rubicon

A Vörös térkép

lock Ingyenesen olvasható
10 perc olvasás

Ke­vés tér­kép­al­ko­tás van, mely oly sok megér­de­melt elis­me­rést és igaz­ta­lan vá­dat ka­pott vol­na, mint a Te­le­ki Pál ne­vé­hez köt­he­tő Car­te Ro­u­ge, azaz a Vö­rös tér­kép, mely a Kár­pát-me­den­ce et­ni­ku­mai­nak lét­szám­ará­nyos el­he­lyez­ke­dé­sét mu­tat­ja be. Az egye­dül­ál­ló tér­kép év­ti­ze­de­ken át el volt zár­va a nyil­vá­nos­ság elől, pub­li­ká­lá­sát még a tan­köny­vek­ben is meg­til­tot­ták. El­ső íz­ben 1983-ban Ér­den, a Ma­gyar Föld­raj­zi Mú­zeum kiál­lí­tá­sán, Ba­lázs Dé­nes kez­de­mé­nye­zé­sé­re ke­rült mú­zeu­mi tab­ló­ra a le­gen­dás tér­kép, mely az el­ső vi­lág­há­bo­rút le­zá­ró pá­ri­zsi bé­ke­dik­tá­tu­mok lét­re­ho­zói­nak asz­ta­lá­ra is el­ju­tott. A tér­kép egy pél­dá­nyát  bi­zo­nyít­ha­tóan lát­ták és ke­zük­be vet­ték a leg­főbb dön­tés­ho­zók, Lloyd Geor­ge brit és Ge­or­ges Cle­men­ceau fran­cia mi­nisz­ter­el­nök. Ér­de­mes fel­ten­ni a kér­dést, ho­gyan szü­le­tett meg a mun­ka, s miért nem ér­he­tett el ered­ményt?

Az el­ső vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­sé­nek har­ma­dik esz­ten­de­jé­ben, 1916-ban Ro­má­nia át­állt az an­tant ol­da­lá­ra, Er­dély­be ro­mán csa­pa­tok tör­tek be, s az or­szág te­rü­le­ti in­teg­ri­tá­sa köz­vet­len ve­szély­be ke­rült. Ez az ese­mény in­dí­tot­ta ar­ra a föld­rajz­tu­dós Te­le­ki Pált, hogy lát­no­ki erő­vel fo­gal­maz­za meg aláb­bi gon­do­la­tait: „Ez a há­bo­rú ugyanis meg­mu­tat­ta azt, hogy egy te­rü­let­nek min­den ré­sze, min­den ter­mé­nye, min­den tü­ne­mé­nye, min­den ere­je szo­ro­san össze­függ egy­más­sal, egyet al­kot, s ak­kor, ami­kor ere­jé­nek is ér­vé­nye­sül­nie kell, kül­be­ha­tá­sok­kal, más ha­son­ló té­nye­zők­kel, szin­tén erő­vel, ener­giá­val bí­ró te­rü­le­tek­kel szem­ben, ak­kor ezek az erők mind megany­nyian ér­vé­nye­sül­nek, ezek­nek az erők­nek az ere­dő­je ér­vé­nye­sül…”

A Föld­raj­zi Köz­le­mé­nyek­ben pub­li­kált fő­tit­ká­ri je­len­tés­ben fel­sej­le­nek azok a ké­sőb­bi ese­mé­nyek, me­lyek Ma­gyaror­szág pél­dát­lan mé­re­tű te­rü­le­ti vesz­te­sé­gei­hez ve­zet­tek. Ma már nem ti­tok, hogy 1916 de­cem­be­ré­ben az an­tant­meg­bí­zot­tak­kal kö­tött tit­kos bu­ka­res­ti szer­ző­dés nem­csak Er­dély Ro­má­niá­hoz csa­to­lá­sá­nak szán­dé­kát fo­gal­maz­ta meg, ha­nem ki­fe­jez­te, hogy a ro­mán fél a Ti­szán­túl je­len­té­keny te­rü­le­té­re, köz­tük Deb­re­cen vá­ro­sá­ra is igényt tart. Az el­ső vi­lág­há­bo­rús ka­to­nai ve­re­sé­get, majd po­li­ti­kai összeom­lást kö­ve­tően az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén utód­ál­la­mok kiál­tot­ták ki füg­get­len­sé­gü­ket. 

1918 őszén Auszt­ria, Cseh­szlo­vá­kia és a Szerb–Hor­vát–Szlo­vén Ki­rály­ság dek­la­rál­ta ön­ál­ló ál­la­mi­sá­gát. 1918. de­cem­ber el­se­jén Gyu­la­fe­hér­vá­ron az er­dé­lyi ro­má­nok gyű­lé­se mond­ta ki Er­dély csat­la­ko­zá­sát Ro­má­niá­hoz. Ezek az ese­mé­nyek de fac­to elő­re­ve­tí­tet­ték a pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dé­sek Ma­gyaror­szág szá­má­ra igen hát­rá­nyos dön­té­seit. Er­dély­ben már 1919 ele­jén kiala­kí­tot­ták a ro­mán köz­igaz­ga­tást, s meg­kezd­ték a köz­al­kal­ma­zot­tak fel­es­ke­té­sét a ro­mán tör­vé­nyek sze­rint. Megin­dult a me­ne­kül­tek ára­da­ta az anya­or­szág fe­lé. Több száz­ezer ma­gyar ve­szí­tet­te el ál­lá­sát, ott­ho­nát, va­gyo­nát, s kény­sze­rült ar­ra, hogy el­hagy­ja szü­lő­föld­jét. 

Ma­gyaror­szág a Habs­burg Bi­ro­da­lom összeom­lá­sá­val vissza­nyer­te tel­jes ál­la­mi füg­get­len­sé­gét, de ezt az ör­ven­de­tes tényt beár­nyé­kol­ta az 1918 őszén kiala­kult zűr­za­va­ros po­li­ti­kai hely­zet, mely je­len­tő­sen le­csök­ken­tet­te a ma­gyar ál­lam­ha­ta­lom ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­si ké­pes­sé­geit. 

Di­lem­mák és ne­héz­sé­gek

Te­le­ki Pál az el­sők kö­zött is­mer­te fel a pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dés­re va­ló fel­ké­szü­lés fon­tos­sá­gát. Az egész Eu­ró­pát érin­tő spa­nyol­nát­ha­jár­vány Ma­gyar­or­szá­got is elér­te. A föld­rajz­tu­dós 1918 no­vem­be­ré­ben be­teg­ágy­ba ke­rült, de pi­he­nés he­lyett dol­go­zott, s ar­ra tö­re­ke­dett, hogy szak­má­ja, a geog­rá­fia és a kar­tog­rá­fia esz­kö­zei­vel se­gít­se az or­szág ér­de­kei­nek ér­vé­nye­sí­té­sét. A be­teg­ágyán szü­le­tett meg an­nak a nép­raj­zi tér­kép­nek a gon­do­la­ta, mely bi­zo­nyí­tó­e­rő­vel mu­tat­hat­ta be el­té­rő és fel­tű­nő szí­nek­kel a la­kos­ság et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sát, egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott el­he­lyez­ke­dé­sét és a nép­sű­rű­sé­get is. 

Ezt megelő­zően szá­mos – va­lós ada­to­kat tar­tal­ma­zó, de mégis ha­mis kö­vet­kez­te­té­sek­re ve­ze­tő – tér­kép volt for­ga­lom­ban a Kár­pát-me­den­ce et­ni­ku­mait il­le­tően. A ro­mán kiadá­sú tér­ké­pe­ken az er­dé­lyi vá­ro­sok száz­ez­res ma­gyar la­kos­sá­gát pa­rá­nyi fol­tok­ként je­le­ní­tet­ték meg, mint pél­dául Ko­lozs­vár ese­té­ben, míg a Fo­ga­ra­si-ha­va­sok­ban és a Re­tye­zát­ban élő né­hány tu­cat ro­mán pász­tor okán több ezer négy­zet-ki­lo­mé­ter­nyi te­rü­le­tet a ro­mán et­ni­kum la­kó­te­rü­le­te­ként áb­rá­zol­tak. 

Te­le­ki úgy vél­te, a va­lós hely­zet áb­rá­zo­lá­sa ér­de­ké­ben új szem­pon­tok sze­rin­ti tér­ké­pet kell ké­szí­te­nie, mely a Kár­pát-me­den­ce et­ni­ku­mait s azok szám­ará­nyát is va­ló­ság­hűen mu­tat­ja be. Ki­tű­nő part­nert ta­lált mun­ká­já­hoz a szin­tén er­dé­lyi szár­ma­zá­sú bá­ró Nop­csa Fe­renc sze­mé­lyé­ben, aki geo­ló­gus­ként szá­mot­te­vő mun­kát vég­zett Al­bá­niá­ban, s nagy ta­pasz­ta­la­tok­ra tett szert el­zárt te­rü­le­te­ken élő, egy­más­tól el­szi­ge­telt bal­ká­ni hegy­vi­dé­ki et­ni­ku­mok kö­zött vég­zett te­vé­keny­sé­ge so­rán. 

Te­le­ki úgy döntött, a ma­gyar­ság el­he­lyez­ke­dé­sét a leg­fel­tű­nőbb vö­rös szín­nel áb­rá­zol­ja, s e vö­rös szín miatt kap­ta a map­pa a Car­te Ro­u­ge el­ne­ve­zést. 

A mun­ká­hoz fel­hasz­nál­ták az 1910. évi nép­szám­lá­lás ada­tait. A nagy­sza­bá­sú feladat el­vég­zé­sé­hez Te­le­ki Pál­nak si­ke­rült meg­nyer­nie a Ke­res­ke­del­mi Mi­nisz­té­rium, a Ma­gyar Föld­raj­zi Tár­sa­ság, a Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal il­le­té­ke­seit és az Ipar­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la hall­ga­tóit, akik a ma­guk esz­kö­zei­vel messze­me­nő tá­mo­ga­tást nyúj­tot­tak. Ke­ve­sen tart­ják szá­mon, hogy Ká­ro­lyi Mi­hály és Te­le­ki Pál kö­zött igen szí­vé­lyes em­be­ri kap­cso­lat volt, s a Ká­ro­lyi-kor­mány 1918 no­vem­be­ré­ben és de­cem­be­ré­ben je­len­tős pénz­össze­get biztosí­tott e feladat meg­va­ló­sí­tá­sá­ra. 

Ez tet­te le­he­tő­vé, hogy több mint fél­száz raj­zo­ló, kar­tog­rá­fus éjt nap­pal­lá té­ve mun­kál­kod­jon azon, hogy a tér­kép idő­ben el­ké­szül­jön. Bát­ky Zsig­mond, Fo­dor Fe­renc, Hé­zser Au­rél, Ko­gu­to­wicz Ká­roly és Litt­ke Au­rél, va­la­mint ta­nít­vá­nyai szak­mai mun­ká­juk­kal til­ta­koz­tak Ma­gyaror­szág vár­ha­tó fel­da­ra­bo­lá­sa el­len. A pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dé­sek­re va­ló fel­ké­szü­lés tu­do­má­nyos felada­tait ma­gyar rész­ről Te­le­ki Pál koor­di­nál­ta. 

Teleki Pál

A ha­tár­ki­je­lö­lés győz­tes ha­tal­mak ál­tal fon­tos­nak tar­tott szem­pont­jai és el­vi hát­te­re 1919 el­ső fe­lé­ben még nem lát­szot­tak vi­lá­go­san, de Ma­gyaror­szág­ra el­ju­tot­tak azok a fran­cia és an­gol nyel­vű pub­li­ká­ciók, me­lyek elő­re­ve­tí­tet­ték a jö­vő ese­mé­nyeit. A The Ge­o­gra­phi­cal Jo­ur­nal 1918. ok­tó­be­ri fü­ze­té­ben Sir John Scott Kel­tie is­mer­tet­te a brit po­li­ti­kai föld­rajz je­les kép­vi­se­lő­je, Sir Tho­mas Hun­ger­ford Hol­dich ez­re­des­nek a lon­do­ni Mac­mil­lan Kia­dó­nál meg­je­lent Ha­tá­rok Eu­ró­pá­ban és a Kö­zel-Ke­le­ten cí­mű mun­ká­ját. A könyv író­ja az an­gol gyar­mat­bi­ro­da­lom ha­tár­szak­ér­tő­je­ként szá­mos gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tot szer­zett Irán­ban, In­diá­ban, Abesszí­niá­ban és Dél-Af­ri­ká­ban. Nagy-B­ri­tan­nia egyik leg­te­kin­té­lye­sebb szak­ér­tő­je­ként egész éle­tét a gyar­mat­bi­ro­da­lom­hoz kö­tő­dő ha­tár­megál­la­pí­tá­sok­kal, ha­tár­konf­lik­tu­sok megol­dá­sá­val töl­töt­te. Mi­vel a Ki­rá­lyi Föld­raj­zi Tár­sa­ság el­nö­ke­ként a tu­do­mány kö­rei­ben is elis­mert­nek szá­mí­tott, vé­le­mé­nye mér­ték­adó­nak lát­szott. Hol­dich úgy vél­te, hogy a ha­tá­rok ki­je­lö­lé­se­kor min­dig két fon­tos szem­pon­tot kell ér­vé­nye­sí­te­ni: az ered­mé­nyek­nek a nép­aka­rat­tal va­ló összeegyez­te­té­sét és a szi­go­rúan tu­do­má­nyos alap­pal bí­ró vo­na­lak ke­re­sé­sét. 

A ma­gyar, Ko­gu­to­wicz Ká­roly ál­tal meg­fo­gal­ma­zott is­mer­te­tés sze­rint Hol­dich vé­le­mé­nye a fo­lyók­ról ez volt: „A vé­de­lem szem­pont­já­ból nincs ér­té­kük, csak az óceá­nok és a hegy­lán­cok az egyet­len szám­ba jö­vő ha­tá­rok. Mint ka­to­na és az em­be­ri ter­mé­szet meg­fi­gye­lő­je ren­dít­he­tet­le­nül hi­szi, hogy a nem­ze­tek­nek a jö­vő­ben úgy, mint a múlt­ban, szá­mol­ni­ok kell az­zal, hogy a szom­széd meg­tá­mad­hat­ja őket.”

A Kár­pát-me­den­ce ter­mé­sze­tes föld­raj­zi, geo­ló­giai, dom­bor­za­ti, ég­haj­la­ti és víz­raj­zi egy­ség, s ezen el­vi alap­ve­tés sze­rint olyan össze­tar­to­zást je­lent, mely­nek fel­da­ra­bo­lá­sa a ter­mé­szet megerő­sza­ko­lá­sá­nak tűn­het – gon­dol­ták so­kan, s vé­le­mé­nyük­höz e po­li­ti­kai föld­raj­zi mun­ka is ad­ha­tott szel­le­mi mu­ní­ciót. Te­le­ki Pál tö­ké­le­te­sen tisz­tá­ban volt a Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban meg­je­lent szak­mun­kák és pro­pa­gan­da­kiad­vá­nyok vál­to­za­to­san al­kal­ma­zott érv­rend­sze­ré­vel, s ezek is­me­re­té­ben igye­ke­zett ér­vé­nye­sí­te­ni a ma­gyar ér­de­ke­ket. 

Geo­po­li­ti­kai ér­de­kek a ku­lisszák mö­gött

A ha­tá­rok ki­je­lö­lé­sé­nek egy­sé­ges, kö­vet­ke­ze­te­sen al­kal­ma­zott el­vi hát­te­re egyet­len or­szág ese­té­ben sem volt. A geo­po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú ja­vas­la­tok kü­lön­bö­ző érv­rend­sze­rek­ben je­len­tek meg. Eze­ket nem azo­nos mér­ték­ben és for­má­ban al­kal­maz­ták, de va­la­mennyi je­len volt a dön­tés­ho­zók ho­ri­zont­ján. Szá­mol­ni kel­lett az et­ni­kai-nem­ze­ti, a geo­po­li­ti­kai, stra­té­giai, a köz­le­ke­dés­há­ló­za­ti, a víz­raj­zi szem­pon­tok, va­la­mint a gaz­da­sá­gi erő­for­rá­sok – me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mő­te­rü­le­tek, kő­olaj- és föld­gáz­me­zők, bá­nya­kin­csek – bir­tok­lá­sát in­dok­ló szem­pon­tok együt­tes meg­je­le­né­sé­re. 

Az is vi­lá­gos­sá vált, hogy a te­le­pü­lés­há­ló­zat kér­dé­sei, a vá­ros–vi­dék kap­cso­la­tok nem lesz­nek dön­tőek a ha­tá­rok kiala­kí­tá­sát ma­gya­rá­zó té­nye­zők­nél. A fal­vak, vá­ro­sok von­zás­kör­ze­te, a ter­mő­te­rü­le­tek és a pia­cok kér­dé­se csak mel­lé­ke­sen ke­rül­tek meg­vi­ta­tás­ra. (Ezen szem­pon­tok el­ha­nya­go­lá­sa ve­ze­tett oda, hogy a ké­sőbb meg­vont or­szág­ha­tár nagy múl­tú vá­ro­so­kat vá­gott ket­té, pl. Ko­má­rom és Sá­tor­al­jaúj­hely ese­té­ben.)

Ezen té­nyek is­me­re­té­ben, Te­le­ki Pál irá­nyí­tá­sá­val, meg­fe­szí­tett mun­ká­val ké­szült el a Car­te Ro­u­ge, mely­nek fő cél­ja az volt, hogy be­mu­tas­sa a Kár­pát-me­den­ce et­ni­ku­mai­nak tény­le­ges hely­ze­tét, s meg­cá­fol­ja a bé­ke­tár­gya­lá­sok­ra be­nyúj­tott, el­fo­gult­sá­go­kat és va­lót­lan­sá­go­kat tük­rö­ző, utód­ál­la­mi ér­de­ke­ket szol­gá­ló tér­ké­pe­ket. 

Az előz­mé­nyek­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy Te­le­ki Pál még meg­be­te­ge­dé­se előtt a Ke­res­ke­del­mi Mi­nisz­té­rium­ban egy ér­te­kez­le­tet kö­ve­tően Bu­day Lász­ló­val, a Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal el­nö­ké­vel 1918. ok­tó­ber 8-án elő­ter­jesz­tést ké­szí­tett, mely­ben megin­do­kol­ta a nép­raj­zi tér­kép fon­tos­sá­gát s a tér­kép összeál­lí­tá­sá­hoz szük­sé­ges sta­tisz­ti­kai ada­tok össze­gyűj­té­sét, rend­sze­re­zé­sét, cél­irá­nyos fel­dol­go­zá­sát. 

A nép­raj­zi tér­kép­hez az 1910. évi nép­szám­lá­lás ada­tait hasz­nál­ták fel, s alap­tér­kép­nek az 1:200 000 mé­ret­ará­nyú to­pog­rá­fiai tér­ké­pet vá­lasz­tot­ták. Er­re rá­szer­kesz­tet­ték a né­pes­sé­get meg­je­le­ní­tő pon­to­kat, nem­ze­ti­sé­gen­ként el­té­rő szí­nek­kel. 

A Ke­res­ke­del­mi Mi­nisz­té­rium biz­to­sí­tot­ta a pén­zü­gyi fel­té­te­le­ket, s az Ipar­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lán Bát­ky Zsig­mond, Ko­gu­to­wicz Ká­roly, Litt­ke Aurél és Te­le­ki Pál irá­nyí­tá­sá­val har­minc raj­zo­ló meg­kezd­te a nagy mun­kát. A ké­zi fes­té­sű tisz­tá­za­ti má­so­la­tok 22 pél­dány­ban ké­szül­tek el, s mind­egyik pél­dány 46 szel­vény­ből állt. Ez azt je­len­tet­te, hogy 1012 szel­vényt kel­lett meg­raj­zol­ni és meg­­fes­te­ni. 

A nagy mű 1919. feb­ruár ele­jé­re ké­szült el. Ek­ko­ri­ban már he­ten­te jöt­tek Bu­da­pest­re az an­tant­ha­tal­mak meg­bí­zot­tai – hely­szí­ni tá­jé­ko­zó­dás cél­já­ból. Nem volt ti­tok, hogy Ma­gyaror­szág Te­rü­le­ti Ép­sé­gé­nek Vé­del­mi Li­gá­ja Ló­czy La­jos elnökletével a tár­sa­da­lom min­den ré­te­gé­nek tá­mo­ga­tá­sát él­ve­zi mint tár­sa­dal­mi szer­ve­zet, s a ve­ze­tők kö­zött a leg­vál­to­za­to­sabb po­li­ti­kai irány­za­tok kép­vi­sel­tet­ik ma­gu­kat. 

A párizsi béketárgyalásokra induló magyar küldöttség Apponyi Albert veze­tésével a Keleti pályaudvaron, 1920

E szer­ve­zet ve­ze­tői szá­mos előadást tar­tot­tak, pro­pa­gan­da­kiad­vá­nyo­kat je­len­tet­tek meg, és tá­jé­koz­tat­ták mind­­azon kül­föl­di sze­mé­lyi­sé­ge­ket, akik­ről fel­té­te­lez­he­tő volt, hogy be­fo­lyá­suk le­het Pá­rizs­ban a bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­tés­ho­zói­ra. El­lá­to­ga­tott Bu­da­pest­re a Coo­lid­ge-­misszió, va­la­mint Law­ren­ce Mar­tin őr­nagy és Tho­mas Cun­ning­ha­me alez­re­des, a bé­csi an­gol ka­to­nai misszió ve­ze­tő­je. Az an­tant­kép­vi­se­lők­kel va­ló ta­lál­ko­zá­sok, be­szél­ge­té­sek, prob­lé­ma­fel­ve­té­sek, kér­dé­sek megerő­sí­tet­ték azt a meg­győ­ző­dést, hogy igen nagy szük­ség le­het a hi­te­les nép­raj­zi tér­kép­re. 

A Ma­gyaror­szág te­rü­le­ti ép­sé­gét, a Kár­pát-me­den­ce egy­sé­gét be­mu­ta­tó föld­raj­zi do­ku­men­tá­ciós anya­got Te­le­ki Pál – Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban szer­zett szak­mai kap­cso­la­tai ré­vén – szá­mos hely­re el­küld­te, ab­ban a re­mény­ben, hogy ha­tás­sal le­het a vég­ső dön­tés­re. Az őszi­ró­zsás for­ra­da­lom zűr­za­va­ros vi­szo­nyai kö­zött is foly­ta­tó­dott a mun­ka, s a We­ker­le-­kor­mány ál­tal megin­dí­tott te­vé­keny­ség a Ká­ro­lyi-kor­mány alatt is meg­kap­ta az anya­gi tá­mo­ga­tást. 

Az an­tant­missziók tag­jai­val foly­ta­tott elő­ze­tes tár­gya­lá­sok so­rán vi­lá­gos­sá vált, hogy nagy szük­ség lesz egy ki­sebb ará­nyú, de sok­szo­ro­sí­tott for­má­ban hasz­nál­ha­tó, könnyeb­ben ke­zel­he­tő tér­kép­re. Az egy­sze­rűbb, át­te­kint­he­tőbb, de hi­te­les és meg­győ­ző tér­kép­áb­rá­zo­lás alap­el­ve az volt, hogy a nép­sű­rű­sé­get min­de­nütt egyen­lő­nek fel­té­te­lez­ve, a né­pes­ség­szám­mal ará­nyos nagy­sá­gú te­rü­le­tet áb­rá­zol­nak, még­pe­dig olyan mó­don, hogy min­den négy­zet­mil­li­mé­ter egy megadott né­pes­ség­szá­mot je­löl. A szer­kesz­tés so­rán az 1 mm2 = 100 fő ér­ték bi­zo­nyult cél­ra­ve­ze­tő­nek. 

Az 1:100 000 mé­ret­ará­nyú, szem­lé­le­tes tér­ké­pen a ma­gya­ro­kat vö­rös, a né­me­te­ket na­rancs, a ro­má­no­kat li­la, a szlo­vá­ko­kat zöld szín­nel je­löl­ték. A la­kat­lan te­rü­le­te­ket, pél­dául a Hor­to­bá­gyot fe­hér folt je­le­ní­tet­te meg. A ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek szem­beöt­lő kieme­lé­se ré­vén kap­ta a mun­ka a Car­te Ro­u­ge, te­hát a Vö­rös Tér­kép el­ne­ve­zést. Ér­de­mes felidéz­ni Papp-­Vá­ry Ár­pád tér­ké­pész­pro­fesz­szor vé­le­mé­nyét: „A tér­kép tu­do­má­nyos szem­pont­ból tel­je­sen kor­rekt, a tény­le­ges hely­zet­nek meg­fe­le­lően, szak­mai­lag meg­tá­mad­ha­tat­lan mó­don tük­rö­zi az egyes né­pek tér­be­li el­he­lyez­ke­dé­sét. Nem igaz az el­múlt év­ti­ze­dek azon ál­lí­tá­sa, hogy ele­ve ten­den­ció­zus mun­ka, amely cél­ja az or­szág te­rü­le­ti in­teg­ri­tá­sá­nak meg­vé­dé­se. A tér­kép igaz­sá­gá­tól és nem­zet­kö­zi ha­tá­sá­tól fél­ve Ro­má­nia még a 30-as évek de­re­kán is tá­ma­dó cik­ke­ket je­len­te­tett meg el­le­ne.”

Gróf Apponyi Albert

Te­le­ki Pál tanít­vá­nya és köz­vet­len mun­ka­tár­sa, Gun­da Bé­la nép­rajz­pro­fesszor már deb­re­ce­ni egye­te­mi sze­mi­ná­riu­main fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy Te­le­ki tér­kép­ké­szí­té­si mód­sze­ré­nek he­lyes­sé­gét az an­go­lok is elis­mer­ték. A ké­sőb­biek­ben is hasz­nál­ták Irak és a kör­nye­ző te­rü­le­tek, va­la­mint Iz­rael nép­raj­zi tér­ké­pé­nek el­ké­szí­té­sé­nél. 

Gun­da Bé­la hang­sú­lyoz­ta, hogy a Ne­gev-­si­va­tag ván­dor­ló no­mád­jai nem kap­hat­tak olyan nagy­sá­gú szí­nes me­zőt a tér­ké­pen, mint az a vá­ros, amely la­kos­sá­gá­nak szá­ma messze fe­lül­múl­ja a no­mád ara­bok lé­lek­szá­mát. A Car­te Ro­u­ge el­ké­szí­té­se­kor Te­le­ki kü­lön hang­sú­lyoz­ta, hogy a nem­ze­ti­sé­gek ese­té­ben is fi­gye­lem­be kell ven­ni a ha­gyo­má­nyos, az ön­ként be­ván­do­rolt és a meg­hó­dí­tott ki­sebb-na­gyobb nép­cso­por­tok kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket. A Kár­pát-me­den­cé­ben meg­hó­dí­tott nem­ze­ti­ség nem volt. 

Te­le­ki Pál ép­pen a Vö­rös tér­kép­nek kö­szön­het­te, hogy 1924–25-ben a Nép­szö­vet­ség meg­bí­zá­sá­ból részt ve­he­tett a Mo­szu­li Bi­zott­ság mun­ká­já­ban, mely a Tö­rökor­szág és Irak kö­zöt­ti ha­tár­vo­nal ki­je­lö­lé­sé­hez adott szak­mai hát­tér­anya­got. Ez a Genf­ből ér­ke­zett meg­bí­za­tás nagy elis­me­rést je­len­tett, mert az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ban vesz­tes Ma­gyaror­szág – kép­vi­se­lő­je sze­mé­lyé­ben – el­ső íz­ben kap­ha­tott nem­zet­kö­zi je­len­tő­sé­gű felada­tot, s ez hoz­zá­já­rult az or­szág kül­po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­sé­gé­nek eny­hí­té­sé­hez. 

A Car­te Ro­u­ge a dön­tés­ho­zók asz­ta­lán

A Vö­rös tér­kép nagy fel­tű­nést kel­tett Pá­rizs­ban. A ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció 1920. ja­nuár 14-én átadott meg­bí­zó­le­ve­leit a bé­ke­kon­fe­ren­cia elis­mer­te. Ezt kö­ve­tően gróf Ap­po­nyi Al­bert de­le­gá­ció­ve­ze­tő a fran­cia kül­ügy­mi­nisz­té­rium épü­le­té­ben nyolc elő­ze­tes jegy­zé­ket nyúj­tott át, bár tu­do­má­sá­ra ad­ták, hogy ér­de­mi vi­tá­ra, ér­ve­lés­re és tár­gya­lás­ra nem ke­rül­het sor. Az an­tant­ha­tal­mak és szö­vet­sé­ge­seik – össze­sen 23 ál­lam – dip­lo­ma­tái ad­ták át meg­bí­zó­le­ve­lei­ket, de nem volt je­len kö­zöt­tük az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok kül­döt­te. (Ér­de­kes tény, hogy töb­bek kö­zött még Ecua­dor, Ku­ba, Ni­ca­ra­gua, Pa­na­ma, Pe­ru, sőt Sziám, azaz Thai­föld kép­vi­se­lői is il­le­té­kes­nek bi­zo­nyul­tak a pá­ri­zsi bé­ke­szer­ző­dés kér­dé­sei­ben.)

A ja­nuár 16-án tar­tott meg­hall­ga­tá­son a Fő­ta­nács előtt a ma­gyar bé­ke­kül­döt­tek – köz­tük Te­le­ki Pál fő­de­le­gá­tus – je­len­lé­té­ben gróf Ap­po­nyi Al­bert fran­cia, an­gol és olasz nyel­ven ki­fej­tet­te a ma­gyar ál­lás­pon­tot a te­rü­let­cson­kí­tó bé­ke­fel­té­te­lek­kel szem­ben. A több mint egy­órás, sza­ba­don előadott be­széd for­mai és tar­tal­mi te­kin­tet­ben, va­la­mint érv­rend­sze­rét fi­gye­lem­be vé­ve mély ha­tást tett a je­len­lé­vők­re, de ér­de­mi ered­ményt nem ho­zott. 

A ko­ra­be­li tu­dó­sí­tás sze­rint „Cle­men­ceau ki­kö­té­se el­le­né­re, hogy gróf Ap­po­nyi előadá­sát szó­be­li vi­ta nem kö­vet­he­ti, Lloyd Geor­ge szót kért, és kér­dést in­té­zett az el­sza­kí­tan­dó te­rü­le­te­ken le­vő ma­gyar­ság hely­ze­té­re és szám­ará­nyá­ra vo­nat­ko­zó­lag. Gróf Ap­po­nyi er­re a kér­dés­re gróf Te­le­ki nem­ze­ti­sé­gi tér­ké­pé­nek be­mu­ta­tá­sá­val és meg­ma­gya­rá­zá­sá­val adott fe­le­le­tet. E köz­ben a töb­bi an­tant ál­lam kép­vi­se­lői kö­rül ál­lot­ták őket, és nagy ér­dek­kel hall­gat­ták a gróf Ap­po­nyi és Lloyd Geor­ge kö­zött foly­ta­tott esz­me­cse­rét. A tér­kép és be­széd ha­tá­sa az volt, hogy a vi­lág­saj­tó a leg­tá­vo­lab­bi or­szá­gok­ban is kény­te­len volt a né­pek ­tu­da­tá­ba be­le­vin­ni az ide­gen iga alá ju­tó 3 mil­lió 400 ezer ma­gyar sor­sá­nak prob­lé­má­ját.” 

A meg­hall­ga­tást kö­ve­tően ki­de­rült, hogy az elő­ze­tes jegy­zé­kek je­len­tős ré­szét a leg­főbb dön­tés­ho­zók nem kap­ták meg. A fran­cia és an­gol nyel­ven beadott jegy­zé­kek rend­kí­vül gaz­dag do­ku­men­tá­ciót tar­tal­maz­tak, de ezek ér­de­mi mér­le­ge­lé­sé­re a bé­ke­kon­fe­ren­cia ré­szé­ről nem ke­rült sor. 

A né­pek ön­ren­del­ke­zé­sét hir­de­tő wil­so­ni el­vek igen fur­csa mó­don ér­vé­nye­sül­tek, hi­szen a nép­aka­rat két­ség­be­von­ha­tat­lan ki­nyil­vá­ní­tá­sát bi­zo­nyí­tó nép­sza­va­zás­ra csak ké­sőbb, s egye­dül Sop­ron vá­ros ho­va­tar­to­zá­sa ese­té­ben ke­rül­he­tett sor. 

A Car­te Ro­u­ge a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tően Ma­gyaror­szá­gon év­ti­ze­de­ken át nem ke­rül­he­tett a nyil­vá­nos­ság elé. Egyes el­fo­gult vé­le­mé­nyek sze­rint a ma­gyar ir­re­den­tiz­mus és so­vi­niz­mus bi­zo­nyí­té­ka volt, mely igen ve­szé­lyes le­het, s meg­ter­hel­he­ti a szom­szé­dos ál­la­mok­kal fenn­tar­tott dip­lo­má­ciai kap­cso­la­to­kat. Ma­nap­ság a Car­te Ro­u­ge egy-egy ere­de­ti pél­dá­nyát a tér­kép­gyűj­tők ér­té­kes rit­ka­ság­ként tart­ják szá­mon.