Bismarck

Életműve, a német egység, nem kizárólag személyes alkotása volt, hiszen az egyesítő háborúkat katonák nyerték meg. De hogy a porosz hadsereg két ilyen küzdelemben szövetségesekkel együtt vehetett részt, ugyanakkor elszigetelt ellenféllel kellett megküzdenie, az elsősorban az ő diplomáciai művészetén múlott. A német egység megőrzésének kevésbé látványos, de maradandó teljesítménye viszont már egyedül Bismarck nevéhez fűződik.

A történetírók, miként a monumentális emlékműveket alkotó szobrászok, magas piedesztálra állították. A kisnémet-liberális történetírói irányzat a bismarcki egyesítést a német egyesítés egyetlen lehetséges formájának nyilvánította, és valóságos glóriát vont a nagy kancellár feje fölé. A világháborús vereség után életműve viszonyítási alap lett: államférfiúi nagyságát az utódok botlásainak kontrasztjával emelték ki. Csupán a második világháborút megelőző és követő években uralkodott a kritikus hangvétel: a Harmadik Birodalom szellemi-politikai atmoszférájában a nagynémet követelményeket kérték számon, a háborús katasztrófa