rubicon

„Az ódon, vad vármegyeházák sötét szelleme”

A vármegyék, a főispáni cím és a régi közigazgatás megsemmisítése 1950-ben
lock Ingyenesen olvasható
5 perc olvasás

Nagy visszhangot váltott ki a vármegye kifejezés és a főispáni tisztség „visszavezetése” a 21. századi magyar alkotmányos rendszerbe. A különböző reakciókat áttekintve könnyen déjà vu érzés kerítheti hatalmába a gyanútlan olvasót, hiszen a közkedvelt Lúdas Matyi rajzfilm vagy Ady Endre Fölszállott a páva című versének érvkészlete már egyszer előkerült a régi magyar közigazgatás kapcsán: 1950-ben, a közigazgatási rendszer átalakításakor. Éppen ezért sok tanulsággal járhat, ha néhány gondolat erejéig alaposabban körüljárjuk a kérdést.

Részlet a Lúdas Matyi című rajzfilmből (1977)
Forrás: IGN

1949-re szinte már teljesen befejeződött a kommunista pártállami diktatúra kialakítása. A valamirevaló ellenfeleket (például Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán) emigrációba kényszerítették, a Kisgazdapártot szétverték, Mindszenty bíborost pedig bebörtönözték. Megtartották az első egypárti választást, melyet – nem meglepő módon – 90% fölötti eredménnyel meg is nyert a Magyar Függetlenségi Népfront. Mindennek betetőzéseként pedig nyáron megszületett Magyarország új, sztálini típusú alkotmánya, az 1949. évi XX. törvény. Az 1950-es évre már csak egyetlen lényegi elem maradt hátra: a helyi közigazgatás átalakítása.

A kérdés magától értetődően került napirendre, hiszen e téren is szükséges volt egy az egyben átvenni a szovjet tanácsi modellt. Magát az átalakulást ráadásul az új alkotmány is megelőlegezte, a részleteket és az új rendszert felállító konkrét intézkedéseket ugyanakkor még nem fogalmazta meg. A tanácsi rendszert az 1950. évi I. törvény alakította ki, melynek vitája során az országgyűlési szónokok teljes egyetértésről tettek tanúbizonyságot, a legkisebb vita sem bontakozott ki a kérdésről, módosító indítványok híján az országgyűlés egyhangúlag fogadta el. A parlamenti vita során a hozzászólók a bevezetni tervezett új rendszer méltatása mellett nem takarékoskodtak a korábbi közigazgatást elítélő megjegyzésekkel sem. Az 1950. május 10–11-én zajló vitából érdemes is néhány részletet szó szerint idézni.

A tanácsrendszer bevezetését ünneplő Szabad Nép címlapja
Forrás: Szabad Nép, 1950. május 14.)

Pongrácz Kálmán képviselő előterjesztése után az első hozzászóló Kristóf István volt a Magyar Dolgozók Pártja képviseletében. Véleménye szerint „a törvényjavaslatnak célja […] további jelentős lépéssel előrevinni népi demokráciánk államapparátusát azon az úton, amely a felszabadulás előtti félfeudális és nagytőkés, népnyúzó közigazgatástól a szocializmus építését szolgáló, a dolgozó nép érdekeit kifejező és megvalósító állami berendezkedéshez vezet.” Az ekkor már teljesen „társutas” kisgazdapárt képviseletében Gyöngyösi János szólalt fel, és ő sem takarékoskodott az 1945 előtti rend kritikájával:

„Ezzel [ti. az új törvénnyel] végleg befejeződik Európa legelmaradottabb és legnépellenesebb, félfeudális kapitalista osztályuralmának és közigazgatásának a mai világ legdemokratikusabb és legkorszerűbb államszerkezetével és államigazgatásával való felváltása. […] Talán a legfiatalabb nemzedéket leszámítva, a régi magyar közigazgatás keserű emlékei még elevenen élnek ennek a parlamentnek túlnyomó részében, mert hiszen nem volt haladó gondolkodású, demokratikus felfogású polgára az ellenforradalmi Horthy-Magyarországnak, aki saját bőrén ne érezte volna a régi közigazgatás elnyomó osztályjellegét, ne szenvedett volna jogfosztottságot, megaláztatást, mellőzést vagy üldözést ettől a közigazgatástól, mégpedig minél tehetségesebb volt, rendszerint annál nagyobb mértékben. Ezzel a törvénnyel a régi Magyarország hírhedt szolgabíró-közigazgatásának az utolsó nyomai is eltűnnek.”

Nem maradt el az előtte szólóktól a Parasztpártot képviselő Nánási László sem: „A régi rendszerben a dolgozó néppel szemben a közigazgatás csak a főszolgabírák, végrehajtók, csendőrök képében jelentkezett, akik minden eszközzel elnyomták a dolgozók szabadság iránti törekvéseit. Az ilyen önkormányzati és közigazgatási rendszernek nálunk örökre vége, mert mint Alkotmányunk kimondja: A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” Ezt követően Harmati Sándor beszélt, aki az előtte szólókhoz hasonlóan felmondta a kommunista propaganda által gondosan sulykolt toposzokat:

„A burzsoázia nálunk is fenntartás nélkül szövetségre lépett a feudális rend uraival, és éppen a vármegye volt az a terület, ahol ez a dolgozó nép elnyomására létrejött szövetség a legszebben és a leghatásosabban megmutatkozott. […] A vármegye minden időben az urak önkormányzata volt, és a dolgozó nép nem is láthatott egyebet benne, mint az osztályelnyomás és kizsákmányolás eszközét. […] Csak néhány népnyúzó reakciós és kulák vagy más ellenforradalmár gondol majd fájó szívvel az úgynevezett »régi szép idők« vármegyéjére, amely a többi hozzá hasonló úri intézménnyel együtt nyom nélkül el fog tűnni a magyar életből.”

A legtömörebben talán a névleg még létező FMDP részéről felszólaló Parragi György foglalta össze a régi vármegyét illető hivatalos álláspontot: „A megyeházák a feudalizmusnak a 20. századba átmentett középkori fellegvárai voltak. Ady Endre fájdalmas, keserű verse: a »Felszállott a páva a vármegyeházra« fejezte ki leginkább az ódon, vad vármegyeházák sötét szellemét. A főispánok és a vármegyék feudális földbirtokosai voltak a vármegyeházák kényurai, az idők szellemével, a dolgozó nép érdekeivel érzéketlenül és értetlenül szemben álló oligarchái.”

A törvény elfogadása után, 1950. május 14-én a Szabad Nép címlapján a „Demokráciánk új bástyái” című cikkel jelent meg, melyben az újonnan felállított tanácsrendszert méltatta, de emellett nem felejtkezett el a régi rend elmarasztásáról sem: „Abban az államszervezetben a központi hatalom megbízottai, a főispánok valóságos kiskirályok voltak a maguk portáján, de a város, a megye, a község tényleges jogkörrel alig rendelkezett. Az a szervezet kifejezte az állam és a nép kibékíthetetlen szembenállását — a tanácsrendszer viszont az államhatalom és a dolgozó nép megbonthatatlan egységét tükrözi.”

Mindezt azért is érdemes áttekintenünk, mert az utókor – a 21. század embere is – jórészt a kommunista propaganda által lefestett vármegye – főispán – szolgabíró képet ismeri. A mai vitákban is jórészt az 1949–1950-ben megfogalmazott, sokszor hamis vádak kerülnek elő. Egy olyan nagy rendszerről, mint az országos közigazgatás, nem lehet sommás képet festeni. Természetesen akadt számos visszaélés, antidemokratikus elem a közigazgatás 1945 előtti működésében, ugyanakkor a gyökereit tekintve a középkorig visszanyúló, mindennapi működésében pedig alapjaiban Tisza Kálmán által kialakított rendszer mégis hatékonyan igazgatta az országot, és a dualizmus idején, illetve a Horthy-korszakban hatékonyan segítette az ország fejlődését, működését. Az írásban idézett vita pedig azért különösen is álságos, mert a régi közigazgatás eltörlésével nemhogy egy demokratikusabb, az önkormányzatiságnak nagyobb teret engedő rendszert alakítottak ki, hanem a totális diktatúra központi akaratát minden korábbinál fegyelmezettebben kiszolgáló helyi közigazgatást, ahol ugyan voltak választások, de csak állampárti jelöltek közül lehetett választani, a létrejövő tanácsoknak pedig pusztán a központi akarat végrehajtása volt a feladata. Zárszóként ennek illusztrálására elegendő az 1950-es törvényjavaslat előterjesztőjének, Pongrácz Kálmánnak néhány mondatát idéznünk:

„Mindnyájunk tanítója: Sztálin elvtárs, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának és a szovjeteknek viszonyáról szólva arra tanít bennünket, hogy »a Párt vezetőszerepének legfontosabb kifejezője a Szovjetunióban, a proletárdiktatúra országában az a tény, hogy szovjet szervezeteink és más tömegorganizációink egyetlen fontos politikai vagy szervezeti kérdést sem döntenek el a Párt vezető utasítása nélkül«. A tanácsok feladatukat a szocializmus építésében akkor tudják valójában teljesíteni, ha minden kérdésben Pártunk határozatainak szellemében cselekszenek, és ha minden lépésüket Pártunk vezeti, irányítja.”

Mindezek fényében érdemes elgondolkodni a parlamenti vitában felszólaló képviselők felszólalásainak és az állampárti propaganda álságosságán.

103 cikk ezzel a kulcsszóval