Az emberiségnek közös sorsa van

A reformkor nemzedékének legjobbjai sokat tudtak az Amerikai Egyesült Államokról, és csodálták azt az országot. Bölöni Farkas Sándor (Utazás Észak-Amerikában, 1834) és Haraszthy Ágoston (Utazás Éjszak-Amerikában, 1844) munkái, valamint Alexis de Tocqueville magyarul is kiadott könyve az amerikai demokráciáról szemtanúk elevenségével számoltak be – Wesselényi Miklós szavaival – „az amerikai ifjú óriásról”. Az Országgyűlési Tudósításokban Kossuth is rendre közölte a szabadság és a demokrácia amerikai diadalútjára hivatkozó hazai kortársainak elragadtatott megnyilatkozásait. A levert szabadságharc után Törökországban internált Kossuth viszonylag alapos ismeretekkel rendelkezett az Egyesült Államokról, bár majdnem 50 éves volt, mikor amerikai földre lépett.

Amerika iránti lelkesedését a forradalom és a szabadságharc alatt és után viszonozni kezdte az amerikai közvélemény: a Habsburg-elnyomás ellen küzdő magyar államférfi egy csapásra a szabadság bajnoka, a kor hőse lett. Miután az Egyesült Államokban értesültek Kossuth törökországi fogságáról, Pierre Soulé louisianai szenátor már 1850. február 5-én javaslatot tett az amerikai elnöknek, hogy járjon közben a törökországi magyar száműzöttek érdekében a Portánál. Mégis, jó egy esztendőnek kellett eltelnie, amíg – hosszas nemzetközi viták után – az amerikai kongresszus felhatalmazta az elnököt, hogy küldjön amerikai gőzöst a volt magyar kormányzó-elnökért