Az arisztokrácia világa

Sokan azért szeretnek régi fényképeket nézegetni, mert ha belefeledkeznek abba a másik világba, gondolatban mintha az emberiség ősi vágyát, az időutazást élnék át. 

Ilyen kalandra invitál a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának az a harminc felvétele, amely három csoportban nyújt betekintést a főrangúak egyik legjellegzetesebb élettere: a kastély világába. Valódi múlt és historista múltidézés stílusjátékait idézik a külső formák, nagyszerű építészek alkotásai, a mintát hol a Loire völgyéből, hol a ködös Albion tengerparti szirtfokairól, hol a német gótikus lovagvárak köréből kölcsönözve. Az épületek belsejében a lépcsőházak, a szalon, az ebédlő, a dolgozószoba, a dohányzó, a könyvtár, a gyermekszobák funkcionalitást és reprezentációt elegyítve mutatják azt az otthont, amely az „uraság” és családja mindennapjainak színtere. A park, a sétára, kirándulásra, vadászatra megnyíló tágabb birtok egészíti ki a képet, azt a „belvilágot”, ahol a főrangú címekkel kitüntetettek sokszor stílusos és elegáns, máskor kisszerű és sznob, de mindig a vagyont és a társaságilag „helyes” magatartást reprerezentáló életüket élték. 

A képeket lapozgatva arra is emlékezhetünk, hogy a 19–20. században, a kiegyezéstől az I. világháborúig terjedő korszakban is érvényes maradt az a morális mérce, amelyet e társadalmi réteg egyik legnagyobb fia, Széchenyi István állított osztályos társai elé: aki másoknál többet kapott a gondviseléstől, annak többet is kell visszaadnia belőle a közösségnek, amelyhez tartozik.