ismertető jelvénnyel. A középkori háborúkban a földesurak birtokuk mérete alapján voltak kötelesek katonát állítani, s az egységeket saját zászlajuk alatt vitték harcba. Így a katonai szervezet (banderiális hadsereg) részéről is parancsoló szükségletté vált az állandó harci jelvény használata.

Az egész középkorra jellemző az általános analfabetizmus. Amikor a jogbiztosító ügyleteket kezdték írásba foglalni, sokszor előfordult, hogy az, akinek az okmány szólt, nem tudta elolvasni, vagy az írás diktálója nem tudta a nevét aláírni. Éppen ezért kiemelkedő szerephez jutottak azok az ismertetőjelek, amelyek segítségével az okirat kiadójának személyét azonosítani lehetett. Az írásba foglaltak hitelesítésére hivatott pecséteken is megjelent a kibocsátó személyét azonosító ábra. A hivatali tisztségviselők, a lovagok és földbirtokosok katonai jelvényei a 12. század végétől örökletes jelvényként, pajzsba foglalva, azaz címerként jelentek meg s terjedtek el hihetetlen gyorsasággal.

Mindazok a jelvényhasználati módozatok, melyek a 12. század végéig elterjedtek Angliában, Franciaországban és a német fejedelemségekben, igen kis késéssel megjelentek Magyarországon is. Amikor II. András keresztes háborút vezetett Jeruzsálembe (1217), a magyarok a nyugati címerhasználat korai formáit ismerhették meg. A magyar katonai vezetők is címert vettek fel,