rubicon

Andrássy Gyula

1823–1890
10 perc olvasás

Andrássy Gyula különös életpályát futott be. A száműzött, halálra ítélt forradalmárból, a „szép akasztottból” Magyarország miniszterelnöke lett, és 1867-ben ő helyezte Ferenc József fejére a magyar királyi koronát. A Monarchia közös külügyminiszterei között a legsikeresebb volt: 1879-ben a kettős szövetség megkötése alkalmával ő diktálta Bismarcknak a feltételeket. Államférfiúi teljesítményét a hálátlan utókor kevéssé méltányolta, s csak a legutóbbi időben kezdi megadni a megérdemelt elismerést.

Az Andrássyak eredetét, mint minden nemesi családét, a legenda homálya szépíti és borítja. A hagyomány szerint a legrégibb ős Szent István udvarában lovagi tornán tűnt fel, a későbbi leszármazottak pedig Hunyadi János és Mátyás király török hadjárataiban vitézkedtek. De azt már a hiteles genealógia tanúsítja, hogy Andrássy Márton 1569-ben adományként kapta János Zsigmondtól Csíkszentkirályt, fia, Péter pedig 1580-ban Rudolf király kezéből nyerte el Krasznahorka kapitányságát és birtokát. Mindkét adományból szépen csengő nemesi előnév is lett, amely ettől kezdve ott díszelgett az Andrássy családnév előtt. A következő évszázad a főnemesi rangot is meghozta: az Andrássyak bárók lettek, majd egy újabb évszázad múlva grófok. Mária Terézia királynő Andrássy Károly császári és királyi kamarást és tábornokot 1779-ben grófi rangra emelte.

Felvilágosult arisztokrata

Az előnévhez és a ranghoz azonban egyelőre nem járult főúri vagyon. Az Andrássyak tehetősek voltak, de nem dúsgazdagok. Igazi gazdagságra csak a 19. század folyamán tettek szert. Úgy, ahogyan más nemesi család is: házasság útján. Andrássy Károly, a grófi címet szerzett tábornok unokája nőül vette Szapáry

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.