rubicon

Bem József

11 perc olvasás
1848 előtt Bem József alig volt ismert Magyarországon. A lengyel szabadságharcban feltűnt tüzértábornok neve éppen csak megjelent a lengyel–orosz háború eseményeivel foglalkozó hazai beszámolókban. A magyar szabadságharc iránt elkötelezett hadvezérek nemzetközi táborában mégis külön hely illeti meg őt, hiszen erdélyi harcai során sikerült belopnia magát a magyar nép szívébe. A lengyelek Józef Bemje, a magyarok Bem Józsefe, a székelyek Bem apója két sikertelen szabadságharc után a törökök Murád pasájaként halt meg, ám míg élt, mindvégig egy cél vezérelte: a lengyel nép szabadsága.

Józef Bem 1794. március 14-én született a galíciai Tarnówban. A lengyel–litván állam déli területe ekkor már két évtizede a Habsburg Birodalom része volt, így Bem is Ferenc császár alattvalójaként látta meg a napvilágot. Tizenöt évvel később a legjobb lengyel középiskolának számító Szent Anna Gimnázium diákjaként élte meg Krakkó felszabadítását 1809 nyarán. A Napóleon által létrehozott Varsói Hercegség bevonuló lengyel csapatainak látványa annyira fellelkesítette, hogy regrutának állt, s a varsói Tüzér és Műszaki Iskola növendéke lett. Már ekkor jól lovagolt, vívott és lőtt, bár festőnek sem volt tehetségtelen.

Osztrolenka csillaga

1812-ben már tüzér hadnagyként vett részt Napóleon oroszországi hadjáratában, majd a nagy visszavonulás után Gdansk, a Gdanski Hercegség közel egy évig tartó védelmében. Különösen a lovas üteg gyors, meglepetésszerű manőverezésében tűnt ki, s érdemeiért megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét.

Az 1815-ös Bécsi Kongresszus az Orosz Birodalom határain belül létrehozta a Lengyel Királyságot, amelyet elvileg a lengyel királlyá koronázott

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.