A Valkűr akció

Miu­tán Hit­ler és párt­ja 1933. ja­nuár vé­gé­re már régóta „ural­ta” a né­met ut­cá­kat, je­len­tős tá­mo­ga­tást él­ve­zett a gaz­da­ság kép­vi­se­lői kö­ré­ben, majd meg­sze­rez­te a kan­cel­lá­ri szé­ket, és ez­zel bi­zal­mat sza­va­zott ne­ki az el­nök és kör­nye­ze­te, va­la­mint a ko­ráb­bi po­li­ti­kai elit je­len­tős ré­sze, egyet­len olyan ha­tal­mi té­nye­ző ma­radt, amely­nek lo­ja­li­tá­sá­ban Hit­ler nem le­he­tett tel­je­sen biz­tos. Ez a had­se­reg, a Reichswehr volt. Bár Werner von Blomberg bi­ro­dal­mi hon­vé­del­mi mi­nisz­ter­rel egy köz­tu­dot­tan ná­ciszim­pa­ti­záns tá­bor­nok ke­rült a mi­nisz­té­rium élé­re, Hit­ler­nek ez még nem volt kel­lő biz­to­sí­ték. Nem vé­let­len te­hát, hogy egyik el­ső út­ja feb­ruár 3-án a Reichswehr ve­zérkarához ve­ze­tett. Ezen a ta­lál­ko­zón olyas­mi­ről tá­jé­koz­tat­ta a had­se­reg ve­ze­tőit, amit azok szí­ve­sen hal­lot­tak és régóta vár­tak: a versailles-i bé­ke­szer­ző­dés ka­to­nai kor­lá­to­zá­sai­nak meg­szün­te­té­se, az ál­ta­lá­nos had­kö­te­le­zett­ség be­ve­ze­té­se, na­gyobb és ütő­ké­pe­sebb had­se­reg jobb kar­rier­le­he­tő­sé­gek­kel, mind­há­rom had­erő­nem fej­lesz­té­se. 

Mi­vel a had­se­reg már a wei­ma­ri kor­szak­ban is az egyik legin­kább rend­szer­el­le­nes té­nye­ző volt, nem hul­laj­tott könnye­ket a „kao­ti­kus” par­la­men­tá­ris rend­szer fel­szá­mo­lá­sa, a pár­tok kiik­ta­tá­sa, az NSDAP egyed­ural­ma és a balol­dal drasz­ti­kus ül­dö­zé­se miatt sem. Mindeze­ken túl a Reichswehr er­köl­csi tar­tá­sán nagy csor­bát ej­tett az 1934 nya­rán a köz­re­mű­kö­dé­sé­vel le­zaj­ló „hosszú ké­sek éj­sza­ká­ja” (az SA-vezetés le­mé­szár­lá­sa), amely­nek ál­do­za­tul esett töb­bek kö­zött Kurt von Schleicher tá­bor­nok, Hit­ler elődje a kan­cel­lá­ri szék­ben. Az ez el­le­ni til­ta­ko­zást csak né­hány tiszt – köz­tük Ludwig Beck ve­zér­ka­ri fő­nök és Hans Oster őr­nagy, a mi­nisz­té­rium el­há­rí­tá­si osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je, Erich von Man­stein, a III. védkörlet-parancsnokság ve­zér­ka­ri fő­nö­ke – érez­te kö­te­les­sé­gé­nek, bead­vá­nyaik azon­ban rend­re elakad­tak a mi­nisz­ter­nél. 

A Reichswehr