A vasfüggöny

„Sö­tét idők kö­szönt­het­nek ránk új­ból. A kő­kor­szak tér­het vissza a tu­do­mány fény­lő szár­nyain, és az, ami mér­he­tet­len anya­gi ál­dást hoz­hat az em­be­ri­ség­nek, tel­jes pusz­tu­lást is okoz­hat. Ár­nyék bo­rult a szö­vet­sé­ges győ­ze­lem ko­ráb­ban oly fé­nyes szín­te­rei­re. Az I. vi­lág­há­bo­rút be­fe­je­ző bé­ké­vel ha­tár­ta­lan bi­za­lom ural­ko­dott, és azt hit­ték, hogy nem lesz töb­bé há­bo­rú. Én most nem ér­zem ezt a bi­zal­mat […] A Bal­ti-ten­ger mel­let­ti Stet­tin­től az Ad­riai-ten­ger mel­let­ti Triesz­tig egy vas­füg­göny hú­zó­dik vé­gig a kon­ti­nen­sen. E vo­nal mö­gött van Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa ál­la­mai­nak va­la­mennyi fő­vá­ro­sa. E ha­tal­mas kom­mu­nis­ta bi­ro­da­lom és oli­gar­chia am­bí­ciói messze túl­szár­nyal­ják a cá­ri idők ál­mait.”