Egy rendkívül ellentmondásos, számos konfliktust egymásra halmozó kapitalizálódás során 1914-re Oroszország a világ 4. ipari és 6. kereskedelmi hatalmává vált. A súlyos és feszítő problémákra léteztek megoldási javaslatok, reformelképzelések, ahogyan léteztek azok a politikai erők is, melyek azt hirdették, hogy a problémák csak a rendszer megdöntésével orvosolhatók. Az első világháborúban a katonai kudarcok, gazdasági, ellátási nehézségek, a társadalomtól követelt áldozatok és az uralkodó sokszor átgondolatlan politikája 1916 őszére robbanásveszélyes helyzetet eredményeztek Oroszországban. A sztrájkok, tüntetések, háborúellenes megmozdulások, valamint a politikai pártok egyre leplezetlenebb elégedetlensége a hatalommal 1917. február 27-én (március 12.) forradalom kitöréséhez vezettek. II. Miklós lemondott a trónról, a Romanovok 300 éves monarchiája megbukott Oroszországban.
Georgij Lvov herceg vezetésével Ideiglenes Kormány alakult, amelyben liberális, trudovik, oktobrista és kadet párti politikusok vettek részt. Másrészt újraszerveződtek az 1905–07-es forradalomban létrejött tanácsok, a szovjetek. Ezek közül legnagyobb súllyal a Pétervári Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje rendelkezett, amely 1917 tavaszán mensevik és eszer befolyás alatt állt, elnöke Nyikolaj Csheidze grúz származású mensevik politikus volt. A két hatalmi tényező párhuzamos létezése, rivalizálása és együttműködése miatt a forradalom eme szakaszát szokás a „kettős hatalom” időszakának nevezni, bár sokak szerint a „kettős hatalomnélküliség” találóbb kifejezés. Egyik hatalmi központ sem tudta az országon eluralkodó anarchiát megfékezni, ugyanakkor valamennyi társadalmi réteg helyzetének gyors javítását követelte, elvárásaik sokszor irreálisak voltak.
A parasztok földet, a katonák
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
