Az öntudatosodás útja

A 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a há­rom nagy lét­szá­mú nem­ze­ti­ség kö­zül, ame­lyek mind­egyi­ke már a 18. szá­zad vé­gé­től és kü­lö­nö­sen 1848-ban ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta nem­ze­ti po­li­ti­kai kí­ván­sá­gait is, a szlo­vá­kok vol­tak a leg­gyen­gébb po­zí­ció­ban, az ő nem­ze­ti moz­gal­muk szá­mít­ha­tott leg­ke­vés­bé szé­les tár­sa­dal­mi tá­mo­ga­tás­ra. Ezt jól mu­tat­ják azok a nem­ze­ti ta­nács­ko­zá­sok 1848 má­ju­sá­ban, ahol meg­fo­gal­maz­ták po­li­ti­kai kö­ve­te­lé­sei­ket. A kar­ló­cai szerb nem­ze­ti kong­resszu­son 7-8 ezer em­ber vett részt, a ba­lázs­fal­vi ro­mán nem­ze­ti gyű­lés­re 30-40 ezer ro­mán pa­raszt se­reg­lett össze Er­dély min­den tá­já­ról, Lip­tó­szent­mik­ló­son a szlo­vá­kok pe­tí­ció­ját né­hány tu­cat ér­tel­mi­sé­gi és diák fo­gal­maz­ta meg.

1848 jú­niu­sá­ban a prá­gai szláv kong­resszu­son a cse­hek és a dél­szlá­vok et­ni­kai ala­pon el­ha­tá­rolt tar­to­má­nyok fö­de­rá­ció­já­vá kí­ván­ták átala­kí­ta­ni a Habs­burg Mo­nar­chiát. A szlo­vá­kok azon­ban nem akar­tak el­sza­kad­ni Ma­gyaror­szág­tól, nem kí­ván­tak a cse­hek­kel egy ál­la­mot al­kot­ni. A szlo­vák ve­ze­tők nyíl­tan meg­mond­ták, hogy nem elég erő­sek a ma­gya­rok­kal va­ló szem­be­for­du­lás­ra: „Nem­ze­tün­ket még nem si­ke­rült meg­nyer­nünk, […] van­nak nem­ze­ti szel­le­mű em­be­reink, ha azon­ban