Bethlen István és a budapesti önkormányzat

A bethleni konszolidáció folyamán Budapesten komoly politikai küzdelem bontakozott ki a fővárosi vezetés és a kormány között. A városháza irányítását 1920-ban megszerző antiliberális, alapvetően antiszemita, radikális jobboldali képviselőket is integráló keresztény csoport az országos politikában fokozatosan háttérbe szorult, miközben szilárdan őrizte a helyi hatalmát. Bethlen István miniszterelnök és köre viszont a kormány irányvonalához sokkal jobban illeszkedő, mérsékeltebb politikát kívánt a fővárosban, tekintettel annak jelentőségére és sajátos társadalmi-kulturális jellemzőire.

Az ellenforradalmi rendszer kiépülésekor annak képviselői a „bűnös Budapest” koncepció jegyében a fővárosban radikális változásokat, „őrségváltást” terveztek. Programjuk középpontjában a „zsidókérdés” állt, ahogy egyik parlamenti képviselőjük, a keresztényszocialista Usetty Ferenc megfogalmazta: a „magyartalan” és „kozmopolita” fővárost még „a régi szabadkőműves-szellem hatja át a fővárosi közigazgatásnak minden vonalán”; a tisztviselők, a fővárosi üzemek vezetői, vagy akár a tanszemélyzet sem keresztény. Ezért itt „tisztogatásra van szükség, mert csak a kaftán változott meg, de a szellem ugyanaz maradt… Követeljük azt, hogy a közgyűlést mielőbb hívják össze, hogy ez a közgyűlés a mi akaratunk és szívünk szerint való embereket állítsa oda”. (1920. március; Nemzetgyűlési napló, 1920–1922. I. k. 298.). Az 1920. júliusi fővárosi (önkormányzati) választások után megalakult új helyi képviselőtestületben, a Törvényhatósági Bizottságban a Keresztény Községi Párt (KKP) abszolút többséggel rendelkezett, és a párt vezetőinek személye – Wolff Károly elnök, Csilléry András és Usetty Ferenc alelnökök – is mutatta, hogy a fővárosban a radikálisabb keresztény párti politika fog érvényesülni. „[B]evonultunk ide, mint a főváros ős magyar lakosságának képviselői. Az ős magyar lakosság követeli azt, hogy képviselői a székesfőváros kormányzásában egyedül a keresztény és magyar faji érdek jegyében dolgozzanak” – jelentette ki Wolff Károly, a párt elnöke egy olyan városban, amelyben a lakosság egy jelentős része nem (ős)magyar és nem keresztény vallású volt. Programjuknak megfelelően rögtön rendkívüli tisztújítást is tartottak: Budapest igazgatásába, adminisztrációjába saját tisztviselőit ültette a „keresztény kurzus”; a polgármester Sipőcz Jenő, korábbi fővárosi kormánybiztos lett. Mindezzel a korábbi liberális fővárosi városvezetés és politika, az akkor megbélyegzett Bárczy-korszak egyértelműen felszámolásra került.

A következő évek a keresztény párt egyeduralmát hozták Budapest