A visszaemlékezések írója

Albert Speer a nürnbergi perben megmenekült a halálos ítélettől, mindössze húsz évet kapott. Spandau nyugalmában aztán megírta a börtönbüntetést megelőző évtized mozgalmas történetét. A húsz év még kevésnek is bizonyult ehhez a munkához. A végső simításokat szabadulása után végezte el könyvén. A mű 1969-ben jelenhetett meg. Tucatnyi nyelvre lefordították, igazi világsikert aratott. Történészek és művészek idézik azóta is, Ingmar Bergman, Frederick Forsyth hivatkozik rá, Elisas Canetti zseniális esszét kerekített róla.

A Visszaemlékezések 530 oldalon, időrendi sorrendben követi az eseményeket. Speer még egészen fiatal, frissen végzett építész, amikor Hitler közelébe kerül. Fogékony minden új tan, eszme, ábránd iránt. A Weimari Köztársaság az ő számára sem tartogat egyebet, mint reménytelen munkanélküliséget. Dolgozni, alkotni akar, noha vagyonos családjának köszönhetően nem kell nélkülöznie. Barátok közvetítésével a még kevéssé ismert pártfőnök sofőrje lesz, akit meghódít a delejes erejű szónok. Speer az ellenkezés legcsekélyebb esélye nélkül hódol be Hitler akaratának. Úgy tűnik, helyesen választ, egyre fényesebb távlatokat nyit számukra a sors. A népszónokot hamarosan vezérként és kancellárként, a sofőrt udvari építészként láthatjuk viszont. Emelkedésüket a nép ujjongása kíséri, szerencsecsillaguk egyúttal a haza szerencsecsillaga is.

Aztán kitör a háború, Németország ismét világhatalom lesz. Meghódol Párizs, a Führer az elesett városba látogat. Mintegy hat órát tartózkodik ott. Végigmegy az Opera üres, kihalt termein. Sétája eleinte baljós, majd kísértetiessé válik, amikor kiderül, hogy ismeri a járást. Bár sohasem volt ott, annak idején, a felvételire készülve „bemagolta” az egész épületet.

A Visszaemlékezések írója képes bemutatni a politikai hatalom és az egyéni lét feloldhatatlan ellentmondását. Lehet akármekkora politikai hatalma Hitlernek, estéi mindig ugyanúgy, szűkös és borús egyhangúságban telnek. Vacsoráznak, aztán Kálmán és Lehár operetteket néznek. A filmek után a Führer szereplése következik. Éjszakába nyúlóan monologizál, még csak megerősítő helyeslést sem vár. A tárgy mindig ugyanaz: a világuralom. A társaság mindig álmossággal küzd. Vegetáriánus viccei egyformák, szolgáljanak föl az asztalnál századszor erőlevest, századszor kérdi: „Mi az, hölgyeim és uraim, megint hullateát isznak?” A válasz századszor is csak „jókedvű” nevetés lehet: a Führerrel hatalma csúcsán egyetlen élőlény, Blondi, a farkaskutyája ellenkezhet büntetlenül.

A hadiszerencse megfordulása után Speer ritkábban találkozik Hitlerrel. A Nagy Dilettáns önmagához híven és figyelmen kívül