rubicon

Állandóság és mobilitás az ókori Egyiptomban

14 perc olvasás

A fáraók Egyiptomában nagyon sokan az állandóság birodalmát látták és látják. De vajon igazuk van-e azoknak, akik ezt a hosszú évezredeken át stabilan fennálló államot megkövesedett, fejlődésre, változásokra képtelen civilizációnak tekintik? Írásunk a mozdulatlanság helyett a mobilitást tárja elénk, amikor három olyan időszakot mutat be, melyek tartósan vagy rövidebb időre új irányt adtak a fejlődésnek, s mindenképpen mély nyomot hagytak az egyiptomi történelemben.

Az ókori Egyiptomról kialakult képet a görög történetírók és filozófusok, köztük Hérodotosz és Platón befolyásolták alapvetően. Platón szerint az egyiptomiaknál „nem volt szabad új útra térnie sem a festőknek, sem másoknak, akik bármiféle alakzatot alkotnak, és még gondolniuk sem volt szabad másra, csak az ősi formákra […] S ha utánanézel, azt fogod találni, hogy náluk a tízezer évvel ezelőtt festett vagy faragott művek – nem az úgyszólván tízezer évesek, hanem a valóban olyanok – a mostani alkotásoknál sem nem szebbek, sem nem rútabbak, és ugyanazzal az eljárással készültek.” (Törvények 656 d-e, Kövendi Dénes fordítása.)

Platón számára az állandó fejlődésre, újításokra törekvő görög szellemmel, az athéni demokrácia politikai zűrzavarával, szélsőséges kilengéseivel szemben az egyiptomi stabilitás, mozdulatlanság közelítette meg leginkább az ideák világának ünnepélyes nyugalmát és az eszményi államot. Az egyiptomi szobrok statikus jellege, a különböző korszakokon át tovább élő formák ugyanezt a benyomást keltik, és nem véletlen, hogy egy olyan, univerzális eszméket felölelő műben, mint Goethe Faustja, az egyiptomi szfinxek testesítik meg az örök változatlanságot.

Annyi kétségtelen,

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.