Az Ararát lábánál

Az ör­mény nyel­vet az in­do­eu­ró­pai nyelv­csa­lád­ba so­rol­ják. Az ör­mények ős­ha­zá­já­nak a Bal­kán-fél­szi­ge­tet tart­ják, in­nen ván­do­rol­tak Kis-Ázsiá­ba. A Kr. e. 13. szá­zad­ban a Het­ti­ta Bi­ro­da­lom te­rü­le­tén, fel­te­he­tően an­nak észak­ke­le­ti tar­to­má­nyá­ban él­tek, s va­ló­szí­nű­leg a Kr. e. 12–7. szá­zad kö­zött je­len­tek meg az Ör­mény-fenn­sík hegy­vi­dé­kes te­rü­le­tein. Az ör­mé­nyek or­szá­guk köz­vet­len előd­jé­nek te­kin­tik a Kr. e. 9–6. szá­zad kö­zött fennál­ló Urar­tut. I. Da­reiosz be­hisz­tu­ni felira­tán (Kr. e. 531.) az ör­mé­nyek az Ak­ha­i­me­ni­da Bi­ro­da­lom ré­sze­ként a per­zsák va­zal­lu­sai kö­zött sze­re­pel­nek. A ba­bi­lo­ni felira­ton Ör­ményor­szág Urart.u­ként, asszír for­má­ban Urar­tu­ként ol­vas­ha­tó – ez hé­ber nyel­ven Ararát. So­kan az Ara­rá­ton meg­fe­nek­lő Noé bár­ká­jáig ve­ze­tik vissza az örmény nép tör­té­ne­tét. A No­é-­nar­ra­tí­va szo­ro­san össze­fo­nó­dik az ör­mény­ség ere­det­tör­té­ne­té­vel, ha­gyo­má­nya nyo­mon kö­vet­he­tő az el­ső évszá­zad­tól egé­szen nap­jain­kig.