rubicon

Capet Margit

Angol–magyar királyné a 12. században
12 perc olvasás

III. Károly angol király közismert Erdély-szeretetét szép­anyja, az Erdőszentgyörgyön született magyar arisztokrata, gróf kisrédei Rhédey Klaudia iránti érdeklődése alapozta meg. Rhédey Klaudia Teck hercegével 1835-ben kötött házassága révén került kapcsolatba a Windsor-házzal: unokájuk V. György király felesége lett, dédunokáik angol királyok, ükunokájuk II. Erzsébet királynő. Amikor tehát 1936-ban VI. György trónra lépett, általa az erdélyi arisztokrácia is bekerült a Windsor-ház uralkodóinak felmenői körébe. Ám nem ez volt az első eset: házasság már a 12. században is köttetett az egymástól távol eső magyar és angol uralkodóházak között. Capet Margit, a későbbi Margit királyné III. Béla második hitvese lett.

1186-ban egy özveggyé lett an­gol királyné, Capet Margit elhagyta szülővárosát, Párizst, hogy férjhez menjen a magyar királyhoz, a szintén megözvegyült III. Bélához. Amikor a huszonnyolc éves Margit útnak indult, talán abban reménykedhetett, hogy a magyar királyi udvarban nagyobb mozgástere, szabadsága, befolyása lesz, mint a családi konfliktusokkal, véres felkelésekkel, testvérháborúkkal és hatalmi viszályokkal terhes angol királyi udvarban volt. Ugyanakkor szorongások és kételyek is gyötörhették új királyi hitvesi szerepét illetően. Egy politikailag és gazdaságilag növekvő befolyású, de kulturálisan mégis elmaradottnak, barbárnak vélt kelet-közép-európai királyságban jelölte ki számára új dinasztikus szerepét fivére, II. Fülöp Ágost francia király.

Gyermekek menyegzője

Capet – vagy Franciaországi – Margit francia hercegnőnek született 1158-ban, VII. Lajos francia király és Kasztíliai Konstancia házasságából. A kis királylány már kora gyermekkorától az angol

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.