Apponyi Albert párizsi beszéde

A trianoni döntésen a magyar békedelegáció által szóban és írásban előterjesztett érvek sem tudtak változtatni. A benyújtott számos jegyzék, s különösen Apponyi Albert delegációvezető 1920. január 16-án elmondott beszéde így nem is a békekonferenciára, sokkal inkább a magyar közvéleményre gyakorolt nagy hatást, és megvetette a két világháború közötti revizionizmus eszmei alapjait.

Apponyi a történelmi Magyarország egységének fenntartását tekintette volna ideális megoldásnak. Hangsúlyozta, hogy az ország területe természetes földrajzi egységet képez, mely szerencsés adottságainak köszönhetően harmonikus gazdasági együttműködést tesz lehetővé, s amely éppen ezért egységes kormányzást is kíván. Márpedig a magyar állam ezer éves fennállása alatt bizonyította életképességét és teljesítette hivatását: a nyugati civilizáció terjesztését a közép- és kelet-európai népek körében. Ezenkívül évszázadokon át fontos szerepet játszott a térség egyensúlyának és stabilitásának fenntartásában, „biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben”. Az adott politikai helyzetben azonban Apponyi nem követelhette az integritást, ezért azt indítványozta, hogy az elcsatolásra ítélt területek lakossága a nemzetközi ellenőrzés mellett megrendezendő népszavazásokon maga dönthessen arról, mely államhoz kíván tartozni.

Apponyi fellépése Párizsban eredménytelen maradt. Annál nagyobb és maradandóbb hatással volt a beszéd a magyar közgondolkodásra. A történelmi Magyarország földrajzi egységéről és ideális természetes határairól, csaknem önellátó nemzetgazdaságáról, az európai biztonságpolitika szempontjából kiemelkedő stratégiai jelentőségéről szóló fejtegetései szilárd építőkövei lettek a két világháború közötti magyar nemzeti identitásnak, csakúgy mint azok a megállapításai, amelyek a magyarság regionális kulturális fölényét, államalkotó erejét, civilizáció-teremtő és -közvetítő hivatását hangsúlyozták, vagy amelyek Magyarország háborús felelősségét kívánták kisebbíteni. A Szent István-i Magyarország mint afféle aranykori hagyomány jelent meg Apponyinál, az a mögöttes gondolat pedig, mely szerint a magyar bár kis nép, de nagy nemzet, s különb, mint környezete, hosszú távú hatást gyakorolt. Mindez közrejátszott abban, hogy a kormánypolitika és a közgondolkodás fő áramlata negyedszázadon át nem tudott s nem is akart elszakadni Nagy-Magyarország ideáljától.