Bizánc

Bizánc többé már nem volt az Imperium Romanum egyedüli örököse, ám a pápaság univerzális igényei sem találtak meleg fogadtatásra az ortodox keleti kereszténység körében. Róma és Bizánc egyaránt az egyetemes kereszténység évszázados tradícióira hivatkozott jogainak érvényesítése érdekében, de a tét a jövő volt: az újonnan keresztény hitre térítendő fiatal európai népek latinul vagy görögül hallják-e elsőként Krisztus evangéliumát, az „örömhírt”.

811-ben, egy bolgároktól elszenvedett katasztrofális vereség után – melynek során Niképhorosz császár is életét vesztette – az új uralkodó, I. (Rangabe) Mihály rákényszerült arra, hogy követei Aachenben elismerjék Nagy Károly császárságát (akinek azonban a császári titulus mellé a római jelzőt már nem sikerült megszereznie, mivel azt csak a Konstantinápolyban székelő baszileusz viselhette).

Bizáncban a külpolitikai kudarcok láttán megindult a bűnbakkeresés, s a történtekért az addigi kurzus képtisztelő beállítottságát tették felelőssé. Ezért a 813-ban trónra jutott V. (Örmény) Leó a képrombolás újjáélesztésével próbálkozott. Tehette ezt, mivel országa határain újból a „pax romana” honolt: 814-ben Bizánc harminc évre szóló békét kötött Omurtág bolgár kagánnal,