rubicon

Augustus halála

Egy krimibe illő utódlás
2 perc olvasás

A Római Birodalom első princepse Kr. u. 14. augusztus 19-én halt meg a campaniai Nolában. Cassius Dio, a 2. és 3. században élt görög történetíró tudósítása szerint harmadik felesége, Livia Drusilla Augustus kedvenc fügefájának gyümölcseit méreggel kente be. A meglepő híresztelés valóságalapja természetesen megkérdőjelezhető, mindazonáltal könnyen beilleszthető abba az elhalálozási sorozatba, amelyet Tacitus intrikus Livia-képe is megerősít: "a közre végzetes anya, a Caesar-házra végzetes mostoha" (Évkönyvek 1,10. Borzsák István fordítása). Jóllehet ennek a negatív császárnéi portrénak a valóságalapját a történészek jó része elveti, mégis érdemes megvizsgálni, milyen események és személyek állnak a leírások ármányai mögött.

Augustus császár már rendszere kiépítésének elején igyekezett megtalálni a saját maga és az egész birodalom számára legalkalmasabb utódot, aki révén biztosíthatta volna az általa létrehozott hatalmi struktúra továbbélését, illetve problémamentes átadását. Noha három hitvese is volt (a Kr. e. 43-ban elvett Claudia, a második felesége, Scribonia és a már említett, igen hosszú életet megélt, Kr. e. 38-ban nőül vett Livia Drusilla), fiúgyermeke soha nem született. A Kr. e. 40-ben elvett Scriboniától a következő év végén jött világra egyetlen gyermeke, a később féktelen kicsapongásairól elhíresült, a saját jó hírét "erkölcstelenségekkel bemocskoló" és ezért később száműzött Iulia. Őt

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.