rubicon

Az iszlám misztikusai

A dervisek
9 perc olvasás

Ha az Oszmán Birodalom kerül szóba, akkor a mohácsi vész és Jumurdzsák után az iszlám terjeszkedése, terjesztése, a „hódító iszlám” jut leginkább a megkérdezettek eszébe. 

És valóban: az Oszmán szultánok 1517-től az iszlám kalifái, azaz Mohamed helyettesei (ezt jelenti a kalifa szó) voltak, ami ugyan gyakorlati hatalommal nem járt, mégis óriási tekintélyt kölcsönzött az uralkodóknak. 

A Magyarországon küzdő törökök természetesen a hit harcosai voltak, azaz hitharcosok (gázik), minden talpalatnyi föld, amelyet meghódítottak, az „iszlám házát” – azaz a muszlim irányítás alatt álló területet – növelte tovább. (A muszlim üdvtörténet szerint a hitharc addig folytatódik, amíg Mohamed tanítása a világ minden népéhez el nem jut – s ami nehezebb: értő fülekre nem talál.) 

A hitért folytatott harcban elesettekre – a vértanúkra, törökül sehídekre – pedig a mennyország vár, ők szikrázó patkójú lovakon vágtatnak be a paradicsom kapuján, míg a többiek az utolsó ítélet napján a meg­mérettetésre várakoznak.

Az Oszmán Birodalom hódításainak története szorosan összefügg az iszlámmal. E kapcsolódás azonban korántsem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Az oszmánok ugyanis nem túlságosan jó muszlimként kezdték

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.