A vadászati jog története Magyarországon

A kö­zép­ko­ri szer­zők gyak­ran em­lí­tik a ma­gya­rok szo­ká­sai közt a va­dá­sza­tot, sőt a kö­zép­ko­ri Ma­gyaror­szág vad­bő­sé­gét is kieme­lik, de a va­dá­szat jo­gi hát­te­ré­ről a for­rá­sok ke­ve­set árul­nak el.

A va­dá­szat alap­ve­tő te­vé­keny­ség­nek szá­mí­tott a hon­fog­la­lást kö­ve­tően a le­te­le­pe­dett ma­gyar­ság kö­rében is, és a tör­zsek min­den tag­ja sza­ba­don va­dász­ha­tott. Az ál­lam­ala­pí­tást kö­ve­tően sem vál­to­zott lé­nye­ge­sen a hely­zet, min­den sza­bad em­ber­nek jo­gá­ban állt va­dász­ni, nem volt en­nek fel­té­te­le, hogy ő le­gyen az adott föld­te­rü­let bir­to­ko­sa. A va­dá­sza­ti jog sze­mély­hez fű­ző­dő, köz­jo­gi jel­le­gű jo­go­sult­ság volt, nem kö­tő­dött a föld tu­laj­do­ná­hoz, és a va­dá­szat­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­hez ha­son­lóan az ak­ko­ri jog­fel­fo­gás sze­rint nem volt ré­sze a föld tu­laj­don­jo­gá­nak: szá­mos ado­mány­le­vél em­lí­ti kü­lön a va­dá­sza­ti jo­got (sok­szor a ha­lá­sza­ti jog­gal együtt), pél­dául a veszp­rém­völ­gyi ko­los­tor vagy a ba­kony­bé­li apát­ság ado­mány­le­ve­le. 

A va­dá­sza­ti jog a ne­mes­ség és a jo­gi­lag egy­sé­ges job­bágy­ság kiala­ku­lá­sá­val pár­hu­za­mo­san vált min­den sza­bad em­bert megil­le­tő jog­ból ne­me­si elő­jog­gá. Ez a fo­lya­mat azon­ban igen hosszú volt, egyes ál­lo­má­sai­ról ke­vés in­for­má­ció­val ren­del­ke­zünk. Már az 13. szá­zad­ban sem il­le­tett meg min­den­kit, ami­re ab­ból kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy egyes te­le­pü­lé­sek, il­let­ve hos­pe­sek ki­vált­sá­gai kö­zött sze­re­pel a va­dá­sza­ti jog.

A kö­zép­kor tör­vé­nyei igen szűk­sza­vúan szól­nak a va­dá­szat­ról. Szent Lász­ló ki­rály el­ső tör­vény­köny­vé­nek 12. fe­je­ze­te az el­ső ma­gyar jog­for­rás, amely a va­dá­sza­tot em­lí­ti: az egy­há­zi ün­nep­na­po­kon meg­til­tot­ta azt. Ké­sőbb az egy­há­ziak va­dá­sza­ti jo­gát kor­lá­toz­ták, 1279-ben a bu­dai zsi­na­ton a szer­ze­te­sek­nek tel­je­sen