"Kedves Podelwilsem! Átléptem a Rubicont" - olvassuk II. Frigyes porosz király 1740. december 16-i, külügyminiszteréhez írt levelének Caesart idéző első sorát. Vajon a korabeli Európában - alig több mint kétmillió lakosával és 100 ezer kilométernél valamivel nagyobb területével - kicsinek számító Poroszország fél évvel korábban trónra lépett uralkodója nem túlzott, amikor ezzel a mondattal magát és szerepét a nagy rómaiéhoz hasonlította? Ha arra gondolt volna, hogy ő az új kor új Caesarja, akkor igen. Ha azonban - szerényebben - arra, hogy akkor is összeomlani látszott egy világ, és abban - másokkal együtt - jelentős szerepet vállalt maga is, akkor nem. A nevezetes sorokat ugyanis akkor vetette papírra, amikor hadserege élén átlépte a megszerezni óhajtott Szilézia határát, s ezzel rátámadt a Habsburgok birodalmára.
A becsvágyó uralkodóAz ősi dinasztia alatt egy idő óta ingott a talaj. A Habsburgok lazán összetákolt birodalmát VI. Károly császár (1711-1740) - úgy tűnt - nem tudja kire hagyni. Nem volt élő fiúgyermeke, akire rátestálhatná Alsó- és Felső-Ausztriát, Stájerországot, Karinthiát, Krajnát, Tirolt, Cseh- és Morvaországot, Sziléziát, akit megválaszthatnának magyar királlyá, örökébe léphetne Belgiumban, Lombardiában és - nem utolsósorban - a császárságban. Az uralkodó szívósan küzdött azért, hogy lányát, Mária Teréziát elismerjék trónjai legitim örökösének. Erőfeszítéseit
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
