Az erőszak szerepe a Magyar Közösség perének előkészítésében

A Szabad Nép 1947. január 5-i száma adott először hírt arról, hogy az államvédelmi szervek egy köztársaság-ellenes összeesküvés nyomaira bukkantak. Hónapokig uralták a közvéleményt a tudósítások a civil és katonai vonalon zajló konspirációról, melynek hátterében – a hírek szerint – a Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társaság állt. 

A Katonapolitikai Osztály és az ÁVO által folytatott nyomozás azt is „igazolta”, hogy ez a titkos társaság nemcsak a „fasiszta reakcióval” állt szoros kapcsolatban, de szervezkedésébe bekapcsolta a jobboldali politikai elitet is. A legnagyobb kormányerőt jelentő Független Kisgazdapárt parlamenti képviselői és vezető politikusai közül is többeket meggyanúsítottak. A vád szerint Kovács Béla, Nagy Ferenc és Varga Béla is kompromittálódott az államrend fegyveres úton történő megdöntésére tett kísérletben. 

Az összeesküvési koncepcióval megpecsételődött a kisgazdapárt sorsa, és szertefoszlott a háború utáni demokrácia reménye. Az 1947-ben zajló közösségi perektől kezdve már korlátozott demokráciáról sem beszélhetünk. Megkezdődött a kommunista párt hatalomátvételének utolsó, nyilvánosság előtt zajló szakasza, annak minden következményével együtt.

De vajon milyen szervezet rejlett a koncepciós per főszereplőjévé tett és ennek jegyében erősen démonizált titkos társaság mögött? Milyen eszközökkel sikerült a vádlottakat önmagukra is terhelő vallomásokra bírni? Milyen retorikai eszközökkel tudták sokak számára hihetővé tenni a demokrácia elleni összeesküvés vádját?