Az európai egység eszméje

Az eu­ró­pai egy­ség esz­mé­je a kö­zel­múl­tig min­dig idő­sze­rűt­len volt. Kez­det­ben túl­ha­la­dott­nak ítél­ték; Dan­té­nál nem volt egyéb, mint a nyu­ga­ti uni­ver­za­liz­mus­ra va­ló em­lé­ke­zés. Ké­sőbb, a nem­zet­ál­la­mok meg­szi­lár­du­lá­sa­kor pe­dig utó­pisz­ti­kus­nak tűnt. Ép­pen az szólt az egye­sü­lés el­len, ami tu­laj­don­kép­pen az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ciót je­len­tet­te: a füg­get­len­ség­re tö­rek­vés és a na­cio­na­liz­mus tér­hó­dí­tá­sa. A sze­mé­lyi­ség és a pol­gá­ri sza­bad­ság esz­mé­je is Eu­ró­pa po­li­ti­kai egy­sé­ge el­len ha­tott. A szo­li­da­ri­tás mégis meg­lé­vő ér­zé­se – eu­ró­pai ta­lál­mány­ként – azon­ban lét­re­hoz­ta az ide­gen ál­la­mok szu­ve­re­ni­tá­sá­nak tisz­te­le­tét és ve­le a nem­zet­kö­zi jo­got. A tör­té­net­írás össze­sen 182 eu­ró­pai egye­sí­té­si ter­vet jegy­zett fel az 1306–1945 kö­zöt­ti évek­ből, ame­lyek zö­me az örök bé­ke megőr­zé­sé­nek ga­ran­ciáit ke­res­te, s ke­re­si nap­jain­kig is.