rubicon

Bocskai István

1557–1606
13 perc olvasás

Ha Bocskai nevét halljuk, az 1604-ben induló nemzeti szabadságharc vezérére gondolunk, aki véget vetett Rudolf császár-király és kormánya magyarországi önkényuralmának, rákényszerítette az udvart az ország alkotmányos különállásának és a protestáns vallások szabadságának elismerésére, ugyanakkor békét közvetített a császár és a szultán közt, leállítva ezzel az országban másfél évtizede dúló pusztító, de eredménytelen háborút. A történészt azonban nemcsak a végeredmény érdekli, hanem az az út is, amelyen át a Habsburg-barát bihari főúr eljutott a Habsburgok elleni szabadságharcig, érdeklik azok a körülmények, amelyek alakították gondolkodását, formálták magatartását.

Bocskai 1557-ben született Kolozsvárott, de gyermekkorát és serdülő ifjúságát nagyrészt Bécsben és Prágában töltötte, a császári nemes apródok közt. Apja a belső harcokban hol az egyik, hol a másik oldalra állt: tanácsosa volt Miksa királynak, majd János Zsigmond erdélyi fejedelem kancelláriáját vezette. Az 1576-ban, tizenkilenc éves fővel Erdélybe érkező Bocskai Istvánt a gyulafehérvári udvarban tárt ajtók fogadták. Családja rokonságban állt a legelőkelőbb nemzetségekkel, magával a Báthory családdal is. Báthory István fejedelem, akit a lengyelek királyukká választottak, s éppen Bocskai érkezésének heteiben indult el Krakkóba, testvérét, Kristófot tette meg vajdává, akinek felesége Bocskai nénje volt. A fiatalember alig húsz évesen már a fejedelmi tanács tagja volt. Báthory Kristóf, majd István király halála után Bocskai a kiskorú fejedelem, Báthory Zsigmond gyámja lett. 1592-től váradi kapitány, az ország legfőbb végvárának és egész haderejének parancsnoka.

A császár oldalán

Az Erdélyi

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.