rubicon

Az ördög a történelemben

George Urban interjúja Leszek Kołakowskival
22 perc olvasás

Leszek Kołakowski (1927–2009) a 20. század egyik legtekintélyesebb filozófusa, eszmetörténésze, a marxizmus elismert szakértője és kritikusa. Válogatott esszéinek és nyilatkozatainak kötete a Rubicon Intézet gondozásában jelent meg A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt néze­teim mindenről címmel. Az alábbi interjúban a marxista „mitológia” alaptételeit és ezek következményeit ismerteti. Az alábbi, 1991-ben megjelentetett interjúban azt fejtegeti, miért nem tekinthető a sztálinizmus afféle véletlenszerű rossznak, amely valahogy felülkerekedett egy máskülönben jótékony tanításon, és miért vezet Marx legfontosabb hipotézise ahhoz a hithez, hogy Sztálin elvtársnak mindig igaza van.

Leszek Kołakowski két, egymást kiegészítő okból fontos számomra: az egyik a marxizmushoz, a másik az egyházhoz fűződő viszonya. Hadd próbáljam meg indirekt módon megközelíteni marxizmusértelmezését, olyan parabolákon keresztül, melyeket az Ó- és az Újszövetségről írt. Mi késztette arra, hogy fiatal, kommunista filozófusként ezzel a címmel adjon ki könyvet: Beszélgetések az ördöggel?

E könyvet nem politikai nyilatkozatnak szántam. Különböző tanmeséket tartalmaz, s valamennyi a Szentírás különböző epizódjaiból meríti témáját. Így vagy úgy, az ördög valamennyiben megjelenik, de történeteimmel nem kívántam valamilyen filozófiai kulcsregényt írni. Fő célom annak a megdöbbentő paradoxonnak a hangsúlyozása volt, hogy jó eredmények születhetnek a rosszból és rossz eredmények a jóból. Hogy e két dolog egymást segítheti, ez az emberi tapasztalat megrázó ténye. De e problémákat a politikánál szélesebb keretek közt is felvethetjük.

Meglehet, hogy e parabolákat nem szánta kulcsoknak poli­tikai

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.