Az elveszett templomtól a visszanyert országig

Zsidó templom csak egy volt, a jeruzsálemi. Salamon építtette meg először, a babiloniak 586-ban lerombolták, a fogságból hazatért zsidók 516 táján újjáépítették. Nagy Heródes fényes világcsodává nemesítette a szerény épületet, amely csak néhány évtizedig állt, mert Kr. u. 70 nyárutóján Jeruzsálemmel együtt a római csapatok elpusztították. A Templom elveszett. A zsidó istentisztelet a zsinagógákba szorult, melyeknek láncolata addigra az egész akkor ismert világot átszőtte.

A Jeruzsálemből menekültek kis csoportja a közeli Jabne (Jannia) városkában gyülekezett Jochanan ben Zakkaj vezetésével, akit tanítványai halotti lepelben, koporsóban csempésztek ki az ostromlott városból a római tábor széléig. A meghódoló híres bölcs a legenda szerint ott kérte Titust, a hadvezért, hogy ebben a kis városkában békés tanházat létesíthessen. A hadvezér nagylelkűen teljesítette a kérést. Így született meg a halálra ítélt főváros tövében a zsidó vallás új kultuszközpontja: az iskola.

Nehéz volt beletörődni a megváltoztathatatlanba. A menekültekből naggyá nőtt szegény jabnei gyülekezetben sokan voltak, akik kalandos terveket, lázadásokat, hősi szabadságharcokat álmodtak. Titus kedvese a híres szépségű Berenike, II. Agrippa testvérhúga volt, ezért kedvezett a zsidóknak, de Domitianus (81–96), Titus testvéröccse súlyos adókkal, ellenséges rendeletekkel sújtotta a népet. Trajanus