rubicon

Amiben Amerika lelépte Európát

Hétköznapi technika a századfordulón
4 perc olvasás
A századforduló bővelkedik érdekes technikai felfedezésekben. De a találmány önmagában nem elegendő a sikerhez, a világot megváltó ötleteket megvalósítható technikai alkotásokká kellett érlelni. A vén Európában nem hiányoztak a tudományos eredmények, az ifjú, de izmosodó Amerikából az üzleti szemlélet. Az Óvilág és Újvilág szellemi párharca azt bizonyítja, hogy a tudomány mellett némi gyakorlatiasság is szükséges a műszaki fejlődéshez.

Az 1870-es évek végén az emberiség még negyven nyugodtnak mondható békeévnek nézett elébe, de Európa és Amerika között máris kíméletlen csata folyt – a technikai fejlesztés terén. Jó példa erre a fényképezés esete. A fotográfia tősgyökeres európai úttörői, Daguerre, Niepce, Talbot és Draper az 1830–40-es években megalkották mindazt, ami a fényképezéshez kellett. Jedlik Ányos 1840 körül már fényképeket készített Magyarországon. A szintén magyar Petzval József mai szemmel nézve is jó minőségű fotóoptikát tervezett 1845-ben.

Miért kötődik ez a találmány mégis elsősorban Amerikához? Ugyanazért, amiért a telefon, a varrógép vagy az írógép is. Mert amíg Európában megmosolyogták a fotózás híveit – akik a nyolcvanas évekig főleg a művészek közül kerültek ki –, addig a tengerentúlon a harminchat esztendős George Eastman 1890-ben egy olyan gépet dobott piacra, amellyel mindenki tudott fényképezni – és olcsósága miatt mindenki meg tudta venni. Ön csak nyomja meg a gombot, a többi a mi dolgunk, hirdették a Kodak gépek. Eastman százmilliókat keresett az üzleten, miközben milliókat tanított meg fényképezni. Ez volt az a mentalitás, amellyel Amerika „lelépte” Európát.

Sok háztartási eszközünket is az amerikai életforma tette ismertté. A „time is money”, vagyis, az idő pénz, elsôsorban a tengerentúlon volt igaz. Nem

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.