Az aradi vértanúk temetései

A meg­tor­lás hely­szí­nei kö­zül két­ség­kí­vül Arad vált a bosszú és a nem­ze­ti már­tí­rom­ság jel­ké­pé­vé. En­nek okai sok­ré­tűek: bi­zo­nyos, hogy az itt ki­vég­zet­tek tár­sa­dal­mi ál­lá­sa és is­mert­sé­ge (mind­annyian a hon­véd­se­reg fel­ső ve­ze­té­sé­hez tar­toz­tak), a ki­vég­zé­sek tö­me­ges­sé­ge (1849. ok­tó­ber 6-án, egyet­len nap alatt 13 sze­mélyt lőt­tek agyon vagy akasz­tot­tak fel) egyaránt be­le­ját­szot­tak eb­be. Ugyanak­kor az ara­di vér­ta­núk cso­port­ja jól rep­re­zen­tál­ta a sza­bad­ság­harc tá­bo­rá­nak össze­té­te­lét, hi­szen volt kö­zöt­tük ma­gyar és né­met gróf, oszt­rák lovag, ma­gyar ne­mes, hor­vát és szerb ha­tár­őr, ma­gyaror­szá­gi és auszt­riai né­met egyaránt. Az ara­di vér­ta­núk em­lé­ké­nek ápo­lá­sát az is le­he­tő­vé tet­te, hogy az itt kivég­zett 16 sze­mély kö­zül az ok­tó­ber 6-án ki­vég­zett 13 mindegyi­ké­nek elő­ke­rül­tek a föl­di ma­rad­vá­nyai. Ugyanak­kor a nem­ze­ti em­lé­ke­zet is alig tart­ja szá­mon a má­sik 3 ki­vég­zet­tet, s így sír­ju­kat sem ke­res­ték.