Aszketikus vasember?

Erich Honecker 1971-től vaskézzel irányította az NDK-t „a szocializmus építésében”. A szovjet biztonsági és tervgazdasági modelleket követte, ám a gazdaság rosszul teljesített, a kísérlet megbukott. Az 1989-es békés forradalom elsöpörte a rezsimet, és egyúttal azt a „vörös Európát”, amelyet a jaltai egyezmények hoztak létre. Honeckert, az államférfit és rezsimjét kevesen ismerik, és érdekes módon nemrégiben két játékfilm keltette fel újra az érdeklődést az NDK iránt. Bizonyára sokan látták a Good Bye, Lenint (Wolfgang Becker, 2003) és A mások életét (Florian Henckel von Donnersmarck, 2006). Az utóbbi film mesterien mutatja be, hogyan figyelte meg és tartotta ellenőrzése alatt a teljes lakosságot az Állambiztonsági Szolgálat (Stasi), és milyen megtorlásokra számíthatott bárki, különösen az értelmiségiek. A másik film igen szórakoztató, érzelmes tanúságtétel egy korszak végéről és arról, milyen nosztalgiát táplált még sokáig az NDK szocializmusa iránt a lakosság egy rétege. Ez a két dimenzió – az elnyomás és a nosztalgia  – sok történelmi munkánál jobban érzékelteti az „NDK hosszú történelmi pillanatát”, amely elválaszthatatlan vezetője talányos személyiségétől.