rubicon

Az 1956-os találkozópont

7 perc olvasás

A Rubicon arra vállalkozott, hogy portrésorozatot indít a modern magyar történelem kiemelkedő alakjairól. Ebben a számban az ’56-os magyar forradalom néhány vezetőjének életútját mutatja be, mintegy párhuzamos életrajzok gyanánt. Az ilyen válogatás természetesen mindig önkényes, az összeállítás soha nem találkozhat mindenki tetszésével. Különösen áll ez 1956-ra, erre az igazi tömegmegmozdulásra, amelynek – mint ezt egyebek közt a megtorlás adatai is bizonyítják – több tízezer aktív résztvevője és több száz vagy legalábbis több tucat közismert vezetője volt, s ráadásul ezek a vezető alakok – írók és művészek, munkások és katonák, papok és tanárok – nagyon eltérő beállítottságúak, felfogásúak voltak, hiszen különféle múlt állt mögöttük.

Utólag is bámulatra méltó, hogy ez az elemi erejű népmegmozdulás milyen egyesítő, összeolvasztó hatással bírt. A forradalom heve össze tudta forrasztani néha a legellentétesebb életpályájú, a legkülönbözőbb indulású embereket is.

Kitűnik ez még a jelen szám viszonylag homogén összeállításából is. A hat szereplő életútjában eredetileg csak annyi a közös, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig valamennyien belekerültek a kommunista mozgalom áramába. Igen nagy köztük a korkülönbség (Nagy Imre és a legfiatalabbak: Tánczos Gábor és Angyal István között 32 év!), messze esik egymástól szülőhelyük és családi, nevelődési környezetük (Nagy Imre dunántúli paraszti-iparos családban, Maléter Pál felvidéki francia eredetű nemesi családban, Angyal István Békés megyei zsidó kispolgári környezetben, Donáth Ferenc jómódú jászsági ügyvéd fiaként, Losonczy Géza alföldi református lelkészcsaládban, Tánczos Gábor gazdag vidéki zsidó kereskedőfamíliában született). Életpályájuk ’56 előtt többnyire nem, vagy alig érintkezett egymással, vagy éppen ellentétes, konfliktusos volt. Ma valamennyiük neve ’56-ot jelenti.

De ez a folyamat természetesen sokkal szélesebb körű volt, és nem ’56-ban, hanem évekkel korábban kezdődött. Nagy Imre első, 1953–1955 közötti miniszterelnöksége és reformkísérlete idején, majd 1956 mozgalmas tavaszán és nyarán, az enyhülés és feleszmélés légkörében fokozatosan megindult az érintkezés a Rákosiék által atomizált társadalom különböző elemei között. Újra találkoztak egymással a hamis vádakkal elítélt vagy internált és most szabadon bocsátott vagy frissen rehabilitált politikusok és értelmiségiek, valamint azok a szerencsésebbek vagy ügyesebbek, netán közeli barátaik, akik most önvádat éreztek miattuk és saját vakságuk miatt.

„Bűnös vagyok, elhittem

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta