A traktoroslánytól a buszvezetőnőig

Az egykor „szőke, kékszemű, karcsú, 18 éves lány” ma már három gyerekes asszony, a „megye legjobb traktorosa” oklevele félrecsúszott a falon- jellemzett egy egykori traktoristalányt a Nők Lapja 1965-ben. A régi dicsőség elmúlásának szokásos retorikai eszközeivel megírt cikk vajon miért a traktoroslányokat pécézte ki?

Előadásomban a szocialista korszakból származó sajtóforrások és visszaemlékezések alapján elemzem, hogyan jelenítették meg a férfiasnak tartott terepeken, a munkaversenyben és az úgynevezett férfifoglalkozásokban (traktoristalányként, kőművesként vagy buszsofőrként) „dolgozó nőket“. Kitérek arra is, hogy az 1950-es évek munkaverseny-mozgalmainak férfias terepein hogyan álltak helyt a női élmunkások, hogyan ábrázolta őket a propaganda.

Magyarországon a szocialista időszak hivatalos diskurzusának propagandajelszava volt, hogy a hatalom – a nők egyenjogúságát hirdetve – feltétel nélkül támogatja a nők munkába állását. Bár a szocialista időszak propagandája szerint az országban nem volt munkanélküliség, azt, hogy a képzetlen nők közül ténylegesen hányan vállalhattak munkát a nagyiparban, és milyen jellegűt, elsősorban a gazdaság szükségleteinek ingadozásai határozták meg. A nők egyenjogúságának emlegetése akkor szorult háttérbe a hivatalos beszédmódban, amikor az iparnak már kevésbé volt szüksége képzetlen női munkáskézre. Ekkor rögtön döntő érvvé vált a nő és a férfi természetes különbözősége, hirtelen nagyon fontos lett az a munka, amit a nők ingyen végeztek a háztartásban, és az a női szerep, amelyben a nőt a család összetartójaként ábrázolják. Példának okáért a politikus Dabrónaki Gyula 1969-ben még óvatosabban fogalmazott, amikor a „munkásnők gazdasági és társadalmi helyzetéről“ szólva azt emelte ki, hogy bár „a nők férfias, sokszor nagyon férfias munkát végeznek – de nők maradnak“. Csurka István író 1970-ben a Nők Lapjának nyilatkozva viszont már legszívesebben visszaküldött volna minden dolgozó nőt a fakanálhoz. A szocialista időszakban, elsősorban az 1950-es években a dolgozó nőkre vonatkozó propaganda előszeretettel jelenítette meg példaképekként a férfifoglalkozásokban dolgozó nőket a sajtóban, filmekben. A nők teljesen egyenjogúak a férfiakkal, és a „munka frontján“ is azonos teljesítményre képesek – ezt jelenítették meg szimbolikusan a traktoroslányok.

Az 1940-es évek végével – legalábbis a propaganda szerint – a munkásnők számára is elérkezett a „nagy lehetőségek“ kora. Ekkoriban a munkaversenyben kitűntekből akár könnyűipari miniszter is lehetett, ahogy ez megtörtént Nagy Józsefnével, aki eredetileg szövőnőként dolgozott. Az ilyen események csak egyeseknek