A középkori Magyarország közigazgatásának alapegységét Szent István kora óta a megye (lat. comitatus) alkotta. Nagyon korai időtől léteztek ugyanakkor ún. területi különkormányzatok, amelyek részben ráépültek a megyeszervezetre, részben attól függetlenül működtek. Az előbbi legismertebb – és legfontosabb – példái az Erdélyi vajdaság és a Szlavón bánság, míg az utóbbi kategóriába azok a Magyar Királyság déli határai mentén, de jellemzően nem magyar területen létrehozott, bánság (lat. banatus) nevet viselő közigazgatási egységek tartoztak, amelyek a királyság déli, délkeleti expanziójával párhuzamosan jöttek létre a késő Árpád-korban, illetve az oszmán terjeszkedés feltartóztatása jegyében a 15. század folyamán. A területi különkormányzatoknak egy köztes formája volt a Macsói bánság, amely eredetileg nem magyar területen szerveződött, idővel azonban fennhatósága több magyarországi megyére is kiterjedt. Létrejöttük helyétől, idejétől és körülményeitől függően e területi különkormányzatok szervezettsége és élettartama igen eltérő volt – utóbbi néhány évtizedtől sok évszázadig terjedt.
A bán szó (lat. banus) minden bizonnyal az avar baján származéka, amely délszláv
