Az alföldi mezőváros

Az alföldi mezővárosok számos jelzőre tettek szert a szakirodalomban; minősítették őket egyszerűen és nyersen „elmaradottaknak”, „fejletleneknek”, nevezték „parasztvárosoknak”, „faluvárosoknak” vagy „földszintes városoknak”, hasonlították őket Timbuktuhoz vagy Közép-Ázsia sztyeppe-városaihoz; az agrárváros minősítés egyszerű típus-jelölő megnevezésnek számít az előzőekhez képest.

Mindezen jelzőkben, jelezős szerkezetekben ellentét feszül. Ellentét a városok általánosan elfogadott szerepköre s az alföldi városok funkciója között. Az Alföldön az a merőben szokatlan és szabálytalan dolog történt, hogy a mezőváros (tanyái „segítségével”) városi keretekbe szervezte az agrártermelést, s így – „kölcsönösségi alapon” – a mezőgazdasági tevékenység a városodás alapjául szolgálhatott. a mezővárosokat jórészt agrárnépesség lakta, s ez megnehetíti a statisztikai alapon folytatott településvizsgálatokat. Ebben a települési rendben a „városi” és a „falusi” nem különült el egyértelműen egymástól, s még a „vidék” is más értelmet kapott, mint a városi társadalom alkotója, eleme, legalábbis a tanyarendszer virágzása idején. A tanyarendszer, a tanyaelvű településrendszer alapvető mássága a mezőgazdasági szórványokkal szemben – mely településforma meglehetősen elterjedt hazánk határain túl is – ugyanis éppen az, hogy a „valódi tanya” egy osztott települési rendszer egyik nem önálló egysége, s mint ilyen, az anyatelepüléstől elszakítva meg sem ítélhető. a tanya a belterületi lakóházzal együtt alkotott egy lakó- és gazdálkodási egységet; a család és gazdasága a belterületi lakás s a tanya között megosztva funkcionált. Ettől az egész mezővárosi társadalom bizonyos térbeli tagolódást kapott.

A falusi és városi elmosódottsága, egymásbacsúszása nemcsak a települési rendre, hanem az alföldi társadalomra is jellemző volt. Az „alföldi útról” elmélkedve Márkus István különösen fontosnak tartotta, hogy a „falu, a kismezőváros, a nagymezőváros ugyanannak az alföldi, állattartó cívis paraszti vagy kisnemesi, szabad paraszti termelőmódszernek és életvitelnek, igényvilágnak, művelődésnek három eltérő nagyságrendű, felfelé haladva mind tágasabb, mind differenciáltabb góca”; ebben a társadalomban „van átjárás egyik emeletről a másikra”. Ezen sajátosság „földrajzi” megnyilvánulása volt az érintetlen alföldi településhálózat korában a városok hinterlandjának majd teljes hiánya; márpedig a vonzásterület – a klasszikus értelmezés szerint – a „városság” nélkülözhetetlen alkotója, mert enélkül nincs központi funkció, központi funkció nélkül pedig város.

Ezt az ellentmondást egyes geográfusok – mindenekelőtt