rubicon

Az arab–izraeli háborúk

23 perc olvasás

Az arab–izraeli háborúk a közelmúlt háborúi közé tartoznak, noha napjaink aktuális eseményei tükrében már a világháborút követő évtizedek is történelemnek számíthatnak. Az öt háború nem tudta megoldani a közel-keleti – a rómaiak által Palesztinának elnevezett – térségben a 20. század első felében keletkezett problémákat. Az idő múlásával a sokáig arab–izraeli kérdésnek nevezett problémakör értelmezésében is sok változás következett be: kezdetben a helyi arab lakosok és a zsidó bevándorlók közötti ellentétek, később a frissen megalakuló Izrael állam és szomszédai, az alig valamivel „idősebb” arab államok – elsősorban Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom, illetve részben Irak, Szaúd-Arábia, Jemen – közötti háborúk története volt. Az utóbbi évtizedekben ismét elsősorban a helyiek, vagyis a Földközi-tenger és a Jordán folyó közötti területen lévő két entitás, Izrael és az önálló államot remélő palesztin nép közötti konfliktusról beszélhetünk, amely egyes időszakokban csupán azért nélkülözte a „háború” minősítést, mert azt hagyományosan a hadviselés eszközeivel egyaránt rendelkező szuverén államok vívják egymással.

A II. világháborút követően a palesz­tinai brit mandátum területén élő arabok és zsidók részéről egyre több és egyre komolyabb erőszakos (terrorista) cselekmény történt a brit érdekeltségek és intézmények ellen, illetve egyre nagyobb politikai nyomás nehezedett – amerikai részről is – a brit kormányra, hogy engedje be a holokausztot túlélő európai zsidó menekülteket, ezért Nagy-Britannia 1947 februárjában kénytelen volt az ügyet az ENSZ Közgyűlése elé vinni. Ám az erre a célra felállított palesztinai különbizottság sem tudott életképes megoldást kidolgozni, mivel a már letelepedett

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.