A weimari köztársaság pártjai

1918-at követően a háború előtti és alatti pártok – más néven és erőviszonyok mellett, kissé megváltoztatott politikai profillal – mind visszatértek a politikai színtérre, így a császárság pártrendszere a vártnál erőteljesebb kontinuitást mutatott. Több rendező elképzelés állt egymás mellett és egymással szemben.

A konzervatívok a Németnemzeti Néppártban (DNVP) és a Német Néppárt (DVP) jobbszárnyán gyülekeztek, s a háború előtti monarchista-alkotmányos államberendezkedésben és társadalmi status quóban gondolkodtak. Hagyományos támaszukat a nemességben, a protestáns egyházban és a nagypolgárságban ugyan megőrizték,?de a háborús események nyomán erőteljesebben közeledtek a kispolgárság „nemzeti” gondolkodású, érzékeny csoportjaihoz és a háborús veteránok paramilitáris szövetségeihez. Híveik a kelet-elbai nagyagráriusokon kívül különböző német nemzeti „segélyszövetségekből” álltak. „Rendet” és „jogot” hirdettek, de szavahihetőségüket elveszítették, mert tagjaik közül sokan terrorszervezetekkel és puccsistákkal tartottak kapcsolatot.

A politikai katolicizmust a Centrumpárt (Z) és bajorországi szervezete, a Bajor Néppárt (BVP) reprezentálta, amely vallási jellegének köszönhetően valamennyi néprétegből szerzett választókat. Az államforma semlegességével keresztény népállamra törekedett, bajor testvérpártja viszont inkább konzervatív utat járt.

A liberálisok továbbra is két csoportra oszlottak. Baloldali liberális, polgári-demokrata csoportosulásuk - a Szabadelvű és Haladó Párt örököseként – a képviseleti demokrácia elvén álló Német Demokrata Pártban (DDP) tömörült. A parlamenti-demokratikus köztársaságot polgári-liberális társadalmi rendszerrel igyekeztek berendezni, s a magántulajdonra épülő társadalmi formációt támogatták. Híveik a tanult polgárság, Dél-Németországban pedig az iparos középréteg köreiből kerültek ki. A Német Néppárt (DVP) balszárnya a nemzeti-liberális hagyományokhoz kötődött. A társadalmi változások és a radikális szárnypártok előretörése meggyorsították a szervezett liberalizmus bukását: 1932-ben a két párt csak 1, illetve 1,9 százalékot szerzett.

A szocializmus erői is megosztottak maradtak. Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) alkotmányos elve szintén a polgári-demokratikus köztársaság volt, de a a kapitalizmus meghaladása érdekében nyitva hagyta a társadalmi rendszer törvényhozói átalakításának lehetőségét. Németország Független Szociáldemokrata Pártjának (USPD) alkotmányos célja a társadalom szocialista irányú változásaira irányult, olyan radikális-demokrata politikai rendszerre, ahol az államforma – parlamenti demokrácia vagy