rubicon

Az őszirózsás forradalom

Legendák és rémhistóriák nélkül
19 perc olvasás

A legendák és rémmesék úgy rakódnak a forradalmak emlékére, mint a vakolat- és szennyrétegek az eltakart freskóra. Valóságos restaurátori munkával kell kihámozni a tényszerű történetet a kortársak és az utókor fantáziájának tarkabarka szüleményeiből. Nehéz eldönteni, mi torzítja el jobban a forradalom képét: a győztes ellenforradalom rágalmai vagy az utókor azon irányzatai és rezsimjei, melyek a forradalom örököseinek vallván magukat – több vagy kevesebb joggal – önmagukhoz alakítják történetét, mint egy divatjamúlt szabású kabátot.

Az 1918. októberi forradalom elkésett. 1918 januárjában, mikor a nép először mozdult meg országos sztrájkkal, matrózlázadással, demonstrációkkal a háború folytatása ellen, egyetlen politikai párt vagy szervezet sem mert az élére állni, a népharag így tehetetlen fogcsikorgatásba fulladt. Október 30-ika esős estéjén, amikor a pesti nép „a nyílt utcára lép, hogy végzetét betöltse”: ne oszoljon szét, míg véget nem vet a háborúnak – a borzalmas küzdelem lényegében már befejeződött. A katonák ugyan hullottak még a frontokon, de az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere már közölte az ellenséggel, hogy elfogadja a feltétel nélküli fegyverletételt.

Az összeomlás felelőssége

Nem tehetett mást: a katonák éhesen, rongyosan, muníció nélkül álltak az olasz és balkáni fronton a friss, jól felszerelt francia, szerb, amerikai ezredek előtt. Elég elolvasni József főherceg, tábornagy emlékiratainak utolsó kötetét, hogy plasztikus képet kapjunk az olasz front végnapjairól. Annál képtelenebb, hogy a forradalom bukása után az ellenforradalom publicisztikája a Károlyi-kormányt hibáztatta, amiért az nem állította meg az immár magyar területen

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.