Az asszír fővárosok és királyi palotáik

A Tig­ris és Euf­rá­tesz fo­lyók ál­tal be­zárt te­rü­let, me­lyet a gö­rö­gök nyo­mán Me­zo­po­tá­miá­nak, Fo­lyó­köz­nek ne­ve­zünk, az utób­bi idő­ben ka­to­nai ese­mé­nyek, az el­ső és má­so­dik öböl­há­bo­rú ré­vén ke­rült a köz­ér­dek­lő­dés hom­lok­te­ré­be. A pusz­tu­lás­ról és fosz­to­ga­tá­sok­ról ér­ke­ző hí­rek fáj­dal­ma­san érin­tet­tek min­den mű­velt em­bert, akik előtt jól is­mert az a tény, hogy itt rin­gott az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció böl­cső­je. Az ira­ki kul­tu­rá­lis örök­ség azóta is tar­tó fo­lya­ma­tos pusz­tu­lá­sa az egész vi­lág szá­má­ra óriá­si vesz­te­sé­get je­lent. Az asszír fő­vá­ro­sok és kü­lö­nö­sen a gaz­dag szob­rá­sza­ti dí­szí­té­sek­kel el­lá­tott ki­rá­lyi pa­lo­ták en­nek az örök­ség­nek a mo­dern em­bert ta­lán legin­kább le­nyű­gö­ző ré­szét ké­pe­zik. Va­la­mi­vel több mint más­fél év­szá­za­da kez­dő­dött el a fel­tá­rá­sok so­ra, me­lyek ré­vén e kiemel­ke­dő mű­al­ko­tá­sok nem­csak a vi­lág szá­mos nagy mú­zeu­má­ba ju­tot­tak el, ha­nem be­vo­nul­tak az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis köz­gon­dol­ko­dás­ba is.