Az asszír fővárosok

ASSUR. Asszí­ria ne­vé­ben is hor­doz­za a leg­ko­ráb­bi fő­vá­ros, As­sur ne­vét. Szin­tén As­sur­nak ne­vez­ték a ké­sőb­bi bi­ro­da­lom „nem­ze­ti” is­te­nét, aki ere­de­ti­leg an­nak a szik­lá­nak a he­lyi is­ten­sé­ge le­he­tett, amely­re a te­le­pü­lés épült. As­sur szen­té­lye kö­rül ala­kul­ha­tott ki a vá­ros még az ur­ba­ni­zá­ció haj­na­lán, és a Kr. e. 3. év­ez­red­ben már je­len­tős hellyé nőtt. La­kói már ek­kor a sé­mi ak­kád nyelv egy észa­ki nyelv­já­rá­sát be­szél­ték, me­lyet asszír­nak ne­ve­zünk. As­sur fon­tos ke­res­ke­del­mi utak men­tén fe­küdt, és a Kr. e. 2. év­ez­red el­ső fe­lé­ben, az ún. óasszír kor­ban a vá­ros ke­res­ke­dői kö­zel ezer km tá­vol­ság­ban, Ana­tó­lia szí­vé­ben is ala­pí­tot­tak te­le­pü­lé­se­ket. Gaz­dag­sá­ga fel­kel­tet­te a Me­zo­po­tá­miá­ba nagy tö­meg­ben be­te­le­pü­lő amur­rú (amo­ri­ta) no­má­dok fi­gyel­mét is, és egyik törzs­fő­jük, Sam­si­-A­dad el­fog­lal­ta a vá­rost. Bár As­sur nem lett az újon­nan ala­pí­tott ki­sebb bi­ro­da­lom fő­vá­ro­sa, a ké­sőb­bi asszír ural­ko­dók szá­má­ra Sam­si­-A­dad ál­la­ma lett a min­ta, me­lyet kö­vet­ni akar­tak, őt te­kin­tet­ték ko­rai előd­jük­nek. Sam­si­-A­dad épí­tet­te ki mo­nu­men­tá­lis for­má­ban As­sur is­ten temp­lo­mát, amely ké­sőbb Asszí­ria szak­rá­lis köz­pont­ja lett. Ha­lá­la után ál­la­ma szétesett, a vá­ros pe­dig to­vább­ra is más ha­tal­mak­tól füg­gött, leg­to­vább a Kau­ká­zus hegy­vi­dé­ké­ről szár­ma­zó hur­rik Mi­tan­ni ne­vű ál­la­má­tól.

As­sur bi­ro­dal­mi fő­vá­ros­sá elő­ször az ún. kö­zé­passzír ural­ko­dók alatt vált, akik le­ráz­va a hur­ri igát, Asszí­riát a kor nagy­ha­tal­mai kö­zé emel­ték. Olyan ve­szélyt je­len­tett Egyip­tom és a Het­ti­ta Bi­ro­da­lom szá­má­ra, hogy hosszas há­bo­rús­ko­dá­suk után ép­pen Asszí­ria miatt kel­lett bé­két köt­niük. I. Tu­kul­ti-­Ni­nur­ta (Kr. e. 1243–1207), az egyik leg­na­gyobb kö­zé­passzír ural­ko­dó Ba­bi­lont is el­fog­lal­ta, és Mar­duk is­ten szob­rát Asszí­riá­ba hoz­ta. A Kr. e. 13. szá­zad nagy ural­ko­dói alatt épült ki As­sur iga­zi nagy­vá­ros­sá, kul­ti­kus cent­rum­má, bár mé­re­te a ké­sőb­bi fő­vá­ro­sok nagy­sá­gá­hoz ké­pest nem volt túl­sá­go­san te­kin­té­lyes. A 70 hek­tár ki­ter­je­dé­sű te­le­pü­lést erős ket­tős fal­rend­szer véd­te, a kül­ső fal egy új ne­gye­det is ma­gá­ba fog­lalt. Temp­lo­mok so­ra és két pa­lo­ta épült fel a vá­ros észa­ki ré­szén, de még nem ren­dez­ték őket ön­ál­ló, fal­lal kö­rül­vett ci­ta­del­lá­ba. Ezen a te­rü­le­ten az új­évi ün­nep­sé­gek so­rán hasz­nált kö­ve­zett dísz­út hú­zó­dott vé­gig, ame­lyen az is­te­nek szob­rait a fa­la­kon kí­vül, a vá­ros­tól nyu­gat­ra ta­lál­ha­tó új­évi ün­nep há­zá­tól a szik­la­pla­tó észak­ke­le­ti sar­kán fek­vő As­sur-­temp­lom­ba vit­ték.

KALHU (NIMRÚD). A Kr. e. 11–10 szá­zad so­rán a be­te­le­pü­lő ará­mi tör­zsek az asszír ha­tal­mat egy szűk te­rü­let­re szo­rí­tot­ták vissza. Csak a Kr. e. 9. szá­zad­ban si­ke­rült erős asszír ural­ko­dók­nak las­san új­ra tért nyer­niük Észak-­Szí­riá­ban, és el­lenőr­zé­sük alá von­ni a fon­tos ke­res­ke­del­mi uta­kat. A ké­sőb­bi vi­lág­ha­tal­mi sze­re­pet min­de­nekelőtt II. As­sur-­ná­szir­-ap­li (Kr. e. 884–859) ural­ko­dá­sa ala­poz­ta meg, aki ered­mé­nyes hó­dí­tá­sai mel­lett szá­mos bel­ső szer­ve­ze­ti vál­toz­ta­tást is vég­re­haj­tott a ha­tal­mi struk­tú­rá­ban. Re­form­jai­nak ré­sze­ként ala­pí­tot­ta meg új fő­vá­ro­sát. Az ural­ko­dá­si szék­hely meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak a ki­rály szá­má­ra több elő­nye is volt. Egy újon­nan kiépí­tett vá­ros­ban sok­kal több a hely mo­nu­men­tá­lis épü­le­tek szá­má­ra, más­részt nem kö­töt­te a he­lyi po­li­ti­ka, amely nagy rész­ben a szü­le­té­si arisz­tok­rá­cia ér­de­keit tük­röz­te. Kalhu ráadá­sul kö­ze­lebb fe­küdt a meg­hó­dí­ta­ni kí­vánt te­rü­le­tek­hez is. 

II. As­sur-­ná­szir­-ap­li az erő­sen köz­pon­to­sí­tott ha­ta­lom szim­bo­li­kus meg­je­le­ní­té­sé­re tö­re­ke­dett az új fő­vá­ros épí­té­sze­ti kon­cep­ció­já­nak kiala­kí­tá­sa­kor. Ezt szol­gál­ta a ci­ta­del­la mint vá­ro­son be­lü­li ön­ál­ló, el­kü­lö­nült vá­ros­rész lét­re­ho­zá­sa. Kal­hu­ban a ré­gi te­le­pü­lés domb­já­ra 20 hek­tár ki­ter­je­dé­sű, fal­lal kö­rül­vett fel­leg­vá­rat épí­tet­tek, itt ka­pott he­lyet az ural­ko­dó pa­lo­tá­ja és ki­lenc új temp­lom. A 360 hek­tár nagy­sá­gú, tel­je­sen új al­só­vá­rost, a köz­nép la­kó­he­lyét 7,5 km ke­rü­le­tű fal­lal vet­ték kö­rül, me­lyet erős bás­tyák véd­tek. A ci­ta­del­la a vá­ros szé­lén, a fo­lyó­par­ton állt, és anél­kül is meg­kö­ze­lít­he­tő volt, hogy a vá­ros­ba be kel­lett vol­na lép­ni. A Tig­ri­sen ha­jó­zó vagy a sík­ság fe­lől ér­ke­ző lá­to­ga­tót fen­sé­ges lát­vány fo­gad­ta: a pár­tá­za­tos fa­lak­kal vé­dett mo­nu­men­tá­lis te­ra­szon ha­tal­mas, szí­nes­re fes­tett vagy má­zas tég­lák­kal dí­szí­tett épü­le­tek áll­tak, ég­be­nyú­ló lép­csős to­rony­temp­lom, egyéb temp­lo­mok (pl. Ni­nur­ta és Istár is­te­ne­ké), és min­de­nekelőtt az Észak­nyu­ga­ti Pa­lo­ta, egy kiemel­ke­dő nagy­ha­ta­lom köz­pont­ja. 

II. As­sur-­ná­szir­-ap­li pa­lo­tá­ja a fel­leg­vár észak­nyu­ga­ti te­rü­le­té­nek nagy ré­szét el­fog­lal­ta, ki­ter­je­dé­se legalább 200x120 mé­ter volt. El­ren­de­zé­se és gaz­dag szob­rá­sza­ti dí­szí­té­se min­ta­ké­pé­vé vált min­den ké­sőb­bi asszír pa­lo­tá­nak. Alap­ve­tően há­rom rész­ből állt: az ad­mi­niszt­ra­tív köz­pont­ként mű­kö­dő, nyil­vá­nos rész­ből, amit az asszí­rok a „ka­pu­hoz tar­to­zó­nak” (ba­bá­nu), és a ma­gán­la­kosz­tá­lyok­ból, me­lyet a „ház­hoz tar­to­zó­nak” (bí­tá­nu) ne­vez­tek. A ket­tő ha­tá­rán he­lyez­ték el a trón­ter­met, ahol az ural­ko­dó a kö­ve­te­ket fo­gad­ta és la­ko­má­kat ren­de­zett, köz­vet­le­nül e mö­gött kap­tak he­lyet az ál­la­mi hi­va­ta­lok.

Az Észak­nyu­ga­ti Pa­lo­ta iga­zi össz­mű­vé­sze­ti al­ko­tás­ként ké­szült, ahol va­la­mennyi rész­let­nek je­len­tő­sé­ge volt. A dom­bor­mű­ve­ket és a fö­löt­tük lé­vő fal­ré­sze­ket is ki­fes­tet­ték, a mennye­ze­tet il­la­tos eg­zo­ti­kus fa­faj­ták­ból ké­szült ge­ren­dák tar­tot­ták. A mo­nu­men­tá­lis ke­ve­rék­lé­nyek­kel ke­re­te­zett, ha­tal­mas aj­tó­nyí­lá­so­kat a leg­kü­lön­bö­zőbb rit­ka fák­ból ké­szí­tett aj­tó­szár­nyak zár­ták, me­lye­ket dom­bo­rí­tott áb­rá­zo­lá­sok­kal el­lá­tott bronz­pán­tok fog­tak össze. A pad­ló­ra drá­ga sző­nye­ge­ket te­rí­tet­tek, a bú­to­ro­kat ele­fánt­csont fa­rag­vá­nyok bo­rí­tot­ták. Mindeh­hez hoz­zá kell kép­zel­ni az arany ét­kész­le­te­ket, a fi­nom min­tá­jú ru­há­kat és a drá­ga­kö­vek­kel ki­ra­kott ék­sze­re­ket. A pa­lo­ta a vi­lág má­sa­ként és egy­ben köz­pont­ja­ként szol­gált, meg­ta­lál­ha­tó volt itt min­den, ami ab­ban a kor­ban ér­té­kes­nek szá­mí­tott. 

Az el­len­sé­ges pusz­tí­tás után azon­ban mindeb­ből csak ke­vés ma­radt fenn, de a fa­rag­vá­nyok is be­te­kin­tést nyúj­ta­nak az egy­ko­ri pom­pá­ba. Mai is­me­re­teink sze­rint Asszí­riá­ban itt al­kal­maz­tak elő­ször na­gyobb mennyi­ség­ben a fa­lak lá­ba­za­tá­nak bo­rí­tá­sá­ra nagy­mé­re­tű dom­bor­mű­ves kő­la­po­kat és ka­pu­őr­ző ke­ve­rék­lé­nyek, em­ber­fe­jű szár­nyas bi­kák és orosz­lá­nok mo­nu­men­tá­lis szob­rait. Mind­két mű­faj nyu­ga­ti ere­de­tű volt, az asszír ural­ko­dók észak-­szí­riai és ana­tó­liai had­já­ra­tai­kon is­mer­ked­het­tek meg ve­le. II. As­sur-­ná­szir­-ap­li az elő­ké­pek­ből egy sa­já­to­san asszír mű­fajt ho­zott lét­re, me­lyet utó­dai is át­vet­tek és sa­ját íz­lé­sük sze­rint to­vább­fej­lesz­tet­tek. A dom­bor­mű­vek áb­rá­zo­lá­sai ké­pi ki­fe­je­zői vol­tak az asszír ki­rá­lyi ideo­ló­giá­nak. En­nek alap­ve­tő ele­me a ha­ta­lom is­te­ni ere­de­te, va­la­mint uni­ver­zá­lis és szent jel­le­ge. Az ural­ko­dó, aki As­sur is­ten fő­pap­ja is egy­ben, össze­köt­te­tést te­remt az is­te­nek és a föl­di vi­lág kö­zött, sze­mé­lye az or­szág pros­pe­ri­tá­sá­nak zá­lo­ga. Az asszír ki­rály felada­ta volt az is­te­nek tisz­te­le­te, a bé­ke és bő­ség biz­to­sí­tá­sa az or­szág szá­má­ra, va­la­mint a bi­ro­da­lom ha­tá­rai­nak ki­ter­jesz­té­se, az el­len­ség le­ve­ré­se és a lá­za­dók meg­bün­te­té­se. 

II. As­sur-­ná­szir­-ap­li a vi­lág­bi­ro­dal­mi esz­me ki­fe­je­zé­sé­re szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­so­kat és el­be­szé­lő je­le­ne­te­ket egyaránt fel­hasz­nált. Az előb­bie­ken leg­gyak­rab­ban a sti­li­zált pál­ma­fa for­má­jú szent fát be­por­zó szár­nyas gé­niu­szok je­len­nek meg. Az em­ber- és ma­dár­fe­jű lé­nyek ter­mé­keny­ség­szim­bó­lu­mok vol­tak, az ural­ko­dó vé­del­me­zői. Az el­be­szé­lő je­le­ne­tek kö­zül erő­sen szim­bo­li­kus jel­le­ge volt a va­dá­szat­áb­rá­zo­lá­sok­nak, me­lyek az ural­ko­dó sze­mé­lyes bá­tor­sá­gá­nak és ké­pes­sé­gei­nek fel­mu­ta­tá­sa mel­lett a ter­mé­szet vad, za­bo­lát­lan erői­nek meg­fé­ke­zé­sét, a vi­lág ci­vi­li­zá­lá­sát is ki­fe­jez­ték. Az el­be­szé­lő je­le­ne­tek min­de­nekelőtt a had­já­ra­tok ese­mé­nyeit örö­kí­tet­ték meg. Bár az Észak­nyu­ga­ti Pa­lo­tá­ban a há­bo­rús epi­zó­dok még csak két te­rem­ben kap­tak he­lyet, ké­sőbb ez lesz a dom­bor­mű­vek egyik leg­gya­ko­ribb té­má­ja. A kép­prog­ram a há­bo­rú­kat jól meg­ha­tá­roz­ha­tó egy­sé­gek­re bont­va áb­rá­zol­ta, a leg­fon­to­sab­bak a kö­vet­ke­zők vol­tak: az el­len­ség el­le­ni fel­vo­nu­lás és eköz­ben a ter­mé­sze­ti ne­héz­sé­gek le­győ­zé­se (pl. át­ke­lés fo­lyón vagy hegy­sé­gen); csa­ta­je­le­net, il­let­ve vár­ost­rom (tá­bo­ri je­le­ne­tek­kel); az el­len­fél be­hó­do­lá­sa, a zsák­mány szám­ba­vé­te­le, a fog­lyok el­haj­tá­sa, a la­kos­ság de­por­tá­lá­sa és vé­gül a bű­nö­sök meg­bün­te­té­se (ki­vég­zé­sek). Szin­tén nagy hang­súlyt kap­tak az ud­va­ri je­le­ne­tek, amint az ural­ko­dó kí­sé­re­té­nek tár­sa­sá­gá­ban fo­gad­ja az adó­zók fel­vo­nu­lá­sát. 

Dom­bor­mű­vek csak a pa­lo­ta kö­zép­ső ré­szén ke­rül­tek elő. Itt min­den áb­rá­zo­lás egy­ben utalt a he­lyi­ség funk­ció­já­ra is, ha ezt nem is tud­juk min­den eset­ben egyér­tel­műen megál­la­pí­ta­ni. A leg­fon­to­sabb ter­mek be­já­ra­tát ha­tal­mas ka­pu­őr­ző ke­ve­rék­lé­nyek, szár­nyas orosz­lá­nok és szár­nyas bi­kák őriz­ték, az ása­tá­sok so­rán össze­sen 28 ke­rült elő be­lő­lük, ma­gas­sá­guk 2,5 és 4,5 m kö­zött moz­gott. Ezek­nek fon­tos baj­el­há­rí­tó funk­ció­juk volt, és egy­ben je­lez­ték, hogy az épü­let és tu­laj­do­no­sa is­te­ni vé­de­lem alatt áll.

A nyu­ga­ti szárny dom­bor­mű­vei a ka­to­nai győ­zel­me­ket, a ke­le­ti szár­nyé az is­ten­sé­gek szol­gá­la­tát, a dé­li szár­nyé pe­dig az or­szág ter­mé­keny­sé­gét és gaz­da­go­dá­sát je­le­ní­tet­ték meg. Va­la­mennyi elem meg­ta­lál­ha­tó volt a ha­tal­mas trón­te­rem­ben (45,5x10,5 m), amely­ben az egész kép­prog­ram ki­csú­cso­so­dott. 

A he­lyi­ség észa­ki ol­da­lán há­rom nagy, ke­ve­rék­lé­nyek ál­tal őr­zött ka­pu nyílt, me­lyek kö­zül a kö­zép­ső volt a leg­na­gyobb. A kő ta­lap­zat­ra he­lye­zett trón tő­lük bal­ra, a ke­le­ti, rö­vi­debb ol­da­lon ka­pott he­lyet, a mö­göt­te hú­zó­dó fa­li­la­po­kon az ural­ko­dó volt lát­ha­tó tük­rö­zés­ben a szent fa két ol­da­lán, mely fe­lett a nap­ko­rong­ból ki­nyú­ló As­sur is­ten le­be­gett, a ki­rályt pe­dig szár­nyas gé­niu­szok kí­sér­ték. A je­le­ne­tet két ol­dal­ról to­váb­bi élet­fák és gé­niu­szok ke­re­tez­ték, és ugyanez a kom­po­zí­ció je­lent meg a kö­zép­ső be­já­rat­tal szem­ben is, amely ce­re­mo­niá­lis szem­pont­ból kiemelt hely le­he­tett. Emel­lett kör­ben a fa­lon két sáv­ban har­ci je­le­ne­tek, il­let­ve ki­rá­lyi va­dá­szat ké­pei fu­tot­tak kör­be, kö­zöt­tük a II. As­sur-­ná­szir­-ap­li tet­teit megörö­kí­tő ún. stan­dard felira­ta ka­pott he­lyet. A ka­to­nai je­le­ne­tek ek­kor még nem azo­no­sít­ha­tóak konk­rét tör­té­ne­ti ese­mé­nyek­kel, in­kább ál­ta­lá­nos­ság­ban jel­zik a had­já­ra­tok jel­leg­ze­tes fá­zi­sait. A trón­te­rem udvar fe­lő­li hom­lok­za­tá­nak két szé­lén eg­zo­ti­kus tár­gya­kat és ál­la­to­kat (maj­mot) ho­zó kö­ve­tek áb­rá­zo­lá­sai kap­tak he­lyet. A kö­zép­ső részt még az ókor­ban el­tá­vo­lí­tot­ták, de a ma­rad­vá­nyok alap­ján ké­szült meg­győ­ző re­konst­ruk­ció sze­rint a kö­zép­ső aj­tót két ol­dal­ról nem­csak a fal­nyí­lás­ban ke­re­tez­ték ha­tal­mas szár­nyas bi­kák, ha­nem er­re me­rő­le­ge­sen, az elő­reug­ró fal­sík­ba is he­lyez­tek to­váb­bi két-két orosz­lánt és bi­kát. A kom­po­zí­ciót kö­zé­jük he­lye­zett szár­nyas dé­mo­nok egé­szí­tet­ték ki. A több mint négy mé­ter ma­gas szob­rok mo­nu­men­tá­lis dísz­le­tet nyúj­tot­tak a pa­lo­ta leg­fon­to­sabb he­lyi­sé­ge szá­má­ra, így nem vé­let­len, hogy ezt a kom­po­zí­ciós sé­mát ké­sőbb II. Sarrukín is kö­vet­te. 

A vá­rost és a pa­lo­tát II. As­sur-­ná­szir­-ap­li Kr. e. 879-ben ha­tal­mas ün­nep­ség ke­re­té­ben szen­tel­te fel, me­lyet az ún. Ban­kett-szté­lén örö­kí­tett meg. A szté­lé szö­ve­ge sze­rint a tíz­na­pos ün­nep­ség­so­ro­zat­ra 47 ezer fér­fit és nőt hív­tak meg az or­szág egész te­rü­le­té­ről és tá­vo­li vi­dé­kek­ről, akik­nek össze­sen ezer ök­röt, ezer bor­jút, ti­zen­öt­ezer bir­kát, ezer bá­rányt, öt­száz szar­vast, öt­száz ga­zel­lát, több tíz­ezer szár­nyast, tíz­ezer ha­lat, tíz­ezer hor­dó sört és ugyanennyi töm­lő bort, va­la­mint tö­mén­te­len gyü­möl­csöt, édes­sé­get és ola­jos mag­vat szol­gál­tak fel. A felirat sze­rint a vá­rost ek­kor 16 ezer fő lak­ta. 

DÚR-SARRUKÍN (HORSZÁBÁD). Kalhu ala­pí­tá­sa óta több mint 150 év telt el, ami­kor II. Sarrukín (Kr. e. 721–705) az im­már vi­lág­bi­ro­da­lom­má nőtt Asszí­ria fő­vá­ro­sa­ként is­mét egy új hely­színt je­lölt ki, 50 km-re észak­ra Kal­hu­tól, egy olyan he­lyen, ahol ko­ráb­ban nem volt te­le­pü­lés. II. Sarrukín trón­bi­tor­ló volt, és va­ló­szí­nű­leg egy fel­ke­lés ré­vén ke­rült ha­ta­lom­ra, ne­ve is azt je­len­ti, hogy „a ki­rály igaz”. Mi­vel nem volt le­gi­tim trón­örö­kös, is­te­ni ki­vá­lasz­tott­ság­ra kel­lett hi­vat­koz­nia, en­nek pe­dig legin­kább egy új bi­ro­dal­mi köz­pont fe­lelt meg. Ural­ko­dá­sa kez­de­tén még res­tau­rál­tat­ta a kal­hui Észak­nyu­ga­ti Pa­lo­tát, de Kr. e. 717-ben már le­tet­ték az új vá­ros alap­ját. 

A Dúr-­Sar­ru­kín­nak (Sarrukín erőd­je) el­ne­ve­zett vá­ros alap­raj­za a Kalhu ál­tal ki­je­lölt ha­gyo­mányt kö­vet­te. Vá­ros­fa­lai, me­lye­ken hét ka­pu nyí­lott, egy 280 ha ki­ter­je­dé­sű, kö­zel négy­ze­tes te­rü­le­tet fog­tak köz­re. Az észak­nyu­ga­ti ol­da­lon ka­pott he­lyet a fal­lal kö­rül­vett ci­ta­del­la, me­lyen be­lül egy ma­gas, mes­ter­sé­ges te­raszt lé­te­sí­tet­tek. A tra­pe­zoid for­má­jú te­rasz te­te­je a fal­ko­ro­ná­val egy ma­gas­ság­ba ke­rült, er­re épí­tet­ték a ki­rá­lyi pa­lo­tát, szo­ro­san mel­let­te egy több temp­lo­mot ma­gá­ba fog­la­ló épü­let­együt­test és egy rám­pás fel­já­ra­tú to­rony­temp­lo­mot. A ci­ta­del­la kül­ső ré­szén to­váb­bi temp­lo­mok és az ud­var­tar­tás kiemel­ke­dő tag­jai­nak pa­lo­tái kap­tak he­lyet. 

II. Sarrukín nagy pa­lo­tá­já­nak ki­ter­je­dé­se a hoz­záépí­tett temp­lo­mok­kal együtt kb. 290x290 m volt, és 12 m ma­ga­san emel­ke­dett a vá­ros szint­je fö­lé. Tá­vol­ról néz­ve úgy tűn­he­tett, mint­ha a vá­ros­fal fe­lett le­beg­ne. A min­den ko­ráb­bi pa­lo­ta mé­re­tét túl­szár­nya­ló épü­let­együt­test a kal­hui Észak­nyu­ga­ti Pa­lo­tá­tól el­té­rően nem ren­dez­ték egy vas­tag fal­lal kö­rül­vett, sza­bá­lyos, zárt tég­la­lap ala­kú for­má­ba, ha­nem a he­lyi­sé­ge­ket egy vi­szony­lag sza­bály­ta­lan alap­rajz­ban ren­dez­ték el. Itt ugyanúgy meg­ta­lál­ha­tó volt a há­rom funk­ció­já­ban el­kü­lö­nült épü­let­rész, a nyil­vá­nos szárny, az ál­la­mi hi­va­ta­lok és rep­re­zen­tá­ció szár­nya, va­la­mint a ma­gán­lak­osz­tály, de eze­ket nem fűz­ték fel egy ten­gely­re. 

Bár már a pa­lo­ta fő­be­já­ra­tát is 3 pár kü­lön­bö­ző mé­re­tű szár­nyas bi­ká­ból ál­ló mo­nu­men­tá­lis kom­po­zí­ció ke­re­tez­te, a ko­ráb­biak­hoz ha­son­lóan a gaz­dag szob­rá­sza­ti dí­szek so­ra a kö­zép­ső rész­től, az ál­la­mi hi­va­ta­lok szár­nyá­tól kez­dő­dött. Az előt­te fek­vő ha­tal­mas, kö­zel 120 m hosszú­sá­gú udvar trón­te­rem fe­lő­li fa­la volt ta­lán a leg­na­gyobb ha­tá­sú szob­rá­sza­ti együt­tes, me­lyet az asszír mű­vé­szet al­ko­tott. Ez sok te­kin­tet­ben kö­vet­te II. As­sur-­ná­szir­-ap­li trón­ter­mé­nek hom­lok­za­ti sé­má­ját, csak sok­kal na­gyobb mé­ret­ben. A 120 mé­ter hosszú­sá­gú fal­front kö­ze­pé­re he­lye­zett há­rom ka­put ugyanúgy szár­nyas ka­pu­őr­ző lé­nyek őriz­ték, és az ál­ta­luk be­zárt, meg­vas­ta­gí­tott fal­sza­kasz elé, az­zal pár­hu­za­mo­san ugyanúgy két-két, egy­más­nak há­tat for­dí­tó lényt ál­lí­tot­tak. A kü­lönb­ség az volt, hogy itt, mint az egész pa­lo­tá­ban min­de­nütt, már csak szár­nyas bi­ká­kat al­kal­maz­tak, és va­la­mennyi lény szem­be­né­zett az ér­ke­ző­vel. A szár­nyas bi­kák kö­zött a hó­na alatt orosz­lánt tar­tó hős je­lent meg, a szár­nyas gé­niu­szok az elő­reug­ró fal­rész ol­da­lá­ra ke­rül­tek. A leg­na­gyobb ka­pu­őr­ző lé­nyek mé­re­te már elér­te az 5,8 m-t, sú­lyuk pe­dig a 25 ton­nát. (Az egész pa­lo­tá­ban a kü­lön­bö­ző ása­tá­sok so­rán össze­sen 26 pár szár­nyas bi­kát ás­tak ki.) 

A hár­mas ka­pu­be­já­rat két ol­da­lán az ural­ko­dó és ud­var­tar­tá­sa volt lát­ha­tó, amint la­ko­má­ra vo­nul­nak be hosszú so­rok­ban a trón­te­rem­be, mö­göt­tük szol­gák, akik a bú­to­ro­kat és az edé­nye­ket hoz­zák. A trón­te­rem mö­göt­ti ál­la­mi hi­va­ta­lok fa­lait szin­tén dom­bor­mű­vek bo­rí­tot­ták, de az iga­zán iz­gal­mas, új­sze­rű rész a ma­gán­lak­osz­tály volt, me­lyet a nagy bel­ső udvar észak­nyu­ga­ti ol­da­lá­ból nyí­ló fo­lyo­són ke­resz­tül a te­rasz­ra ki­jut­va le­he­tett elér­ni. A ma­gán­la­kosz­tály he­lyi­ség­so­ra a ko­ráb­bi me­zo­po­tá­miai szo­ká­sok­hoz ké­pest szo­kat­la­nul nyi­tott volt, tel­je­sen sza­ba­don állt, fa­lait pe­dig kí­vül­ről is dom­bor­mű­vek dí­szí­tet­ték. A la­kosz­tályt kör­be­ve­vő te­rasz­ról az ural­ko­dó és a ven­dé­gek a fo­lyó­völgy­re te­kint­het­tek ki. Va­ló­szí­nű­leg ez le­he­tett az ún. bít hi­lá­ni, me­lyet II. Sarrukín a felira­tok ta­nú­sá­ga sze­rint „Hat­ti min­tá­ra”, azaz észak-­szí­riai pél­dák alap­ján épí­tett. Itt több nagy rep­re­zen­ta­tív terem mel­lett egy für­dő­szo­ba is he­lyet ka­pott. Az egyik trón­te­rem mé­re­tű he­lyi­ség­ben az ural­ko­dó ide­gen kö­vet­sé­ge­ket fo­gad­ha­tott, egy má­sik­ban ün­ne­pi la­ko­má­kat ren­dez­het­tek. A fa­la­kat bo­rí­tó dom­bor­mű­vek áb­rá­zo­lá­sa is en­nek meg­fe­le­lő volt, pél­dául az ide­gen kö­vet­sé­gek, míg a te­rasz­ra né­ző 8. he­lyi­ség­be el­ju­tot­tak, a nagy ud­var­ban adó­vi­vők so­rát lát­hat­ták, me­lyek kö­zül a legér­de­ke­sebb ta­lán az épí­tő­fát a ten­ge­ren át szál­lí­tó fö­ní­ciaiak áb­rá­zo­lá­sai. Az adó­vi­vők me­ne­te im­már két sor­ba ren­dez­ve, az át­ve­ze­tő fo­lyo­són to­vább­ha­ladt, a ki­hall­ga­tá­si csar­nok­ban pe­dig a lá­za­dók ve­zé­rei­nek meg­bün­te­té­se, pél­dául sze­mek ki­szú­rá­sa és kü­lön­bö­ző ki­vég­zé­si mó­dok vol­tak lát­ha­tóak: a kö­ve­tek­re a lát­vány bi­zo­nyo­san kel­lő ha­tást tett. A nyu­ga­ti szárny má­sik olda­lát há­bo­rús je­le­ne­tek ural­ták, az it­te­ni nagy fo­ga­dó­csar­nok­ban a csa­ták ké­pei fö­lötti sáv­ban egy la­ko­ma je­le­ne­tei lát­ha­tóak, me­lyen ka­to­nák, va­ló­szí­nű­leg fő­tisz­tek ün­ne­pel­nek az ural­ko­dó­val. A tel­je­sen pri­vát he­lyi­sé­gek hiá­nyoz­nak a pa­lo­tá­ból, ta­lán az el­pusz­tult fel­ső eme­le­ten kap­hat­tak he­lyet. 

Miu­tán a vá­ros és a pa­lo­ta el­ké­szült, ural­má­nak 15. évé­ben (Kr. e. 707) II. Sarrukín ha­tal­mas ün­nep­sé­gek­kel szen­tel­te fel mű­vét. Dúr-Sar­rukín va­ló­szí­nű­leg a vi­lág­tör­té­ne­lem leg­rö­vi­debb éle­tű nagy­vá­ro­sa volt. II. Sarrukín 705-ben egy sze­ren­csét­le­nül vég­ző­dött ana­tó­liai had­já­rat so­rán elesett. Utó­da uralkodása alatt a vá­rost el­hagy­ták, és ez a ha­tal­mas mű las­san az enyé­sze­té lett. 

NINIVE. Mi­vel II. Sarrukín holt­tes­te nem ke­rült elő, ezt a kortársak csak va­la­mi­lyen is­te­nek el­len el­kö­ve­tett bűn­nel ma­gya­ráz­hat­ták. Így fiá­nak és utó­dá­nak, Szín­-ah­hé­-e­rí­bá­nak (Kr. e. 705–681) kü­lö­nö­sen hang­sú­lyoz­nia kel­lett, hogy az ő ural­má­val új kor­szak kez­dő­dött. Nem vé­let­len te­hát, hogy trón­ra lé­pé­se után azon­nal új szék­he­lyet ke­re­sett ma­gá­nak. Ninive ősi nagy­vá­ros volt, a ninivei Istár kul­tu­sza az ős­idők­be nyúlt vissza, a te­le­pü­lés egyes ré­szei már a Kr. e. 5. év­ez­red­ben la­kot­tak vol­tak. Vá­lasz­tá­sát in­do­kol­ta, hogy ko­ro­na­her­ceg­ként itt ka­pott ap­já­tól pa­lo­tát, itt vol­tak bi­zal­mi em­be­rei is. Sze­mé­lyi­sé­gé­re kü­lö­nö­sen jel­lem­ző volt az a más ki­rá­lyok­nál is meg­je­le­nő mo­tí­vum, amit he­roi­kus el­ső­ség­nek ne­vez­he­tünk: min­den mű­ve le­gyen na­gyobb és jobb, mint elő­deié. 

A ko­ráb­bi vá­ros ha­tá­rait ki­ter­jesz­tet­te, így Ninive ad­dig nem lá­tott mé­re­tű­re, 750 hek­tár nagy­sá­gú­ra nőtt. A sza­bály­ta­lan tra­pe­zoid alap­raj­zú vá­ros leg­na­gyobb hosszú­sá­ga 4 km, a leg­na­gyobb szé­les­sé­ge 2 km lett, a vá­ros la­kos­sá­ga elér­het­te a 80-90 ezer főt is. A Me­zo­po­tá­miá­ban szo­kat­lan mó­don kő­töm­bök­ből ké­szült elő­fa­lak­kal megerő­sí­tett vá­ros­fa­la­kon 18 ka­pu biz­to­sí­tot­ta az át­já­rást, a vá­ro­son be­lül Szín­-ah­hé­-e­rí­ba sa­ját felira­tai sze­rint szé­les uta­kat épí­tett. A vá­ros el­lá­tá­sá­ra, mint min­den vá­ros­épí­tő elődje, ha­tal­mas csa­tor­ná­kat ásott, me­lyek a he­gyek­ből szál­lí­tot­ták a tisz­ta vi­zet. Ô volt azon­ban az el­ső a tör­té­ne­lem­ben, aki ha­tal­mas kő­töm­bök­ből a kör­nye­ze­té­ből kiemel­ke­dő va­ló­di víz­ve­ze­té­ket, aqu­a­e­duc­tust épí­tett, mely­hez völgy­híd is tar­to­zott. 

A ci­ta­del­la (Qú­jun­dzsík-­domb) és a he­lyőr­sé­gi pa­lo­ta, az ar­ze­nál (Ne­bí-­Jú­nusz-­domb) itt is a vá­ros­fal­ba éke­lő­dött, mint az Kalhu óta szo­ká­sos volt. A ci­ta­del­lán felépült pa­lo­tá­hoz ha­tal­mas bel­ső ker­tek tar­toz­tak. Újab­ban egy­re töb­ben fo­gad­ják el azt a fel­té­te­le­zést, hogy ez le­he­tett Sze­mi­rá­misz füg­gő­kert­jei­nek ere­de­ti he­lye, és nem Ba­bi­lon. Ha­son­ló bo­ta­ni­kus­ker­tek és va­das­par­kok, me­lyek­be a kor min­den rit­ka nö­vé­nyét és ál­la­tát össze­gyűj­töt­ték, az elő­ző fő­vá­ro­sok­ban is vol­tak, de itt ke­rült fel elő­ször a ma­gas­ba, a pa­lo­ta szint­jé­re. A ki­rály sa­ját felira­tai­ban leír egy szer­ke­ze­tet, amely ezt a ma­gas­ba épí­tett ker­tet ön­töz­te, ez ta­lán egy ko­rai ar­khi­mé­dé­szi csa­var le­he­tett.

A leg­na­gyobb fi­gyel­met elő­dei­hez ha­son­lóan Szín­-ah­hé­-e­rí­ba is pa­lo­tá­ja (Dél­nyu­ga­ti Pa­lo­ta) felépí­té­sé­re for­dí­tot­ta. Cél­ki­tű­zé­sét már az épü­let ne­ve is jel­zi: „A pa­lo­ta, mely­nek nincs pár­ja”. Épí­tés köz­ben több­ször is ki­ter­jesz­tet­te az alap­raj­zát, míg a vég­ső vál­to­zat egy 500x240 m ki­ter­je­dé­sű mes­ter­sé­ges te­ra­szon állt, így a va­la­ha épült leg­na­gyobb asszír pa­lo­tá­nak szá­mít. Fel­tá­rás­ra ed­dig az ere­de­ti pa­lo­tá­nak mindössze ne­gye­de ke­rült, így az alap­raj­zát ne­héz megítél­ni, de a rész­le­tek sok ha­son­ló­sá­got mu­tat­nak a dúr-­sar­ru­kí­ni pa­lo­tá­val. 

Mé­re­té­hez ha­son­lóan am­bi­ció­zus volt a Dél­nyu­ga­ti Pa­lo­ta bel­ső dí­szí­té­se is. Bár a dúr-­sar­ru­kí­ni pa­lo­tá­hoz ha­son­lóan itt is csak az ál­la­mi hi­va­ta­lok és a ma­gán­la­kosz­tály fa­lait bo­rí­tot­ta dom­bor­mű, ezek a szár­nyak vi­szont sok­kal több he­lyi­ség­ből áll­tak. Layard 71 he­lyi­ség­ben össze­sen 3011 mé­ter hosszan tárt fel dom­bor­mű­ve­ket, de még legalább ugyanennyi dí­szí­tett fe­lü­let ma­radt kiásat­lan, vagy pusz­tult el tel­je­sen. A mo­nu­men­tá­lis ka­pu­őr­ző lé­nyek kő­ből fa­ra­gott vál­to­za­tai mel­lett szá­mos bronz­ból ön­tött pél­dányt is ké­szít­te­tett, és volt olyan kö­zöt­tük, me­lyet ezüst­tel vo­na­tott be. Ha­tal­mas tech­ni­kai tu­dást igé­nyelt egy ilyen nagy­mé­re­tű szo­bor kiön­té­se, nem vé­let­len, hogy felira­tai­ban Szín­-ah­hé­-e­rí­ba ki is emel­te: er­re elő­dei nem vol­tak ké­pe­sek. Nyu­ga­ti ha­tás­ra ki­ter­jed­ten al­kal­maz­ta a me­zo­po­tá­miai épí­té­sze­ti ha­gyo­mány­ban rit­ka osz­lo­po­kat is, me­lyek bronz lá­ba­za­tát ugyan­csak szár­nyas bi­ka és orosz­lán for­má­jú­ra ön­tet­te. Az osz­lo­pok egy ré­sze bronz­ból, má­sik ré­sze eg­zo­ti­kus fa­faj­ták­ból ké­szült. Minden­nek em­lé­két csak a felira­tok őriz­ték meg, a fa a vég­ső tűz­ben el­pusz­tult, a bron­zot pe­dig a győz­te­sek vit­ték el beol­vasz­ta­ni. 

Szín­-ah­hé­-e­rí­ba szá­mos újí­tást al­kal­ma­zott a pa­lo­ta kép­prog­ram­já­ban is. A ko­ráb­bi­nál sok­kal szé­le­sebb volt az áb­rá­zo­lá­sok té­ma­kö­re. Pél­dául a VI. udvar kö­rü­li fa­la­kat tel­je­sen az épít­ke­zés ké­pei dí­szí­tet­ték. Tech­ni­ka­tör­té­ne­ti szem­pont­ból is igen ér­de­ke­sek azok az áb­rá­zo­lá­sok, me­lye­ken egy ka­pu­őr­ző ko­losszus­hoz a kő­töm­böt a kő­bá­nyá­ban ki­fa­rag­ják és a fél­kész szob­rot mun­ká­sok tö­me­gei húz­zák szá­non a pa­lo­tá­hoz. 

Szín­-ah­hé­-e­rí­ba ar­ra tö­re­ke­dett, hogy had­já­ra­tai­nak fon­tos ese­mé­nyeit mi­nél rész­le­te­seb­ben örö­kít­se meg, és eh­hez iga­zí­tot­ta a dom­bor­mű­vek stí­lu­sát is. Sze­ret­te az egy­sé­ges, nagy fe­lü­le­te­ket, ezen be­lül pe­dig a ko­ráb­bi­nál ki­sebb ala­ko­kat hasz­nált, im­már sok­kal na­gyobb szám­ban. Pár jel­zés­sze­rű táj­elem he­lyett az ese­mé­nye­ket igye­ke­zett va­lós tér­be he­lyez­ni, a kör­nye­zet ér­zé­kel­te­té­sé­re alap­ve­tően a vi­zek (fo­lyók, ta­vak, ten­ge­rek), a he­gyek és a ve­ge­tá­ció élet­te­li áb­rá­zo­lá­sait hasz­nál­ta. A pál­ma­fá­kat és a mo­csár­vi­dé­ket a szem­lé­lő azon­nal Ba­bi­ló­niá­val, a he­gyes te­re­pet pe­dig Irán­nal és Ana­tó­liá­val azo­no­sí­tot­ta. 

A leg­jel­lem­zőbb és leg­hí­re­sebb pél­da a jú­dai Lá­kis vá­ro­sá­nak ost­ro­ma, ez egy egész he­lyi­sé­get ka­pott. (Ezt a ter­met a British Museumban új­ra be­ren­dez­ték.) A 36. terem ki­tün­te­tett he­lyen fe­küdt, egy há­rom szo­bá­ból ál­ló, egyet­len ten­gely­re fel­fű­zött he­lyi­ség­sor vé­gén, és va­ló­szí­nű­leg egy fon­tos ál­la­mi hi­va­tal szék­he­lye le­he­tett. Az ese­mény­sor a be­já­rat­tól bal­ra kez­dő­dik, ezen a fa­lon lo­va­sok és har­ci sze­ke­re­sek vo­nul­nak fel. A szem­köz­ti fal bal ol­da­lán a pa­rittyá­sok és íjá­szok há­rom sáv­ba ren­de­zett tö­me­ge kez­di az ost­ro­mot, előt­tük lán­dzsá­sok ro­ha­moz­nak. A kom­po­zí­ció kö­zép­pont­já­ban, a be­já­rat­tal szem­ben már Lá­kis erőd­je is meg­je­le­nik, amint az asszír se­re­gek az ese­mé­nyek csúcs­pont­ja­ként ost­rom­rám­pá­kon in­téz­nek ro­ha­mot a vá­ros fő­ka­pu­ja el­len. Elöl fal­tö­rő ko­sok, mö­göt­tük íjá­szok és pa­rittyá­sok fe­de­ze­té­ben lán­dzsá­sok tá­mad­nak, mi­köz­ben a vé­dők fák­lyá­kat és kö­ve­ket szór­nak rá­juk. Eköz­ben a ka­pun már az el­fog­lalt vá­ros la­kói, nők és gye­re­kek vo­nul­nak ki, mel­let­tük fér­fia­kat húz­nak ka­ró­ba. A vá­ros­tól jobb­ra már a be­vé­tel utá­ni ese­mé­nyek lát­ha­tóak: ka­to­nák vi­szik a ha­di­zsák­mányt, foly­ta­tó­dik a de­por­tált la­kos­ság me­ne­te, egyes csa­lá­dok ök­rös sze­ke­rek­re és te­vék­re ra­kott va­gyo­nuk­kal vo­nul­nak, alat­tuk a lá­za­dás fő­bű­nö­seit vég­zik ki. A je­le­net nem tö­rik meg a he­lyi­ség jobb ol­da­lán sem, ahol a me­net a ki­rály sát­ra előtt vég­ző­dik. Az ural­ko­dó dí­szes tró­non ül­ve fo­gad­ja a ma­gu­kat a lá­ba elé ve­tő zsi­dó elő­ke­lő­ket. Mö­göt­te a ki­rá­lyi test­őr­ség har­ci sze­ke­res és lovas egy­sé­gei, a be­já­rat mel­let­ti ol­dal­ra át­for­dul­va az asszír ka­to­nai tá­bor lát­ha­tó. Va­la­mennyi je­le­net te­te­jén, né­ha lej­jebb is, a szik­lás táj és a jel­leg­ze­tes me­di­ter­rán nö­vény­zet, sző­lő és ala­csony örök­zöld fa­faj­ták nyúj­ta­nak ke­re­tet az ese­mé­nyek­hez. Az egész kom­po­zí­ción több száz em­ber je­le­nik meg, ugyanezt a té­mát az elődök egy je­le­ne­ten be­lül leg­fel­jebb né­hány tu­cat sze­rep­lő­vel áb­rá­zol­ták vol­na.

A ki­ter­jesz­tett vá­ros és a pa­lo­ta fel­szen­te­lé­sé­re Szín­-ah­hé­-e­rí­ba ural­ko­dá­sá­nak 11. évé­ben (Kr. e. 694), ha­gyo­má­nyos­sá vált ün­ne­pi ke­re­tek kö­zött ke­rült sor. Kr. e. 681-ben Szín­-ah­hé­-erí­bát egy si­ker­te­len pa­lo­ta­for­ra­da­lom so­rán sa­ját fiai gyil­kol­ták meg az ál­ta­la felépí­tett trón­te­rem­ben. Ki­je­lölt utódja, As­sur­-ah­-i­di­na (681–669) Kal­hu­ban kez­dett épí­te­ni sa­ját pa­lo­tát, amely ha­lá­la miatt fél­kész ma­radt. Szín­-ah­hé­-e­rí­ba uno­ká­ja, Assur-bán-apli (Kr. e. 669–631), aki­nek ural­ko­dá­sa alatt az Asszír Bi­ro­da­lom utol­só vi­rág­ko­rát él­te, le­tett az át­köl­tö­zés­ről, és Ninivében ma­radt. Egy ideig a Dél­nyu­ga­ti Pa­lo­tá­ban la­kott, és foly­tat­ta a he­lyi­sé­gek dom­bor­mű­ves dí­szí­té­sét. A leg­jobb pél­da er­re a 33-as terem, mely­nek fa­lait egy két­sá­vos re­lief­cik­lus dí­szí­tet­te. Ez az ural­ko­dó 5. had­já­ra­tá­nak ese­mé­nyeit mu­tat­ta be rend­kí­vü­li rész­le­tes­ség­gel, me­lyet egy je­len­tős irá­ni ri­vá­lis, Elám és a ve­le szö­vet­sé­ges dél-­me­zo­po­tá­miai Gam­bu­lu ellen in­dí­tott. A je­le­net­sor egyik csúcs­pont­ja, ami­kor a til-­tu­bai csa­tá­ban az asszír ka­to­na­ság és lo­vas­ság el­söp­rő ro­ha­mot in­téz az Uláj-­fo­lyó mel­let­ti Til-­Tu­ba domb­já­ra el­he­lye­zett hí­res elámi íjá­szok el­len. A kom­po­zí­ció meg­fo­gal­ma­zá­sa rend­kí­vül kö­zel áll Szín­-ah­hé­-e­rí­ba stí­lu­sá­hoz, csak sok­kal zsú­fol­tabb an­nál. 

Assur-bán-apli, miu­tán le­rom­bol­ta a ci­ta­del­la észa­ki ol­da­lán ál­ló ko­ráb­bi épü­le­te­ket, ha­ma­ro­san hoz­zá­kez­dett egy sa­ját ural­mi köz­pont, az Észa­ki Pa­lo­ta felépí­té­sé­hez. Az Észa­ki Pa­lo­ta alap­raj­zá­ról ke­ve­set tu­dunk. Rassam az alag­utas ása­tá­si mód­szer­rel biz­tos­ra ment, azo­kat a he­lyi­sé­ge­ket tár­ta fel, me­lyek fa­lát áb­rá­zo­lá­sok dí­szí­tet­ték, és a pa­lo­tá­nak csak egy szár­nyá­ban dol­go­zott. Így is ren­ge­teg kiemel­ke­dő mi­nő­sé­gű dom­bor­mű ke­rült elő in­nen, me­lyek alap­ján Assur-bán-apli ko­rá­nak szob­rá­sza­tát jog­gal tart­hat­juk az asszír mű­vé­szet csúcs­pont­já­nak. 

Ér­de­kes mó­don az Észa­ki Pa­lo­ta egyet­len át­já­ró­ját sem őriz­ték szár­nyas ko­losszu­sok, Assur-bán-apli ta­lán már ós­di­nak ta­lál­ta őket, he­lyü­ket a be­já­ra­tok mel­lett szár­nyas gé­niu­szok dom­bor­mű­vei vet­ték át. A kiásott he­lyi­sé­gek szo­bor­dí­szei­nek két fő té­má­ja volt: az ural­ko­dó had­já­ra­tai és a va­dá­szat. Mindegyik ter­met más és más ka­to­nai ex­pe­dí­ció áb­rá­zo­lá­sa dí­szí­tet­te, a dom­bor­mű­vek kö­zött egy-, két- és há­rom­so­ros el­ren­de­zé­sűek egyaránt he­lyet kap­tak. Egye­dül a trón­te­rem­be ke­rült min­den had­já­rat­ból egy-egy jel­lem­ző epi­zód, va­la­mennyi két­so­ros el­ren­de­zés­ben. Assur-bán-apli ked­venc té­má­ja két­ség­kí­vül a va­dá­szat volt, legalább öt he­lyi­ség dí­szí­té­sét szen­tel­te tel­jes mér­ték­ben en­nek a té­má­nak. A trón­te­rem­hez kö­zel fek­vő he­lyi­ség­ben az osz­tat­lan fe­lü­le­tű kő­la­po­kon kör­ben há­rom­szor is meg­je­le­nik az ural­ko­dó, amint har­ci sze­ke­ré­ről ki­lőtt nyíl­vesszői­vel orosz­lá­no­kat te­rít le, az egész te­rem­ben össze­sen kö­zel har­min­cat. Egy ré­szük már dög­löt­ten fek­szik, né­há­nyan ha­lál­tu­sá­ju­kat vív­ják. Ezek a va­dá­sza­tok va­das­park­ban foly­tak, szi­go­rúan sza­bá­lyo­zott ri­tuá­lé sze­rint, s mint az áb­rá­zo­lá­sok­ból is ki­de­rült, haj­tók szo­rí­tot­ták a va­da­kat a ki­rály fegy­ve­re elé. Az ál­la­tok­nak nem volt esé­lyük a me­ne­kü­lés­re. Assur-bán-apli dom­bor­mű­vein sa­já­tos el­len­tét fe­szül az ural­ko­dó és a ki­rá­lyi har­ci sze­ké­ren őt se­gí­tő tár­sak szín­pa­di­as tar­tá­sa és az ál­la­tok na­tu­ra­lisz­ti­kus meg­je­le­ní­té­se kö­zött. Nem tud­juk, mennyi­ben volt az ural­ko­dó ki­fe­je­zett kí­ván­sá­ga, hogy a mű­vész az ál­la­tok szen­ve­dé­sét, mint pél­dául a nős­tény orosz­lán hal­dok­lá­sát ilyen megin­du­lás­sal és rész­vét­tel áb­rá­zol­ja, de tel­je­sen aka­ra­ta el­le­né­re nem le­he­tett.

Az asszír mű­vé­szet egyik leg­sa­já­to­sabb al­ko­tá­sa As­sur-­bán­-ap­lit a ma­gán­szfé­rá­já­ban, fe­le­sé­gé­vel együtt je­le­ní­tet­te meg, amint sző­lő­lu­gas alatt, egy dí­vá­nyon fek­ve la­ko­má­zik. Az ál­lam­ügyek­re csak két rész­let utal: az elámi ki­rály, Teum­man fe­je egy fá­ra akaszt­va, il­let­ve a dí­vány vé­gé­re füg­gesz­tett dí­szes mell­dísz, egy Egyip­tom­ban szer­zett zsák­mány. Az asszír ural­ko­dó­kat szin­te so­ha­sem áb­rá­zol­ták csa­lád­juk kö­ré­ben, a ki­rály­nék sem szok­tak a ké­pe­ken meg­je­len­ni. A kiemel­ke­dő mi­nő­sé­gű, kis­mé­re­tű dom­bor­mű a fel­ső eme­let­ről hul­lott be – ha­son­lóan fi­nom ki­dol­go­zá­sú va­dá­szat­je­le­ne­tek­kel együtt – az alatta levő he­lyi­ség­be, on­nan, ahol az ural­ko­dó ma­gán­la­kosz­tá­lya le­he­tett.

A pa­lo­tát Kr. e. 645-ben avat­ták fel, de szob­rá­sza­ti dí­szí­té­sét to­vább foly­tat­ták. Tel­je­sen so­ha­sem fe­jez­ték be, több fon­tos he­lyen fek­vő he­lyi­ség fa­lát is sima kő­la­pok bo­rí­tot­ták. Ta­lán már ek­kor el­kezd­tek apad­ni a for­rá­sok, hi­szen az egy­re na­gyobb vál­ság­ba ke­rü­lő bi­ro­da­lom­nak Assur-bán-apli ural­ko­dá­sá­nak vé­gé­re a túlélé­sért kel­lett küz­de­nie. Utó­dai mo­nu­men­tá­lis épít­ke­zé­sek­be már nem is kezd­het­tek, Szín-­sar­-is­kun (627–612) csak a Dél­nyu­ga­ti Pa­lo­tát res­tau­rál­tat­ta, és jobb hí­ján a ré­gi dom­bor­mű­vek egy ré­szét kezd­te új­ra­fa­rag­tat­ni. 

Egy ideig az asszí­rok vál­ta­ko­zó ki­me­ne­te­lű, de vi­szony­lag kiegyen­lí­tett küz­del­met foly­tat­tak a köz­ben tő­lük füg­get­len­né vált mé­dek­kel és ba­bi­ló­niaiak­kal. Vé­gül Kr. e. 612-ben, miu­tán a töb­bi nagy­vá­ros már elesett, az egye­sült méd és babiloni se­re­gek, szkí­ta se­géd­csa­pa­tok­kal megerő­sít­ve, há­rom­ hó­na­pos ost­rom után be­vet­ték Ni­ni­vét, és ez­zel el­dőlt a bi­ro­da­lom sor­sa. A győz­te­sek le­rom­bol­ták a vá­rost, ki­fosz­tot­ták a pa­lo­tá­kat. Az ara­nyat, ezüs­töt és bron­zot ma­guk­kal vit­ték, az épü­le­te­ket pe­dig fel­gyúj­tot­ták. 

Kr. e. 609-re a győz­tes méd–babiloni koa­lí­ció fel­mor­zsol­ta az utol­só el­szi­ge­tel­ten vé­de­ke­ző asszír erős­sé­ge­ket is, és felosz­tot­ták ma­guk kö­zött a ko­ráb­bi vi­lág­ha­ta­lom te­rü­le­tét. A tu­do­mány so­káig úgy tar­tot­ta, hogy a vá­ros­fa­lak és a pa­lo­ták pusz­tu­lá­sa után a vá­ro­so­kat azon­nal el­hagy­ták la­kóik, ma azon­ban már tud­juk, hogy az el­nép­te­le­ne­dés hosszabb fo­lya­mat volt. Mi­után az ék­írás és ve­le az ak­kád (asszír-­ba­bi­lo­ni) nyelv a Krisz­tus szü­le­té­se kö­rü­li idő­szak­ra már tel­je­sen ki­szo­rult a hasz­ná­lat­ból, és he­lyé­be a be­tű­írást hasz­ná­ló ará­mi nyelv lé­pett, a ro­mok­hoz ta­pa­dó is­me­re­tek nagy ré­sze is fe­le­dés­be me­rült, míg Botta, Layard és a ké­sőb­bi ré­gész­ge­ne­rá­ciók ásó­ja vissza nem emel­te e nagy­sze­rű vá­ro­so­kat a tör­té­ne­lem­be.