Angyal István

Angyal István 1928. október 14-én született a Békés megyei Magyarbánhegyesen egy kisiparos-kereskedő család harmadik gyermekeként. Négy polgári osztályt végzett, de tanulmányait zsidó származása miatt nem folytathatta. 1944-ben a nácik Auschwitzba hurcolták édesanyjával és az egyik nővérével együtt, akik a táborban meghaltak. (Nővérét szökési kísérlet miatt az egész tábor szeme láttára akasztották fel.) Hazatérése után a kommunista eszmék híve lett, bár soha nem lépett be a pártba. A Horthy-rendszer igazságtalanságai, a fasizmus szörnyűségei hozzájárultak ahhoz – mint sok különböző társadalmi réteghez tartozó kortársánál –, hogy lelkes támogatója lett az új, világmegváltó ideológiának, amely humanisztikus elveket, a nemzeti és faji megkülönböztetés, az osztályelnyomás megszüntetését hirdette. Leérettségizett, majd 1947-ben felvételt nyert a bölcsészkarra (magyar–történelem szakra), de 1949-ben a Lukács-vita kapcsán eltávolították onnan, mivel több felszólalásában szolidaritást vállalt a megtámadott filozófussal.

Egyetemi tanulmányainak kényszerű megszakítása után először a Budapesti Építőipari Lakatos Vállalatnál dolgozott, majd 1951-ben Dunapentelére került, ahol vasbetonszerelő szakmát tanult, és a Sztálin Vasmű építésénél végzett munkájáért két sztahanovista címet és elismerő okleveleket kapott. Nagy Imre 1953-tól kezdődő miniszterelnöksége idején csökkentették a nehézipari beruházásokat, s ezért sok dolgozót – köztük Angyalt is – „racionalizáltak”. Ezután a Közlekedési Építő Vállalat különböző alvállalatainál dolgozott, 1955-től a forradalom kitöréséig már építésvezetőként.

A kialakuló sztálinista rendszerből fokozatosan kiábrándult. Látta, hogyan alakul ki egy új kiváltságos réteg, melynek tagjai szocialista elveket hangoztatva mindennél jobban ragaszkodnak bársonyszékeikhez, lefüggönyzött autóikhoz, különboltjaikhoz. Személyesen is tapasztalta, hogy a rendszer lehetetlenné teszi a demokrácia kibontakozását, hiszen minden kérdésben a vezetők határozzák meg az aktuálisan kötelező nézetet, és a legcsekélyebb kritikai megjegyzés is súlyos retorziót vált ki. Később számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a kialakult bürokrácia súlyos embertelenségektől sem riad viszsza hatalma megtartása érdekében.

Nem kerülte el a figyelmét a termelés terén hangoztatott dogmák hazugsága sem. Falun a beszolgáltatási rendszer, városban a bérpolitika óriási terhet rótt a dolgozókra, akik semmiképpen sem érezhették, hogy a föld, a gyárak, az üzemek az ő birtokukban vannak. Mindezen csalódások ellenére Angyal