Apor Vilmos vértanúsága

Apor Vil­most 1945. már­­cius 30-án, nagy­pén­te­ken há­rom lö­vés érte egy orosz ka­to­na gép­pisz­to­lyá­ból. Igen súlyos sé­rü­lé­se­ket szen­ve­dett, ame­lyek há­romna­pi szen­ve­dés után a ha­lá­lá­hoz ve­zet­tek. 

A ka­ri­ta­tív, szo­ciá­li­san ér­zé­keny pap már gyulai plé­bá­nos­ként, majd győ­ri me­gyés püs­pök­ként so­kat tett a sze­gé­nyek, ne­héz hely­zet­ben lé­vők meg­se­gí­té­séért. Va­gyo­nát, be­fo­lyá­sát, ve­ze­tői po­zí­ció­ját ar­ra hasz­nál­ta fel, hogy se­gít­se a rá­szo­ru­ló­kat. 

Ugyanígy tett a II. vi­lág­há­bo­rú ide­jén: ül­dö­zöt­tek­nek adott men­le­ve­let, me­ne­dé­ket, köz­ben­járt azo­kért, aki­ket szár­ma­zá­suk miatt ül­döz­tek. Mindezért a né­met meg­szál­lás, majd a nyi­las ha­ta­lom alatt bán­­tal­maz­ták. 

Nem hagy­ta szó nél­kül a szov­jet csa­pa­tok ál­tal fe­nye­ge­tett em­be­rek hely­ze­tét sem, me­ne­dé­ket nyúj­tott a győ­ri Püs­pök­vár pin­cé­jé­ben azok­nak, akik rá­szo­rul­tak. Véd­te a nő­ket a szov­jet csa­pa­tok erő­sza­kos­ko­dá­sai­tól. Így tett 1945 nagy­pén­te­kén is. 

Szem­­be­száll­va a szov­jet ka­to­nák­kal éle­tét ad­ta azo­kért, akik kiszol­gál­ta­tott hely­zet­be ke­rül­het­tek vol­na.