A Münchenbe 1918-ban átköltöző balti német építész, Alfred Rosenberg gyorsan utat talált a bajor főváros szélsőradikális köreihez, s rövidesen politikai újságíró, politikus, majd a nemzetiszocializmus legfőbb ideológusa lett.
Egyaránt szorgalmazta az északi eszmét és a modernség elleni harcot, a zsidó bolsevizmus, a szabadkőművesség és az egyház elleni küzdelmet; vezető pozícióra törekedett a külpolitikában és a tudománypolitikában, és több nemzetiszocialista kiadványt jegyzett. Kifelé és befelé egyaránt harcolt. „Üzemszerű” tevékenysége miatt számos támadás érte: 1933 nyarán Goebbelstől is szemrehányást kapott, amiért „mindent és semmit sem csinál”.
Végül azonban politikusként nem tudott felmutatni nagy sikereket: külpolitikai gondolkodóként sikeresebb volt, mint külpolitikusként, a világ legnagyobb műkincsrabló szervezetének vezetőjeként pedig eredményesebb, mint keleti miniszterként.
Rosenberg Berlin-Dahlem egyik villájában lakott, s volt egy nagy paraszti birtoka a felső-ausztriai Mondsee-ben is. A „Harmadik Birodalom” többi nagyjához képest azonban szerényen élt: nem érdekelték a kastélyok, festménygyűjtemények, vadászbirtokok vagy a lovaglás; az anyagiak egyáltalán nem vonzották. Ő az emberek lelkét akarta uralni egy magasabb eszme nevében, s az önmaga által előírt feladat teljesen lekötötte. Célja egy világnézeti állam, a vallásokon túlmutató ideológiai totalitarizmus megteremtése volt. A vallás felváltása a nemzetiszocialista ideológiával, a valamennyi németet egyesítő exkluzív népközösség világnézeti közösséggé alakítása. Nézeteit a nürnbergi katonai törvényszék vádlottjainak padján sem tagadta meg, s halálbüntetésének kihirdetése után nem kért kegyelmet.
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.