rubicon

A Turáni Társaságban

9 perc olvasás

A magyar közgondolkodás a „turáni„ jelzőt vagy a turanizmus fogalmát - vérmérséklettől függően - kedves vagy veszélyes óságnak tartja. Hívei a századfordulón - nem utolsósorban a Nyugat-Európában is virágzó orientalizmus ösztönzésére, illetve a különböző „pán„ (pángermán, pánamerikai, pánszláv) mozgalmak hatására - egyfajta sajátos magyar imperializmust képzeltek el, amelynek természetes terepe lehetne a Balkán és a Közel-Kelet. A vérmesebbek azonban nemcsak kulturális és gazdasági előrenyomulásról álmodoztak, hanem úgy tekintettek a magyarságra, mint a Japántól Európáig terjedő, hatszázmillió emberből álló „turáni lándzsa Európába fúródó hegyére„. Az eszme hívei között nemcsak politikusok, fantaszták voltak, hanem számos tudóst is találunk köztük, nem utolsósorban földrajzkutatókat.

A „turáni„ elnevezés tudományos kategóriaként eredetileg Max Müller német származású angol nyelvésztől származott, aki Európa és Ázsia nomádok által beszélt, nem indoeurópai („árja„) és nem sémi nyelveit - a kínai kivételével - a turáni nyelvek közé sorolta. Osztályozásán gyorsan túllépett ugyan az összehasonlító nyelvtudomány, és a később urál-altaji nyelveknek nevezett nyelvcsoport földrajzi meghatározottságát is elvetették, az elnevezés azonban hosszú időre népszerű lett.

A magyarság keleti és turáni gyökereire Vámbéry Ármin turkológus és Kelet-kutató irányította először a figyelmet. A magyarok eredete címmel 1882-ben megjelentetett tanulmánya robbantotta ki az „ugor-török„ háborút a hazai tudományosságban a 19. század hatvanas éveinek legvégén. Elsőként ő értekezett a turáni népekről, valamint egy hajdanvolt pántürk birodalom kiterjedését is vázolta, amely Kínától az Adriáig uralta volna az ázsiai földrészt. Az egyik oldalon Budenz

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.