Alfred Rosenberg

A Mün­chen­be 1918-ban át­köl­tö­ző bal­ti né­met épí­tész, Alf­red Ro­sen­berg gyor­san utat ta­lált a ba­jor fő­vá­ros szél­ső­ra­di­ká­lis körei­hez, s rö­vi­de­sen po­li­ti­kai új­ság­író, po­li­ti­kus, majd a nem­ze­ti­szo­cia­liz­mus leg­főbb ideo­ló­gu­sa lett.

 Egyaránt szor­gal­maz­ta az észa­ki esz­mét és a mo­dern­ség el­leni har­cot, a zsi­dó bol­se­viz­mus, a sza­bad­kő­mű­ves­ség és az egy­ház el­le­ni küz­del­met; ve­ze­tő po­zí­ció­ra tö­re­ke­dett a kül­po­li­ti­ká­ban és a tu­do­mány­po­li­ti­ká­ban, és több nem­ze­ti­szo­cia­lis­ta kiad­ványt jegy­zett. Ki­fe­lé és be­fe­lé egyaránt har­colt. „Üzem­sze­rű” te­vé­keny­sé­ge miatt szá­mos tá­ma­dás ér­te: 1933 nya­rán Go­eb­bel­stől is szem­re­há­nyást ka­pott, amiért „min­dent és sem­mit sem csinál”.

 Vé­gül azon­ban po­li­ti­kus­ként nem tu­dott fel­mu­tat­ni nagy sikere­ket: kül­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dó­ként si­ke­re­sebb volt, mint kül­po­li­ti­kus­ként, a vi­lág leg­na­gyobb mű­kincs­rab­ló szer­ve­ze­té­nek ve­ze­tő­je­ként pe­dig ered­mé­nye­sebb, mint ke­le­ti mi­nisz­ter­ként.

 Ro­sen­berg Ber­lin-­Dah­lem egyik vil­lá­já­ban la­kott, s volt egy nagy pa­rasz­ti bir­to­ka a fel­ső-­auszt­riai Mond­se­e­-ben is. A „Har­ma­dik Bi­ro­da­lom” töb­bi nagy­já­hoz ké­pest azon­ban sze­ré­nyen élt: nem ér­de­kel­ték a kas­té­lyok, fest­mény­gyűj­te­mé­nyek, va­dász­bir­to­kok vagy a lo­vag­lás; az anya­giak egyál­ta­lán nem von­zot­ták.  Ő az em­be­rek lel­két akar­ta ural­ni egy ma­ga­sabb esz­me ne­vé­ben, s az ön­ma­ga ál­tal előírt feladat tel­je­sen le­kö­töt­te. Cél­ja egy világ­né­ze­ti ál­lam, a val­lá­so­kon túl­mu­ta­tó ideo­ló­giai to­ta­li­ta­riz­mus meg­te­rem­té­se volt. A val­lás fel­vál­tá­sa a nem­ze­ti­szo­cia­lis­ta ideo­ló­giá­val, a va­la­mennyi né­me­tet egye­sí­tő exk­lu­zív nép­kö­zös­ség vi­lág­né­ze­ti kö­zös­ség­gé ala­kí­tá­sa. Né­ze­teit a nürn­ber­gi ka­to­nai tör­vény­szék vád­lott­jai­nak pad­ján sem ta­gad­ta meg, s ha­lál­bün­te­té­sének kihirdetése után nem kért ke­gyel­met.