rubicon

Veszedelmes viszonyok

Amor és Psyche
6 perc olvasás

A görögök a legveszedelmesebb istennek Erószt, Aphrodité fiát tartották, aki nyilával képes volt még magát Zeuszt is megsebezni. A rómaiak Erószt Amornak, Aphroditét pedig Venusnak nevezték. Apuleius, a római filozófus és regényíró számol be Aranyszamár című regényében Amor és egy gyönyörű földi leány, Psyche (görögösen Pszükhé) szerelméről. A fordulatos történetben azonban több rejlik, mint egy mesében, hiszen a pszükhé szó jelentése lélek, így valójában azt ismerhetjük meg belőle, hogyan ragadja el a lelket a szerelem.

 

Volt egy király, akinek három csodaszép leánya született, de a há­rom közül a legkisebb még a nővéreinél is gyönyörűbb volt. Amikor híre ment a városban, később pedig szinte az egész világon, hogy Psyche, merthogy ez volt a leány neve, olyan szép, mint maga Venus, mindenki őt akarta látni. Messze földről zarándokoltak az emberek a királyságba, csak hogy egy szempillantást vethessenek Psychére. Lassan-lassan Venus szentélyeiből is elmaradoztak, mert ott csak csodaszép szobrokat láthattak, nem magát az istennőt, de ha Psychéhez mentek, ott szemtől szemben állhattak az egyedül Venuséhoz hasonlítható szépséggel.

A jóslat

Venust egyre jobban bosszantotta Psyche dicsőítése és az, hogy egy halandó lány miatt elhanyagolják őt, a szerelem istennőjét. Magához hívta hát zabolátlan gyermekét, Amort, aki nyilával ha valakit megsebez, az azonnal szerelemre lobban, olykor a legképtelenebb módon. Mindenki félt Amor garázdálkodásától, még az istenek és emberek ura, a nagy

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.